A természettel közösen újjá alkotott világ Péter László öko-ikonjaiban
Péter László, a Putnokon élő képzőművész, öko-ikonjaival vált igazán közismertté.
A művész mindig is nyitott volt az újra, vonzotta az ismeretlen, a természet olykor kifürkészhetetlen csodája. Kíváncsi természete, tudásvágya vezette, a fény és árnyék játékának megfigyelésétől a természet tökéletes formáiból készült applikációkon át, az egyszeri és megismételhetetlen öko-ikonokig.
Kedves László! Tegyünk egy nagy utazást! Idézzük föl gyermekkorod, melynek egyrészét Budapesten töltötted, ám Gömör megye lankás dombjai között meghúzódó településen, Serényfalván születtél.
Miért költözött a család Budapestre? Elevenítsd föl gyermekéveid meghatározó élményeit!
Valóban, egy kis faluban, Serényfalván láttam meg a napvilágot. Itt sírtam bele – némi hideg-meleg vizes edzés után – a tej és a friss széna illatú levegőbe 1949 augusztusában.
Pár hónapos koromban szüleimmel felköltöztünk Budapestre, ahol Apám egy MTH- ban kapott nevelő pedagógusi állást. Itt éltem 7 évig a VIII. kerületben az Üllői úton, ami talán nem is lenne említésre méltó, ha nem lettek volna annyira közel hozzánk A Pál utcai fiúk című regény helyszínei, a Füvészkert, valamint a Práter utcai iskola, ahová második osztályba jártam, a kiválasztottak közé kerülve a Jázmin utcai iskolámból.
A jobb tanulókat vitték át, akik valamelyik tantárgyból kitűntek, én számtanból és rajzból. Akkoriban a jól tanuló gyerekeket „megjelölték”: egy téglány alakú, piros posztóval bevont parolit kellett mellre tűzve hordani, amin aranyszínű stráf volt a tanulmányi eredménytől függően.
Én ezt nagyon utáltam, lehetőleg nem tűztem fel, ha rákérdeztek az okára, mindenféle kifogást kitaláltam. Sajnálatból nem viseltem e kitüntető jelet, mivel a nagy többségnek ilyen nem volt.
Pesti srác voltam ugyan, de egyben falusi gyereknek is éreztem magam, mivel a két hónap pedagógusi szabadság alatt Serényfalván nagyanyáméknál nyaraltunk. A nagyszülőknél, vidéken eltöltött idő sokat jelentett a két kultúra megismerésében.
Az ’56- os forradalmat Budapesten ”pincézve” éltem át, ami pusztításával mély nyomot hagyott bennem.
’57- től megszüntették az MTH- kat – meg szét is lőtték az épületét rendesen – visszaköltöztünk szülőfalumba. Itt folytattam az általános iskolát, ahová szerettem járni.
Mindig is kíváncsi voltam az új dolgokra, ezért a tanulással sem volt gondom. De legjobban a rajzórákat szerettem.
Hol végezted a középiskolai tanulmányaid? Milyen szakmát választottál?
Az általános iskola elvégzése után a Putnoki Gimnáziumban érettségiztem. Aztán a Borsodi Vegyi Kombináthoz kerültem, és munka mellett kezdtem meg szakmai tanulmányaimat. Húsz évig polimer kutató laboránsként dolgoztam, tíz évig műszakvezetőként, majd tíz évig rendszerirányítóként egy automata vezérlésű üzemben. Ötvenévesen kellett megtanulnom a számítógép használatát, az így szerzett ismereteimet alkotási kiegészítőként adatrögzítéshez tudom hasznosítani.
A család, a gyerekek fontos szerepet játszanak az ember életében. Úgy tudom, az általad megkezdett útnak lesz folytatója, a lányod a nyomdokaidba lép: Ő is eljegyezte magát a képzőművészettel.
Valóban, a lányom jövő áprilisban végez, mint grafikus. Nagyon tehetséges, tanárai szerint. Tanulmányaiban én segítem, mivel házasságom megszakadt, elváltunk.
Térjünk vissza a kisiskolás évekhez, ugyanis a tanító néni már akkor fölfigyelt rajzkészségedre, az aprólékos, valósághű ábrázolásra, amely abban az életkorban ugyancsak ritka adottság.
Emlékszem, Ági tanító néni kitett az asztalra egy almát, hogy rajzoljuk le csendes órán. (Ja, igen, mert két évfolyam járt egy tanterembe, két „műszakban”: egyik héten délelőtt, másikon délután.) Mikor óra végén tanító néni megnézte a rajzainkat, ami többségében egy vonalból, felette jobban vagy rosszabbul sikerült körből állt, az enyémet lelkesen mutatta fel, hogy micsoda jól sikerült „alkotás”: Az alma alma alakú volt, szárával együtt élt, és lerajzoltam hozzá az asztalt is, ahogyan én azt láttam, peremestől, a lábnál a beugró résszel együtt.
