Gyebrovszki Ilona ( Helena ) vagyok.1972.01.21. napján születtem Békéscsabán, s azóta itt élek. Korán megismertem az irodalom szépségét, gyermekkoromban, szeretett tanáraimon és szüleimen keresztül.– Honnan jött az ötlet, az íráshoz?– Kilenc éve vetek papírra rendszeresen verseket, meséket, novellákat. Kedvencem a haiku, „szerelmem” az új magyar rigmus : Apeva. Szimeonov Todor szeretett volna Hungarikumot alkotni, 2016 évben vált szülőatyjává. Apostolként örömmel toborzok. Helena nevemet egy görög angyaltól, álmomban kaptam. Azóta adok közre lelkemből szirmokat. Fontosnak tartom a spirituális látásmód bemutatását, a valóságon túli valóságot. Éber álomban, női szemmel engedek szabad teret az alkotásnak. Magánéletemből jön az inspiráció, a versekben próbálom „kiírni” az engem ért hatásokat. Nem fogadom el a világ dolgait, úgy, ahogy vannak, hanem megpróbálom szebbé tenni világomat. Írok ha boldog vagyok, boldog vagyok, ha írok! Számos antológiában jelentek már meg műveim.– Kedvenc verseim, a Szerelemkirály, Egy tündér ölelése, Alfréd híres világvándor, A brokát szárnyú angyal, valamint az Ingovány hercege. A Szív alakú vadvirág című mesémet unokahúgomnak ajánlottam. Több önálló kötetem látott napvilágot, köztük egy gyermekeknek szól. Termékeny költőnek ismerem magam. Eddig egy gyermek versemet zenésített meg a Viháncos Duó. Folyamatosan publikálhatok irodalmi online oldalakon. Hagyományőrző vagyok. Örömmel járok a városi dobkörbe, melynek most a neve: Dobszerdakör. 2013 –évtől Virók Anna a vezetője. A táltos dob amin dobolunk, szertartások, gyógyítások fontos résztvevője.Sok esetben tartalmazza társának ( tulajdonosának ) rezgését, szimbólumait. Nem nehéz kitalálni, a magyar népmesék táltos paripája, mely a gondolatnál is sebesebben repíti a hőst, valójában a dob. Ez a dob segíti őt a Mindenséggel az Istennel való tiszta kapcsolathoz. Szellemszintű utazásokra visz.A táltos dob ritmusa egy emelkedett állapotot okoz, közben átadjuk magunkat e saját, teremtett világunknak. Ebben az évben nyílt lehetőségem, egy több mint száz éves parasztházat megváltani. Természetgyógyász központot szeretnék a házban létrehozni, hiszen nemsokára reiki mester leszek. Ezen a nyáron a párommal karöltve, a Battonyán, az Író-Költő és alkotó tábor lakói voltunk.Július 23-26-ig, négy napon át tartott.A tábor vezetője : Lénárt Anna.Már első este gazdagon terített asztal várt bennünket.Elalvás előtt közös vers írás és beszélgetés volt a program.Reggel lángost ettünk, minden étkezésnél terülj-terülj asztalka várt ránk.Dús programjaink voltak, mint korongozás, textilművészet, bőrdíszművesség, festészet kipróbálása.Nagy lázban a párommal, mi karkötőt fontunk egymásnak. Kis pihenőket beiktatva haladtak az események. Árnygrafikát, festmény és fotó kiállítást, tekintettünk meg. Kirándultunk Lőkösházára, a Bréda kastélyba. Szétnéztünk, majd hagyományos szalonna, kolbász, hagyma vacsora után,roptuk a táncot a vérszívó szúnyogokkal. Némi táltos-dob és énekszó kíséretében. Este megcsodáltuk az ottani különleges, kivetített fényjátékot. Battonyán volt disznóvágás, innen rengeteg kóstolót kaptunk. Vollay Laci pörköltet készített számunkra bográcsban. Egy musical részletét tekintettük meg Lovag Anatole Hongrois műve: A battonyai viszontlátás címmel. Több költő verset mondott, hallhattunk füttyművészt és Radics Sándor cimbalmozott. ( Ő a Magyar Köztársaság Ezüst Keresztjével és az Európa Unió Nagydíjjal kitüntetett zenésze. )Boldog vagyok, hogy sok ragyogó lelket ismerhettünk meg. Megszerettem őket, a testvéreim lettek. Az utolsó vacsoránál hajnalig mulattunk. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a jelenlétet, Annának a szuper szervezést. Jövőre újra találkozunk!
