A Szökevény szeplők bemutatása hagyományőrző oldalon

 

 

Lázár Ervin Szökevény szeplők című meséjét mutatta be bábjáték formájában be a kolozsvári Váróterem Projekt színház május 8-án a Magyarság Háza szervezésében. Nagy izgalommal vártam, mit és hogyan is lehet hozzátenni ehhez a szép meséhez, miben lesz más egy kis színházi projekt a budapesti nagy bábszínházi előadáshoz képest. A színpadon egy kerekeken guruló, négyoldalú, zárt paraván állt, mely ablakokkal, zsebekkel és egyéb multifunkcionális lehetőséggel volt ellátva. Ebben fért el az egész „társulat”. Két szereplő és a bábok. Marci, aki tükörben nézegeti magát, meg akar szabadulni szeplőitől. Nagyon jó ötlet volt a fogkefe, a súrolókefe és a többi tárgy, amelyek erősítik komoly elhatározását. A szeplők megjelenése külön figyelmet érdemelt: minden szeplő személyiség volt, karakterrel, mozgással, humorral. A zsebekből bújtak elő a hivatalok szereplői, kiváló bábkarakterekkel. Marci hosszú útját pedig a paraván kijelzői navigálták. Az előadás sziporkázott a humortól, a tárgyak adta lehetőségektől, ötletektől. Az előadás végén Csepei Zsolt színész-bábszínésszel beszélgettem. – Mit lehet tudni erről a társulatról? 2009-ben, a Kolozsvári BBTE Magyar Színházi Intézet egy végzős színész osztályából alakultunk.. – Hogyan találtatok helyet? Az első évek nagyon kaotikusak voltak: ott próbáltunk, ahol értük, visszajártunk az egyetem termeibe, egyházak ilyen-olyan ingatlanjaiba, saját otthonainkban, végül hosszabban sikerült az akkor induló kolozsvári Ecsetgyár művészeti központ egyik stúdiótermébe beköltöznünk, ahol végül három előadást hoztunk létre. Később már saját teret béreltünk egy romos nyomdában, majd egy régi pékségben rendeztünk be színházat, ahol hat évig játszottunk. Onnan a kolozsvári ingatlanpiac nyomása miatt kénytelenek voltunk elköltözni jelenlegi játszóhelyünkre. – Miket játszottatok eddig, s hol talál meg titeket, aki Kolozsváron jár? Stúdióelőadásaink közül jelenleg egy kétszemélyes mozgáselőadásunk van műsoron, valamint hamarosan bemutatunk egy Alkésztisz adaptációt. Ezen kívül osztálytermi-, és színházi nevelési előadásaink futnak, mint a Varjú Karcsi, a Bánk bán? Jelen! vagy Az emberek mindenfélét mondanak című. A kolozsvári előadásainkat jelenleg a ZIZ – Art and Social Area nevű kulturális központba lehet látni, amely a Párizs utca 5 szám alatt található, a zsinagóga épületében található. Köszönetet mondok a szereplőknek, és minden munkatársnak! Mint megtudtuk itt Budapesten debütált az új Marci főszereplő, Veres Orsolya. Neki és az egész társulatnak szeretettel gratulálunk!

A Szökevény szeplőket 2011. május 15-én mutatta be a társulat Csepei Zsolt és Molnár Margit szereplésével. Az előadás Lázár Ervin azonos című meséje alapján készült, amelynek dramatizált változatát Hatházi András jegyzi. A szereplőket és a környezetet bábba és díszletbe álmodta: Kürti Andrea. Az előadás zenéje Orbán Ferenc és Imecs-Magdó Levente munkája.

 

 

Lázár Ervin: A szökevény szeplők

 

A Magyarság Háza szervezésében kolozsvári színészek mutatták be Lázár Ervin szökevény szeplők c. meséjét. A kis előadóterembe belépve egy kerekeken guruló négy oldalú paraván fogadott, mely „mozgó színházzá” változott, multifunkcionális funkciókkal rendelkezett. Ebben rejtőzködött a társulat, díszletek, kellékek, s ez adta a hátteret is. A paraván zsebeiből újabb szereplők keltek életre.

