Törekvés Táncegyüttes bemutatkozik a hagyományőrző oldalon

A Budapest X. kerületében, Kőbányán működő Törekvés Táncegyüttes 1961-es alakulásától kezdve számos szakmai elismerésben részesült. Az egykori alapító tagok 1968-ban megnyerték az év ’Ki Mit Tud?’-jának fődíját, az évek során pedig nem csak Arany minősítésben részesültek, de háromszor kapták meg a Kiváló Együttesi címet.

Az alapítás óta eltelt több, mint 55 évben repertoárjukban nem csak a jelenlegi országhatáron belüli magyar néptáncanyagot dolgozták fel és teszik ezt még ma is, de a nemzetiségi, valamint a határainkon túl élő magyarság táncaira is rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek. Ez egyaránt igaz az együttes számos csoportjára, ugyanis a legkisebbektől, az alapító tagokat is magába foglaló Manninger Miklós Hagyományőrző Csoportig számos korosztályban folyik a közel 200 fő néptánc oktatása.

A Törekvés Táncegyüttes tavaly év elején ünnepelte meg fennállásának 55. évét, 2018. március 17.-én pedig a fővárosi Művészetek Palotájában adnak/adtak nagyszabású műsort a Törekvés Művelődési Központ 130 éves jubileuma alkalmából.

A Törekvés Táncegyüttes Felnőtt csoportja számos külföldi fesztiválon kapott már elismerést. Többek között Szardíniában, Bulgáriában, Törökországban, Montenegróban, Erdélyben, Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban képviselték hazánkat nemzetközi táncfesztiválokon, hírnevet szerezve a magyar tánckultúrának, hagyománynak, a magyar virtusnak. A tavalyi év folyamán nem csak a Tatabányán V. alkalommal megrendezett Agora Koreográfus Versenyen mérettette meg magát a csoport, hanem a nyár folyamán Hajdúböszörményben megrendezett III. „Táncoló Hajdúk” Néptáncfesztivál fődíját is elhozhatták, hogy csak néhány elismerést említsünk a közelmúlt eseményeiből. Idén számos szakmai verseny mellett az ősz folyamán esedékes-, legnagyobb szakmai próbatételre készülnek, ez pedig nem más, mint a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada, azaz a Minősítő Fesztivál.

A csoport oktatói és művészeti vezetői: Vizi Adrienn és Kovács József „Dodi”.

A táncegyüttes egyéb csoportjainak oktatói és vezetői: Matyi Zsolt, Ottinger Eszter Zsuzsanna, Vizi Tibor.

Aki bővebben is szeretné megismerni az együttest az látogassa meg a következő oldalakat:
http://www.torekvestancegyuttes.hu
https://www.facebook.com/torekvestanc/
https://www.instagram.com/torekvestancegyu/

 

https://www.facebook.com/torekvestanc/videos/531307163899974/

Megosztás:

Ofevas

Internetes vásárlás veszélyei

Az interneten kapott kényelmet felhasználva a fogyasztónak nem kell személyesen felkeresnie a kereskedő üzletét és nincsen kötve nyitvatartási időhöz sem, így a nap 24 órájában bármikor rendelhet.

Részletek »