Beszélgetés Gerzsényi Gina kosárfonóval gyökerekről és kosarakról

2015. június 04.netfolk

 

A kosárfonás az egyik olyan dolog az életemben, melybe nagyon belevágnék, meggyőződésem, hogy nekem való, de időhiány miatt folyton halogatom.

–  Elég idő sohasem lesz, ami fontos, annak neki kell állni – mondja Gina, az ifjú kosárfonó miközben egyre másra születnek keze alatt a kosárfenekek. Hogy miért pont azok, az majd kiderül.

Ginával először a Mesterségek Ünnepén találkoztam, most a Hagyományok Háza nyitott műhely rendezvényén tart bemutatót, és mesél a mesterségéről. Egy diákcsoport veszi körül, ámulva figyelik, kérdezgetik és hallgatják a válaszait. Láthatóan egy hullámhosszon vannak.

– Honnan ered a vonzódása a kosárfonáshoz? – kérdezem Ginát.

– Erre nagyon egyszerű a magyarázat, beleszülettem.

– A szülei foglalkoznak kosárfonással?

– Nem egyikőjük sem, az apai nagyszüleim révén került a mesterség a családba.

– Ők tanították meg kosarat fonni?

– Kezdetben, kislánykoromban leginkább csak ott voltam velük a műhelyben, figyeltem őket, ha kérdeztem valamit, akkor válaszoltak, ha meg akartam valamit próbálni, akkor segítettek, ha igényeltem, de direkt módon nem tanítottak. Tulajdonképpen belenőttem a kosárfonásba.

Kosárfonó Gina kislánykorában

– Hol volt ez a műhely?

– Bárszentmihályfán van most is. Ez a település Lenti közelében található. Amikor nem Pesten tanulok, akkor ott élek a nagymamámmal. Nagypapám sajnos egy éve meghalt, most, hogy Bárszentmihályfára költöztem, a nagymamám sincs egyedül. Így minden nap tanulhatok tőle, és nagyon szeretem azt a vidéket, jó ott élni.

– Régen kik fontak kosarat?

– Tudni kell, hogy hajdanán szinte minden háznál tudtak kosarat fonni, előállították a szükséges tárolókat. Vesszőből készültek olyan, a mindennapokban gyakran használt tárgyak, mint a fáskosár és az udvari seprű is. Az állattartással foglalkozók vesszőből karámot, kerítést, terménytárolókat, tyúkültető kosarat, kocsi kasokat, méhkasokat készítettek, a növénytermesztéssel foglalkozók szedőedényeket, gabonatárolót, a szőlősgazdák szüretelőkosarakat fontak.  Bútorokat is készítettek vesszőből.

– Női vagy férfimunka volt?

– Inkább férfiak művelték, hiszen a nagy gazdasági kosarak, bútorok elkészítése kemény fizikai munka.

– Érdekes, hogy manapság főként nők fonnak. Oktatásainkon is ritkán jelennek meg férfiak, ha még is betévednek, akkor többnyire feleségüket kísérik el, s esetleg menet közben ők is kedvet kapnak a kosárfonáshoz. Ha férfi kosárfonóval találkozunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a felesége is műveli a mesterséget.

A képen Gina nagypapája látható kosárfonás közben:

ginanagypapa.png

 

– Ugyanúgy fonnak a nők, mint a férfiak?

– Alapvetően igen, de a bútorfonást nők csak ritkán vállalják, mert az nagyon nehéz fizikai munka. Vannak szerszámaink – nem túl bonyolultak, könnyű velük boldogulni, segítik és megkönnyítik a munkát.

– Az ön családjában hogyan lett meghatározó a kosárfonás?

– Zalában 1986-ban nyílt a fűzüzem, oda kerestek oktatókat. Nagyapám ügyes kezű, kreatív ember volt, delegálták is az üzembe oktatónak. A munka révén ismerkedett meg nagymamámmal, össze házasodtak, le telepedtek, családot alapítottak, és kosárfonással foglalkoztak. Érdekes, hogy nagyapám összes oktató kollégája hasonlóképpen járt: megházasodott, családot alapított a mi vidékünkön.