A mese írott anyagát erősíti a sok ötlet. Marci súrolókefés játéka, amint a szeplőit szeretné eltüntetni, a számára kedvezőtlen képet mutató tükör előtt. A szeplők karakteres megjelenítése, egyéni és csoportos mozgatása, az útvonalukat követő navigátor kijelzője sziporkázó, mesét kiegészítő lehetőséget jelenítettek meg.

A bábok kedvesek, a hivatali bábok karakterizáltak és kifejezőek voltak, a paraván zsebében elrejtve. A kis színház nagyszínházi művészetet hozott a sajátos, ötletekkel teli eszközrendszerével

A szeplők visszatértek ezúttal is Marci arcára, s a paraván tovább gurult, hogy még sokan láthassák Marcin keresztül elégedetlenkedő önmagunk történetét.

A kiváló előadás után Csepei Zsolt bábszínésszel beszélgettem.

Mit lehet tudni erről a kis társulatról?

2009-ben a Kolozsvári BBTE Magyar Színházi Intézet egy végzős osztályából alakultunk. Néhányan nem szerettünk volna kőszínházban dolgozni, valamiért vonzott minket az a fajta szabadság, amit egy független színházi konstrukció nyújthat: összeálltunk, és beleugrottunk az ismeretlenbe.

Hogyan találtatok helyet?

Az első évek nagyon kaotikusak voltak: ott próbáltunk, ahol értük, visszajártunk az egyetem termeibe, egyházak ilyen-olyan ingatlanjaiba, saját otthonainkban, végül hosszabban sikerült az akkor induló kolozsvári Ecsetgyár művészeti központ egyik stúdiótermébe beköltöznünk, ahol végül három előadást hoztunk létre. Később már saját teret béreltünk egy romos nyomdában, majd egy régi pékségben rendeztünk be színházat, ahol hat évig játszottunk. Onnan a kolozsvári ingatlanpiac nyomása miatt kénytelenek voltunk elköltözni jelenlegi játszóhelyünkre.

Miket játszottatok eddig, s hol talál meg titeket, aki Kolozsváron jár? Stúdióelőadásaink közül jelenleg egy kétszemélyes mozgáselőadásunk van műsoron, valamint hamarosan bemutatunk egy Alkésztisz adaptációt. Ezen kívül osztálytermi-, és színházi nevelési előadásaink futnak, mint a Varjú Karcsi, a Bánk bán? Jelen! vagy Az emberek mindenfélét mondanak című. A kolozsvári előadásainkat jelenleg a ZIZ – Art and Social Area nevű kulturális központba lehet látni, amely a Párizs utca 5 szám alatt található, a zsinagóga épületében található.

 

Budapesten debütált az új Marci főszereplő, Veres Orsolya. Neki és az egész társulatnak szeretettel gratulálunk!

 

(Budapest, 2022. május 8. Lengyel Zsófia)

 

A Szökevény szeplőket 2011. május 15-én mutatta be a társulat Csepei Zsolt és Molnár Margit szereplésével. Az előadás Lázár Ervin azonos című meséje alapján készült, amelynek dramatizált változatát Hatházi András jegyzi. A szereplőket és a környezetet bábba és díszletbe álmodta: Kürti Andrea. Az előadás zenéje Orbán Ferenc és Imecs-Magdó Levente munkája.

 

Elérhető

 

Az űrlap teteje

 

Kép: saját

szökésben…

 

 

 

Megosztás:

Ofevas

Internetes vásárlás veszélyei

Az interneten kapott kényelmet felhasználva a fogyasztónak nem kell személyesen felkeresnie a kereskedő üzletét és nincsen kötve nyitvatartási időhöz sem, így a nap 24 órájában bármikor rendelhet.

Részletek »