Én is meglepődtem tanító néni reakcióján, véleménye elgondolkodtatott: talán van valami, amit kicsit jobban csinálok, mint a többiek.
Mikor érintett meg először a fény és árnyék csodás játéka, amely a gazdag képalkotás lehetőségét kínálta föl?
Emlékeim között kutatva, lehettem olyan 8-10 éves, mikor egy verőfényes nyári napon a déli napsugár áttörte az udvarunk nagy részének hűs árnyékot adó eperfa lombjait, és bevilágított a bejárati ajtó üvegén keresztül a konyhába. A látvány teljesen lenyűgözött, bűvöletbe ejtett.
A hosszú, tenyérnyi széles fénycsóvában ezernyi porszem lebegett. Rezgéseivel hívta fel a figyelmemet a fény és árnyék játékára, a képalkotásra. Elkezdtem rajzolgatni, először csak grafit- ceruzával, majd kamasz korom vége felé, mikor rájöttem, hogy így ki tudom fejezni elvontabb gondolataimat is, csináltam tusrajzokat, kollázsokat. Így kapcsolatba kerültem az irodalommal, költészettel az illusztrációk révén, és ezen keresztül eljutottam egy két versem megírásáig.
Verseid többsége képvers, s ez úgy vélem nem véletlen, hiszen gondolataid, érzésvilágod elsősorban képi formában jeleníted meg.
Bizonyára ezzel magyarázható a képversek születése. A forma megerősíti a mondanivalót, melynek kísérője a filozofikus tartalom.
Az írás mellett tovább kerested az új utakat, kifejezésformákat a képzőművészetben. Az útkeresés figyelemre méltó állomása az applikációk készítése.
A természet egyik legtökéletesebb formájából, elpusztult csigák és kagylók házából csináltam applikációkat, Bálint Endre inspirációja nyomán. Munkáiból ismertem meg, hogy bármilyen anyag felhasználható az alkotói folyamat során.
Mivel az applikációimat többnyire fára, deszkára vittem föl, rá-rácsodálkoztam a fa csodásan változékony és szép erezetére, természet adta göcsei formáira. Ezekben sokszor megláttam jellegzetes, valamire hasonlító alakot, és kevés módosítással, belerajzolással maradandóvá tudtam tenni az általam látottakat. Tudtam rögzíteni őket.
Így jutottam el a kis fatábláimig.
Ki figyelt föl először az egyedi, különleges alkotásaidra? Mit takar az öko-ikon elnevezés?
Putnokon a Holló László Galéria egy kiállítást rendezett, melyen Dr. Veres László muzeológus, művészettörténész is részt vett, neki mutattam meg először alkotásaimat.
Munkáim megnyerték tetszését, egyedülállónak, különlegesnek találta. Hangulatilag Samu Géza alkotásaihoz hasonlította. Mondta: vigyem le a többit is, és rendeznek belőle kiállítást.
Akkor még csak 5-6 darab volt belőle ,de innentől kezdve tudatosan kerestem anyagot alkotásaimhoz, melyeket öko-ikonoknak neveztem el, mivel félig a természet rajzai vannak a fában, én csak kiegészítem képé alkotva azt.
Dr. Pirint Andrea tanácsára bekereteztem őket.
Öko-ikonoknak neveztem el műveimet, utalva egyrészt a természet alkotta vonalakra, formákra, amit a fafaragó fűrész véletlenszerűen hozott a felszínre, valamint fatábláim egyetemes, – talán kissé profán(?!) – misztikus témáira.
Ezek az alkotások, sajnos – vagy hál’ Istennek – még számomra is egyszeri, és megismételhetetlenek.
Egy túlzott csiszolás már eltüntetheti, vagy jobb esetben teljesen új dolgot hozhat a felszínre.
Érdemes szót ejtenünk a Szakállas farkas című alkotásodról, hiszen azt egy helyi, putnoki legenda ihlette.
A szájhagyomány útján terjedő történetet Tompa Mihály is versbe foglalta. A legenda a Putnok határában még mai napig fellelhető, úgynevezett „pásztorhányáshoz”, kőrakáshoz kötődik.
Hol állították már ki alkotásaid? Milyen elismerésekben részesültél?
A művészetekkel foglalkozom, folyamatosan képzem magam.
Közben létrejött annyi alkotásom, hogy kiállításokon vehettem részt velük.
2004-ben részt vettem a budapesti Cserhát Művészkör pályázati kiállításán, ahol Népművészeti Díjat kaptam és felvettek tagjaik sorába.