– A fűzüzem már nem üzemel?

– Sajnos bezárt, két éve még a füzest is ledarálták, most kukorica van a helyén. Ez szomorú, mert közben a fonott kosaraknak, tárolóknak nagy keletje van, míg az egész országban a kosárfonók anyaghiányban szenvednek.

– A vidéken sokan megtanulhatták a kosárfonást.

– Ez sajnos nem ilyen egyszerű. Mivel nagyüzemben folyt a munka, mindenkit egy-egy munkafázisra tanítottak be, ezért abból, amit ott tanult, kész, egész terméket senki nem tud előállítani.

– Miért volt ez?

– A nagyüzem jellegzetessége miatt. Elég elidegenítő dolog, az biztos. De akit érdekel, az ma, is, régen is kitanulhatta a mesterséget. Legkevésbé a kosár fenekét szerették előállítani, azon valóban sok áll vagy bukik, és nem könnyű része a mesterségnek. A családomban régebben a nagypapám reszortja volt, most ez rám maradt, hiszen nekem még úgy is sokat kell tanulnom. Ezért van körülöttem a sok kosárfenék.

– Hogyan fogadta a családja, hogy folytatja nagyszülei mesterségét?

– Eleinte csak kedvtelésből fontam, egyszerűen szerettem a műhelyben lenni, ott játszani. A középiskola vége felé tudatosodott bennem, hogy ez az én utam, hogy szeretném ezt a tudást tovább vinni és adni. A családom mindenben támogatott akkor és most is. Úgy három éve tanulok szorgalmasan.

– Ez mit jelent?

– Egyrészt sokat tanulok a nagyszüleimtől, közben a Hagyományok Háza kosárfonó tanfolyamát végzem.

– Tudnak ott Önnek még újat tanítani?

– Hogyne tudnának! A kosárfonásnak számtalan fortélya van, mindig lehet újat tanulni. Ez részben abból adódik, hogy a különböző tájegységeken más és más változatok terjedtek el, de az egyes kosárfonó családoknak is kialakultak a maguk jellegzetes fogásai. Bőven van mit tanulnom, a kosárfonás tanulását sosem lehet befejezni.

– Mik a tervei?

– Hosszabb és rövidebb távra is bőven vannak terveim. Most adtam be a munkáimat a Népművészet Ifjú Mestere pályázatra.

– Ki és hogyan lehet a Népművészet Ifjú Mestere?

– Ez a  díj olyan fiatal művészeknek adható állami kitüntetés, akik  kiemelkedő egyéni teljesítményt értek el. A díj odaítélése pályázattal történik.  A pályázónak öt munkával kell készülnie . Szakdolgozatot is kell írni – jómagam a nagyszüleim életpályáját mutatom be a dolgozatomban. Az általuk készített kosarakból többet én is elkészítettem, közülük választottam a beadandó pályaműveimet is.

– Mik a távlati tervei?

– A kosárfonás oktató végzettséget is szeretném megszerezni. Egyrészt, mert szívesen tanítom a mesterséget, de ez is igaz, hogy csak a vásározásból nem lehet megélni. Márpedig nekem a kosárfonás az életem. Nagymamámmal igyekszünk még a vesszőt is magunk megtermelni.

– Ez miért jó?

– Szeretek a mesterségnek minden részével foglalkozni. Szívesen dugványozom a vesszőket, magam metszem, jó a kezdetektől végig kísérni a fűz útját a kész tárolóedényig.

-Többféle színű fűzzel dolgozik.

– Igen, ezeket is szeretem magam megmunkálni. Egyrészt dolgozunk a nyersvesszővel, vagy más néven zöldvesszővel. A zsenge ágakat lehántva kapjuk meg a fehér színű vesszőket. Ezeket, ha sokat éri a nap, akkor megsárgulnak, úgyhogy nem mindegy, hogy hogyan tároljuk a vesszőt és az elkészült kosarakat egyaránt.

– Hogyan hántolnak?

