Gyenese Ildikó bemutatkozik a hagyományőrző média oldalon

Gyerekkorom óta szeretek rajzolni,ha ceruza,papír kerűlt a kezembe én már nem unatkoztam. Kedvenc időtöltésem volt a rajzolás. Festeni csak jóval később,felnőtt koromban kezdtem el 2003-ban. Nem tanultam a festést autodidakta módon sajátítottam el.Vásároltam szakkönyveket,tanulmányoztam a nagy mesterek, példaképek munkáit. Olajfestékkel dolgozom, próbáltam már akrillal is, de nekem sokkal jobban tetszik az olaj,azzal szeretek dolgozni. Úgy érzem a festés már nem csak hobbi számomra, hanem teljesen beépült az életembe. A realista stílust kedvelem, az áll hozzám közel. Születnek képeim fantáziából, lélekből,fotókról is szeretek festeni.
Ez az én utam, most már biztosan tudom, nem is tudnám már elképzelni az életemet festés nélkül.
Önálló kiállításom volt már Budapesten, Székesfehérváron, Lovasberényben, Kőszárhegyen és több csoportos kiállításon is bemutatkozhattam.
A cserhát Művész Kőr-től Art Ezüst,Aranyecset díjat, majd Képzőművészeti Nagydíjat vehettem át.
Lovasberényben élek, ott alkotok.
Elérhetőségem:  falviildiko@gmail.com 

Megosztás:

Ofevas

Internetes vásárlás veszélyei

Az interneten kapott kényelmet felhasználva a fogyasztónak nem kell személyesen felkeresnie a kereskedő üzletét és nincsen kötve nyitvatartási időhöz sem, így a nap 24 órájában bármikor rendelhet.

Részletek »