Egy tündér ölelése
Víg találkán egy vadkörtefa alatt,
két szív egy lélekként dalra fakadt.
Minden tavaszi napból, a szelek havából,
szívük dallama emlék maradt.
Minden kicsi ágat fehér szirom takart.
Az év kereke örökké meg nem álló,
távoli muzsika; ének, élet,
tánc, lakoma, végtelen sóhaja.
Víg találkán, a nyár küszöbén,
megjelent az ígéret tündére.
Más világ szülötte, e világ nevelte.
Virágok legszebbje, szívemben igen kedvelem.
Tekintete napsugártól szikrázó.
Szava ízes, míves, orcája tündökletes.
Látszatra édes illata mesés vonzerő.
Minden halandó szívét, boldogságra nyitja Ő.
Ölelése őtőle jön, magától.
Néki még a könnyű szél zenél,
s a gallyakat táncoltatva
a fehér szirmok sokasága száll.
Lágyan ömlik természet díszítője,
hulló virág függönye.
Víg találkán, egy tündér ölelése,
áldását testükre hintette.
Ébredés után
Álmosan nézett rám arcát párna gyűrte,
ahogyan vágyait, a világba küldte.
Hol egy zug? Figyelte az ágy szuszogását,
úgy várta a hajnal, tünékeny mosolyát.
Emlékei nyomán jó kedvel kutatott,
megtalált szerelem, szeszélyén mulatott.
Szeme csak kacsintott hisz elmúlt a magány,
nem mardossa szívét, végtelen sok hiány.
Persze lustálkodott, keze az ölébe,
kihűlt párnáját se adná ő cserébe.
Semmiért! Mi csalfa derengő hasonmás,
illatos kölniben táncoló látomás.
Játszva jött el a nap, kedves útját kezdte,
isteni pillanat, folyton ezt kereste.
Tudod mit álmodtam? Csendesen átkarolt;
Áloméletemből, hoztam át csillagot.
A Szív alakú Vadvirág
Magas hegyvidék galagonyás lejtőjén egy kisleány lázas sietséggel szalad lefelé. Arcocskája két piros alma. Tágra nyílt csodálatos szempárja meleg, szürkészöld. Szembogara körül sárga-cirmos, napsugaras ragyogó. Csodás cicaszemű ez a lány. Kis buksiján huncut barna hajrengeteg, ami egy két barnásvöröses tincstől olyan, mint egy szép gesztenye.
Szívvel lélekkel vágott neki az útnak, hogy átadja magát egy nagyszerű kalandnak.
Virághímes gyephez ért. Emlékeiben derengett, hogy valahol itt nyílhat a szív alakú vadvirág, amiről édesanyja mesélt neki hajdanán. Szépen lépdelt, lassacskán, hisz a lejtőn jól elfáradt már. Széjjelnézett! Mindenhol virágrengeteget lát, amerre csak tekint. Méhek döngicséltek, pillangók rebbentek itt-ott, néha még a kis gombaifjak is kidugták a kalapjukat.
A tarka réten ez a lány mire lett hát figyelmes? Elmondom hát rögvest! A közelből hangos kacagást hallott. Nosza, a hang felé surrant. Szemébe ötlött egy kis figura, aki egy virágbokor mellett körbe-körbebotorkált.
Topogása közben ő motyogott:
– Hácskászász szácskászmász, hipsz-hopsz, ripsz-ropsz.
Közben néha ugrott egyet. Közelébe férkőzik a lány, s halk hangon suttogja: – Hé, te kis fickó! Hát mit ugribugrizol éppen itt?