2005-ben egy újabb Népművészeti Díjjal gazdagodtam. Ihász-Kovács Éva, a Cserhát Művészkör akkori vezetője, ekkor nevezte öko-ikonjaimat innovációnak.
2005- ben meghívást kaptam a VII. ART EXPO- ra. A háromnapos kiállítás Debrecenben, az ARANYBIKA Bartók termében került megrendezésre.
Még ugyanebben az évben Polgármesteri Dicséretben részesültem.
2006- ban részt vettem a Franciaországban, Fecamp-ban, Putnok testvérvárosában, egy kiállításon 10 öko-ikonommal.
2006- ban megkaptam a Tóth Ede Emlékplakettet.
2010- ben Rimaszombaton „ A Sajó és a Rima mentén „ nevű kiállításon vettem részt. 2011- ben Putnokon volt a Holló László Galériában önálló kiállításom. „ Földi utazás” címmel.
Ezt követően meghívást kaptam „A Művészet és a Klímaváltozás” nemzetközi kiállításra, amin két képem szerepelt, és Elismerő Oklevélben részesültem.
Egy újabb technikát fedeztél föl, amikor is OSB lapra kezdted képeidet készíteni. Különlegesek ezek az alkotások: Alaposan szemügyre kell venni az apró képekből álló egészet. Fontos, hogy figyeljünk a részletekre. Hogyan kezdődött ennek a technikának az alkalmazása?
A putnoki Holló László Galéria többször felkért kiállításain való részvételre.
Egy ilyen pályázati rendezvény alkalmával, ami a Sajó arcai-a Sajó természeti szépségei néven szerepelt, felkértek, hogy vegyek részt az eseményen.
Mivel akkor pillanatnyilag kifogytam a számomra hagyományos médiumokból, valamint a határidő is szűkös volt, gondolkodtam, hogyan lehetne megoldani a helyzetet.
Épp egy OSB lapot fűrészelgettem, mikor az egyik részén érdekes, bepréselt forgácsdarabra lettem figyelmes. Ez úgy nézett ki, mint egy vízparton álló, kiszáradt fatörzs.
Felötlött bennem, hogy már csak egy folyót kéne köréje szerkeszteni. Kivágtam azt a darabot, és vegyes technikával, megszületett „A Sajó feltámadása” című képem.
Ezzel egy új technikára is rábukkantam, több képem is született OSB lapra.
Már említettük, hogy szeretsz kísérletezgetni, kihívások elé menni. Honnan ered, miből táplálkozik ez az új iránti vonzalom, kíváncsiság?
Szeretek kísérletezgetni, új dolgokra rábukkanni. A kihívásokat megoldani. Talán ez a szemlélet a foglalkozásomból is adódik, a 20 év kutatómunkával is magyarázható, ahol több újításom is született.
De alaptermészetemből is adódhat, hisz mindig minden érdekelt, nagyon széles az érdeklődési köröm.
Nagyanyám volt ebben hálás segítőm, Ő tanított sok mindenre meg.
A természet szeretetére, hogy óvnunk kell, és csak annyit szabad elvennünk belőle, amennyire feltétlen szükségünk van.
A gombából is kettőt hármat hagyjunk ott, hogy a spórái, a MAG, tovább tudjon szaporodni.
A hit felismerésében is Ő volt a SEGÍTŐM.
Elég volt egyetlen mondata ahhoz, hogy elgondolkoztasson: Szeret téged a Jó Isten, fiam!
A hozzám intézett mondatán elgondolkodva, figyelmemet az Úr felé irányította.
De rájöttem, hogy művészet is akkor születhet, ha hisz az alkotó. Ahogy él, úgy alkot.
Ha áttekintjük a művészettörténetet, a hit és az alkotás elválaszthatatlan.
Világosan láthatjuk, persze ha nem materialista-ateista szemlélettel gondolkodunk, hogy már a barlang rajzok is az akkori ember hitéről beszélnek, vagy a kőkori agyag szobrocskák is, és csak másodlagos a forma, az esztétika. A lényeg a szemléletben van.
Az én alkotásaimban is megjelentek a vallásos indíttatású témák, vagy annak profán megfelelői, átfogalmazásai.
Igy például a VERONIKA KENDŐJE c., az EPIFÁNIA, JÉZUS MENYBE MENETELE, vagy AZ ÚT című képem.
Keresem én is folyamatosan az utam, utam a folytatáshoz.
Kedves László! Köszönöm az interjút! A Montázsmagazin nevében kívánok erőt, egészséget, folytonos kíváncsiságot, kutatókedvet a megkezdett út folytatásához.
