Bubrik Zseraldina

Bubrik Zseraldina Renátának hívnak, 1972. május 19-én születtem Miskolcon, ahol életem legnagyobb részét töltöttem. Óvodás koromtól tanultam a verseket, írással általános iskolásként kezdtem, de komolyan tizenöt évvel ezelőttől írok. Először két újságcikkel, majd áttértem a novellákra. Egyszer észrevettem egy mesepályázatot, amire írtam is egy gyermekmesét, azóta is foglalkozom vele. Verset hat éve kezdtem el írni. Kedvenc könyveim között van a krimi, amit majd egyszer én is szeretnék írni, jelenleg csak kurtakrimim van. Az első novellám antológiában 2010-ben jelent meg, majd novellák, versek, mesék antológiában, és folyóiratban mindig jelennek meg. 2015. decemberben megjelent saját könyvem, melyben huszonhét novella, hét mese, és huszonkettő vers olvasható. A könyvem címe: Elengedés. 2018. novemberben megjelent a második könyvem, melyben tizenöt mesevers, és tizenöt mese szerepel. Címe: A kobold kalap rejtélye. 2019 májusában megérkezett a harmadik könyvem, melyet a bükkábrányi polgármester felkérésére írtam meg írótársammal. A mese a bányában talált ősfákról szól. Címe: Kisfickó, és a mocsárciprus.  Jelenleg négy könyv jegyzetei lapulnak a fiókomban. Van egy pszichodráma, melynek címe: Jár az inga tik-tak…, van egy novellás kötet, Lelkem őrzője címmel, és van egy mesekönyv: Meseszerelő címmel. A negyedik könyv, inkább a gondolataimban van. Pár hónappal ezelőtt olvastam Thót Annókról, akinek Miskolcon volt 1714 – ben bírósági pere. Boszorkánynak könyvelték el. Mivel én is miskolci vagyok, megfogott, és szeretnék róla is egy könyvet kiadni.  Rengeteget olvasok, verset, prózát, de van olyan, amit többször elolvasok, hisz mindig találok benne valami újat.

 

A csokoládé

 

Egy szép

tavaszi napon,

kint ült Törpe

Tamó a padon.

 

Elővette zsebéből

csokoládéját,

a cinege meg az

éles látását.

 

Lassan, osonva

oda szállt,

a csokoládéra

ráállt.

 

Törpe Tamó csak

nézte, nézte,

az apró cinegét

végig fürkészte.

 

Kis idő után

megszólalt a törpe,

a cinege meg szállt

körbe, körbe.

 

– Szia! Törpe

Tamó a nevem,

gyere, egyél

velem.

 

A cinege megállt,

nem szólt,

de kis idő után

hozzászólt.

 

– Szia! Cinege

Csáknak neveznek,

de néha a testvéremmel

összekevernek.

 

Bocsánat, ha

téged zavarlak,

ilyenkor a legtöbben

elzavarnak.

 

A csillogó papírt

megláttam melletted,

majd a csokoládét

hirtelen elvetted.

 

Mire odaértem

visszatetted helyére,

én meg rászálltam

gyorsan a tetejére.

 

Gondoltam nem bánod,

ha veszek belőle kicsit,

de ha akarod, akkor

csak egy ici – picit.

 

Cinege Csák

befejezte beszédét,

és akkor meghallotta

a törpe neszezését.

 

Látta, amint tört

a csokoládéjából,

azonnal leszállt,

a fa ágáról.

 

Visszaszállt a

törpéhez a padra,

és ráült a puha

párnahuzatra.

 

Törpe Tamó

ajándékát átadta,

ezzel a cinegét

elkápráztatta.

 

– Tudod Cinege

Csák szívesen adok,

így szebben

telnek a napok.

 

Nem bánt senki, hisz

nem sajnálom tőlük,

így a barátságunkat

együtt szőjük.

 

Örülök, hogy Te

is a barátom lettél,

úgy fogok érezni,

mintha mindig itt lennél.

 

Ha legközelebb

eljössz vendégségbe,

előtte elmegyek

a Pékségbe.

 

Mindig szívesen

foglak várni,

soha nem

foglak kizárni.

 

Barátságunk

legyen örök,

de most

elköszönök.

 

Holnap korán

kell kelnem,

a többieknek

kell segítenem.

 

Felszállt csokijával

Cinege Csák,

adott két puszit,

elköszönt, és tovaszállt.

 

Azóta is örök

barátok maradtak,

egymástól soha el

nem szakadtak.

Megosztás:

Share on twitter
Share on facebook