Gémes Katalin (Szentesi-Tóth Katalin)
1953-ban születtem, Szegeden. A szegedi Tömörkény István Gimnáziumban érettségiztem, majd a Juhász Gyula Tanárképző
Főiskolán matematika, fizika tanári szakot végeztem. Két gyermekem született, Tibor és Szilvia, 4 unokám van.
Csikérián és Kelebián dolgoztam pedagógusként, innen mentem nyugdíjba, de ezután még 8 évet óraadóként tanítottam.
7 éve kezdtem komolyabban festeni, olajjal, vászonra, sokféle témában, éppen milyen hangulatom van, csendéletet, portrét, tájképet. Autodidakta módon tanultam, majd online festőtanfolyamokon fejlesztettem tudásomat. Kiállításom 2018-ban volt először Kelebián a Kárpát Fesztiválon, majd Pasaréten mutathattam meg alkotásaimat a NAVNYOSZ szervezésében. Munkáim tetszettek a látogatóknak, aminek nagyon örültem, és további lendületet adott, hogy folytassam, amit elkezdtem.
Beléptem az Ősfehérvár Alkotóközösségbe és a Cserhát Művészkörbe. Részt vettem az általuk szervezett zsűrizésekben, pályázatokon indultam, dicséreteket, okleveleket, képzőművészeti, és aranyecset díjakat kaptam. Németh Nyiba Sándorral, felvett a Krúdy Irodalmi körbe, ő is díjakkal ismerte el munkáimat, és bronzérmet, majd emlékplakettet is kaptam. Írókról, költőkről, sportolókról készült portréim emlékházaikba, könyvtárakba, kiállításokra kerültek.
Több alkalommal bemutathattam munkáimat a Zila Kávéházban, és Újpesten a Szabó Ervin Könyvtárban. A Délibáb Antológia 50 Éves Jubileumi kiadásába is bekerültem. Néhány képem szerepel az Ősfehérvár Emlékalbumban. A Cserhát Művészkör Délibáb folyóirataiban, valamint a Kláris Irodalmi-kulturális újságban és Antológiában is vannak képeim. A Benczúr Hotelben is állíthattam ki munkáimból, ahol szintén kaptam elismerést. A VII. Palóc Világtalálkozón Ipolyszécsénykén is részt vettem festményeimmel. Örömmel tölt el, hogy a sok munkában eltöltött évek után végre van időm alkotni, ezáltal örömet okozok sok embernek.