– Van erre eszközünk, a hántolóvas, de üzemekben léteznek hántoló gépek is. Ha a vessző megszáradt, akkor meg kell főznünk, hogy dolgozhassunk vele, hiszen rugalmasnak kell lennie. A megfőzött vessző körülbelül 3 hétig megtartja a nedvességet. A munkáimban szívesen használom fel a különböző vesszőket, melyek saját anyagukkal díszítenek. Dolgoztunk héjas, hántolt és főzött vesszővel is.

– Néha látni befestett kosarakat.

– Mi ilyet nem készítünk, a vessző természetességében legyen szép és tartós.

– Nő a kereslet a vesszőtárolók iránt, vagy ez ma már csak érdekességnek számít?

– Egyértelműen reneszánsza van a fonott kosaraknak, egyre több tanfolyam indul szerte az országban.    A vágyam egy oktató műhely a házunk közelében, ahol a nagymamám is én tanfolyamokat tudunk szervezni.

– A Mesterségek Ünnepén is együtt állítanak ki, és tartanak bemutatókat.

– Igen, a nagymamám szerencsére fáradhatatlan. Bár az utóbbi időben nagyon fájtak a kezei a kosárfonás miatt, de szerencsére újra neki tudott fogni. Nem szívesen hagyja abba. Mi minden nap dolgozunk, de nem azért mert kell, hanem azért, mert szeretjük csinálni.

Gina  és nagymamája együtt  állít ki a Mesterségek Ünnepén

– Nem riasztja el, hogy a kosárfonás hosszú távon fájdalmakat okoz?

– Tudom, hogy mivel jár, igyekszem is vigyázni a kezeimre. Fontos lenne minden kosárfonónak masszázsra járni. A nagymamámnak is az segített. Tudom, hogy a fizikai munka, amit a kosárfonás jelent, okoz problémákat, de igyekszem odafigyelni magamra, hogy soha ne kelljen abbahagynom. Higgye el, nagyon jó dolog kosarakat alkotni!

A kis Gina nagyszülei műhelyében

– Felismerik a kosárfonók egymás munkáit?

– Hogyne. Az utóbbi időben több gömbölyödő kosarat, tárolót készítettem, ezek is a jellegzetességeim, de szeretek különböző árnyalatú vesszőkkel dolgozni, a színekkel játszani. Mindenkire jellemzőek a kosarai, nemcsak a formák, színek, de a megmunkálás módja is.

– Az eltervezett kosarak azonnal sikerülnek?

– Ó, dehogy! Az Ifjú Mester pályázatra is újra meg újra nekifogtam a kosaraknak. Hiába volt meg, hogy milyennek kell lennie-, hiszen a nagyszüleim munkáit alkottam meg újra- vagy nem lett megfelelő, vagy a vessző nem volt elég jó minőségű. Sokszor újrakezdi az ember. Aztán olyan jó érzés, mikor végül elkészül, s olyan, mint ahogy azt elképzeltem.

– Nem nehéz megválni egy-egy nagy munkával elkészült darabtól?

– Azért készülnek, hogy másoknak örömet okozzanak – persze a háztartásunk telis tele van a saját fonott kosarainkkal. Páratlanul jó érzés ám, mikor a pesti utcán látok valakit kezében egy kosárral lófrálni, s én felismerem, hogy azt bizony én alkottam.

Tánczos Erzsébet beszélgetése

Megosztás:

Share on twitter
Share on facebook
Magyar Rhapsody Projekt

Magyar Rhapsody Projekt – a zene ősi ereje

Megjelent a Levédia album második klipje. A MRP ezúttal egy harcinóta-feldolgozással üzen a múlt erejéből merítve: „A jelen kor harca már nem a csatatéren zajlik, hanem a lelkünkben – egészségük, harmóniánk megtartásáért.

Részletek »

Interjú Guba Rózsa babakészítővel

Varázslatos babavilág a bánhorváti Platthy-kastélyban   Guba Rózsa babakészítő népi iparművész világot bejárt, pazar munkáiból nyílt kiállítás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánhorvátiban, a patinás, barokk Platthy-kastélyban. 

Részletek »