– Hogyan vált a népzene, a muzsikálás az élete részévé? – kérdezem Birinyi Józseftől.
– Születésemtől benne élek, mondhatni természetes közegem, egyfajta anyanyelv számomra a népzene. Édesapám, Birinyi András, Táborfalván a közösség nótafája és zenésze volt. Olyan, aki megszépíti az ünnepnapokat, s a muzsikával ünneppé teszi a hétköznapokat. Hegedült, szájharmonikázott, citerázott, lakodalmi zenekarnak volt másfél évtizedig a prímása. Emellett ezermesterként hangszereket készített. A fűzfa ágából, a töklevél szárából, lúdtollból hangszert készített a bátyámnak és nekem. Testvéremmel együtt beleszülettünk ebbe a közegbe, mi magunk is megtanultunk hangszereket készíteni, s jó pár hangszeren játszani.
Birinyi András és József hangszereket készít Táborfalván
– A Birinyi család hangszergyűjteménye egyedülálló. Miért az, s hogyan alakult ki a gyűjtemény?
– Az 1970-es évek elejétől édesapám testvéremmel és velem önerőből kezdte gyűjteni, feltérképezni Közép-Európa hangszereit, hangszerkészítőit, zenészeit. Mára több mint ezer darabból álló gyűjteménnyé nőtt. Nem a darabszámra helyezzük a hangsúlyt, hanem arra, hogy minél átfogóbb legyen. Európában a mienk a legteljesebb népi hangszer gyűjtemény.
Kiállításon a Birinyi Gyűjtemény
– Mi a Birinyi Gyűjtemény jellegzetessége?
– A Kárpát-medence hangszereire fókuszálunk, ám a rokon vonások érzékeltetése végett vannak hangszereink a világ szinte minden részéből. Volt, hogy tűzifát adtunk egy hangszerért cserébe, melyet a kályhába akartak vetni. Olyan embertől azonban soha nem hozzuk el a hangszerét, aki még muzsikál rajta – a hangszere olyan a muzsikusnak, mintha a teste meghosszabbítása lenne. Hogyan is foszthatnák meg tőle?
Birinyi József hangszerbemutatót tart
– Hol láthatja a közönség a gyűjteményt?
– Kezdetben Táborfalván, a házunkban tartottuk, de a hely idővel szűkös lett az egyre terebélyesedő gyűjtemény számára. Hogy az érdeklődők megismerhessék a népi hangszereket, kiállításokat szervezünk belőle, s hangszerbemutatóval járom az országot. Egy-egy ilyen eseményen úgy hatvan hangszert mutatok be. Doromb, lopótökcitera, magyar duda citera… – mindet megszólaltatom Síppal dobbal, című műsoromban, melynek egy részlete megtekinthető az internetenhttp://www.youtube.com/watch?v=r5WQRLUL-aU A Néprajzi Múzeum online gyűjteményében is megtalálható jó pár hangszer a Birinyi Gyűjteményből.
– Mikor kezdett hangszerbemutatókat tartani?
– Nem mondanék évszámot, de egyetemistaként az egykori iskolámban, Táborfalván már hangszerbemutatóval csábítottam a gyerekeket arra, hogy zenéljenek.
– Ez hogyan történt?
– Néhány hangszerrel léptem az osztálytermekbe, muzsikáltam, hagyományokról beszéltem, megkapó történeteket meséltem. És az élmény – mert ez a kulcs – hatott, a tanulók mintegy harmada elkezdett zenét tanulni.
– Ekkor alakult meg a Csutorás Együttes?
– Nem, mindezt időrendben megelőzte a Táborfalvi Citerazenekar, ahol együtt zenéltem édesapámmal, a testvéremmel s számos kedves ismerőssel.Próbáinkat a házunkban tartottuk, hangszereinket édesapám biztosította részben vásárolt, részben saját készítésű hangszereiből. Az együttes tagjai közül azóta többen is kiérdemelték a Népművészet Ifjú Mestere címet. Ketten hangszerkészítésből a Népi Iparművész kitüntetést nyerték el. Egyikük Birinyi András, a bátyám.
Táborfalvi Citerazenekar megalakulása után három évvel született meg az általános iskolában toborzott gyerekekből a Táborfalvi Csutorás Együttes, az utánpótlás zenekar, amely előadásaival, virtuóz játékmódjával bizony fogalommá vált. Akkoriban vegyészetet tanultam az egyetemen, s a fennmaradó időmben utaztam haza Táborfalvára, hogy tanítsam a gyerekeket. Heti 2-3 próbát tartottunk.
– Nagyon eredményesen.
– Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy igen, hiszen például kétszer is Ki-Mit-Tud döntős volt a csapat, és számtalanszor kapta meg a legmagasabb minősítési fokozatokat. Kétszeres Kiváló Együttes címmel is büszkélkedhetünk. Első tanítványaim egyike, Szabóné Nagy Annamária, ma Táborfalva ének-zene tanára. A falumban ma hat népzenei együttes működik, és mind a Csutorás nyomán indult el a vezetésemmel.
Táborotók
– A szerencsés véletlen eredménye, hogy a Csutorás sikert sikerre halmoz?
– A válaszom egyértelműen nem. Meggyőződésem, hogy bárhol, bármely gyerekközösségben elérhetőek ezek az eredmények. Ezt mondom, mint a KÓTA társelnöke, hiszen módomban áll a zenekarok, kórusok munkáját figyelemmel kísérni, és saját zenekar – és kórusvezetői tapasztalatom is ez.
Nincs korhatár…
– Más együttesek vezetésében is vállalt szerepet?
– Igen, nem is próbálom felsorolni mindet, nehogy kihagyjak egyet is. Budapesten már évek óta működött tizenkét fős kollégiumi zenekarom, melynek tagjai kikerültek a kollégiumi diák státuszból, de továbbra is együtt akartunk muzsikálni. Ekkor alakítottam meg a Józsefvárosi Népművészeti Műhelyt, mely a művelődési ház keretein belül működött. Buday Ilona tanította az éneket, én a hangszeres zenét. Ez 1977-ben történt.
– Labdát kell adni az érdeklődőknek? Ez az eredményesség kulcsa?
– A labda magában nem elég. Élmények kellenek, melyek hatnak, megérintenek. Akkor már jöhet a labda, mert kialakult a késztetés, a belső indíttatás, de az élmények átadása a kulcs. Ma is örömmel dolgoznék annyi együttessel, mint egyetemista korom tájékán, de ez nagyon időigényes dolog, sajnos ezt már nem tehetem meg egyéb elfoglaltságaim mellett.
– Hogyan valósulhat meg az élmények átadása a népi kultúra egészére vonatkozóan?
– Csak akkor van esélyünk, ha nem múzeumnak, szentélynek tekintjük a népi kultúrát, mert máskülönben a fiatalok menekülőre fogják a dolgot.
Lásd: Beszélgetés Birinyi Józseffel a hagyományőrzés módszereiről és a Csutorás Táborrólhttp://netfolk.blog.hu/2014/07/21/beszelgetes_birinyi_jozseffel_a_hagyomanyorzes_modszereirol_es_a_csutoras_taborrol
Tánczos Erzsébet