Az arasznyi úrficska szemét összehúzta, homlokát ráncolta.
– Magamhoz méltóan jókedvű vagyok! Manócsalád büszke rám. Dicsőségem a tündéri tagságom. Kánya Zsombor a nevem. Üdvözöllek!- szólalt meg a csalánképű, fokhagymaillatú ficsúrka, kezét szívére téve.
– Hát téged, szép leányom hogyan szólíthatlak?
– Flóra Boróka, a kis boszorka vagyok- válaszolta a lány-
közben apró cseresznye szájacskájával megmosolyogta a manót, majd lehajolt hozzá.
– Vadvirágok őre, vigyázója lettem- folytatta az apróság.
-Ó de csodás !El sem hiszem! – ujjongott Boróka.
– Megköszönném néked Kánya Zsombor, ha segítenél.
Kérlek, mond meg, hogy a szív alakú vadvirágot hol lelem?
– Minden virág a testvérem. Gondozom és szeretem.
Leszakítani egyiket sem engedem!- jött a válasz iziben.
– Persze, persze drága kis manócska, nem is azért kérdezem, csak látni kívántam volna- sóhajtott a leány vágyódóan.
– Akkor rendben kis boszorka!Isten hozott!
Kánya Zsombor megmutatja néked, hol van a virágok virágja. A kicsi jószág felkerekedett, de alig bírta a sietséget, úgy loholt. Boróka már negyvenhét lépést is megtett, mire a pöttöm utolérte.
Mit hallott megint a leány? Mit ám? A mi apróságunk már megint motyogott tán?
– Hácskászász szácskászmász, hipsz-hopsz, ripsz-ropsz.
Megérkeztünk!- mondta Zsombor.
„Méhikéktől zsongó-bongó
nyüzsgő zümmögő tarka rét.
Hímes gyepjén nézzünk szét!
Lábaimnál sorakoznak sorban:
nyuszifül levelű bársonyos kakukkszegfű, zergeboglár, itt a libapimpó,
a lóhere is bólogat már”- virgonckodott így a manó.
– Itt van lám, amit kerestél!- folytatta szófolyamát
Valamikor réges régen, egy nagyhatalmú varázsló varázserejű virágját elnevezte, majd markából szélnek eresztette. Varázsvirág lett a neve. E vadvirágot két különös szív alakú szirma és horgas szőröktől tapadó termése tette kivételessé. Azt beszélik, hogy ez egy ligetszépe féle varázslófű.
– Hipsz-hopsz, ripsz-ropsz a legváratlanabb helyeken is felbukkanhat e virág. – fejezte be
Kánya Zsombor
– Fantasztikus! Jaj, de jó! Varázslatosan szép ez a vadvirág. Köszönöm, hogy elkísértél és megmutattad!
Ha majd nagy boszorka leszek, meg is hálálom majd neked. Nem feledlek barátom. Megjegyeztem minden szavad! Máskor is eljövök!Úgy maradnék még, de most már illik mennem. Vár a plüssmackóm és az ágyikóm.
– Szerbusz Zsombor! – majd keszkenőjével integetve elköszönt a fruska
– Az ég áldjon, te huncut boszorka! Aludj jól, álmodj szépeket – mosolygott rá az apró manó uraság – – az intést pedig megjegyezd!
Virágtakarós tarka gyepen, réten át hazaszalad Boróka.
Fel a galagonyás baktatón, magas hegynek tetejére.
Magas hegynek tetején álló kis házacskájába. Itt lakott a kis boszorka.
Nyitotta ajtaját és gyorsan ágyikójába csusszant:
– Szép napom volt úgy hiszem!
– Vetett ágyam, puha párnám már várt!
– Végre itthon vagyok!Jujj, de jó!
Macikám is velem alszik, hú az élet csudijó!
Gyorsan alszom, hamar ám, mert a hajnal a pirkadattal együtt mindjárt rám talál.”Testvérem fű, fa, bokor s virág.” Az intést betartom!
– Istenhozzád Kánya Zsombor! Aludj jól!
