Hímezz magyarra

Hímezz lokálpatriótára!

Hímezz magyarra, hadd lássák, hogy sokszínűek vagyunk, de összetartozunk!

Amikor a Hímezz magyarra munkacsoport tagjai keresni kezdték a Magyar hímzés követeit, nagyköveteit és tiszteletbeli nagyköveteit, még nem gondoltak arra, hogy e program valójában a lokálpatriotizmust erősíti meg. Ennek a tapasztalatnak az apropóján döntöttek úgy, hogy az ötletgazda Szöőr Anna szülővárosában, a Debreceni Egyetemen tartják meg a zászlóbontó konferenciájukat, amelyen ünnepélyes keretek között hirdetik ki a Magyar hímzés nagyköveteinek és tiszteletbeli nagyköveteinek névsorát, adják át az elismerés jeléül szolgáló oklevelet, valamint ismertetik velük a további együttműködési lehetőségeket a közös munkát, külföldi utakat és média megjelenési lehetőségeket illetően.
„ Nehéz volt választania a népi iparművészekből, közéleti személyekből, valamint művészekből, kommunikációs szakértőkből és üzletasszonyokból álló zsűrinek a jelentkezők közül. Figyelembe kellett venniük azt, hogy kik azok akik a népi iparművészetben remekelnek, de azt is hogy kik képviselik a jövőben a leghatékonyabban népi motívumok szempontjából a Történelmi Magyarországot akár világméretekben is” nyilatkozta Szöőr Anna, a Hímezz magyarra munkacsoport vezetője, egyben a Szeleczky Zita emlékét ápoló Nemzet kishúgáért Alapítvány kurátora.
„ Úgy döntöttünk, hogy idén, november 15-én, a Magyar szórvány napján, a 15 milliós magyarságban gondolkodó Szeleczky Zita művésznő szellemében megrendezendő debreceni konferenciánkon a tiszteletbeli nagyköveteinket és a nagyköveteinket a lokálpatriotizmusuk apropóján fogjuk méltatni, úgy , mint pl. a sepsiszentgyörgyi Sántha Évi népi iparművészt, a debreceni L. Mikecz Ágnes etnográfust, a beregszászi származású, de matyó civilszervezetet is képviselő Sebestyén Márta szóvivőt, az óbecsei Topolcsányi Laura, Szeleczky Zita-díjas írót, a kalocsai hagyományokat ápoló, London mellett élő Kalocsai Krisztinát, a karcagi születésű, debreceni kötődésű életvédő nőgyógyász orvosnőt Dr. Deli Balogh Ildikót, valamint a vásárosnaményi Beregszem Egyesület tagjait, a kárpátaljai Magyar Örökség-díjas Credo Együttest, a budapesti Serfőző Helén népi iparművészt, Ráth Viktória és Tóth Gergely budapesti kommunikációs szakembereket, akik idén Rómában , míg a badacsonytomaji Tóth Mariann címzetes egyetemi docens New York-ban népszerűsítették a .népi motívumainkat. Radványi Katalin üzletasszony, idegenforgalmi szakértő pedig azért részesül elismerésben, mert a hetvenes évek óta terjeszti a népkultúránkat a magyar hímzésvilág által szerte a világon.
A 2019. november 15-én tartandó, Hajdú -Bihar megye hímzéseit népszerűsítő, lokálpatriotizmust erősítő, valamint a hímzés lélektanával, kommunikációjával, a hímzés és anyaság összefüggéseivel is foglalkozó konferenciát szervező L. Mikecz Ágnes debreceni etnográfus és a szadai Dulai Sándorné, népi iparművészek szerint a Hímezz magyarra csapatának arra kell vigyáznia, hogy bár fontos a hímzés tevékenységét , mint foglalatosságot újra divatba hozni, hímzés oktatást szervezni, de mindig meg kell őriznünk a tiszta forrás méltóságát a hagyományápolás során.
„A családi tűzhely melegének és a népi motívumok tisztaságának együttes üzenetvivőjeként hirdetjük meg Debrecenben a Házi áldás hímző versenyt, amelynek a legszebb pályamunkáit 2020 februárjában, a Nemzeti Összetartozás évében állítjuk ki a Budapesti OTP Galériában.” – közölte L. Mikecz Ágnes.
A konferencia szervezői szeretettel várnak minden érdeklődőt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Réthy Fashion és a Panyolai Szilvórium Zrt. által támogatott rendezvényre, amely 2019. november 15-én, pénteken 10 órától a Debreceni Egyetem Főépületében kerül megrendezésre. Az eseményt a kárpátaljai Credo Együttes koncertje koronázza meg aznap délután. A részletes meghívó a Hímezz magyarra facebook oldalon található.
Ahogyan korábban már bejelentettük, a hazánkat kedvelő José Cura tiszteletbeli nagyköveti oklevelét személyesen adjuk át a sztártenornak a legközelebbi magyarországi látogatása során. A mezőkövesdi Árvai Erzsébet, szakmai vezető által az erdélyi Zsóri Dániel Puskás-díjas futballista számára hímzett sportmezt, reményeink szerint a bajnok személyesen veszi át a Hímezz magyarra csapatától Debrecenben, a Magyar szórvány napján megrendezett konferencián. Amikor a munkacsoport elindította Matyóföldről a jelenleg Badacsonytomajban tartó, reményeink szerint 2020. december 5-re, a Lelki Trianon évfordulójára Kárpátaljára érő Hímzés zászlaját, egyúttal bejelentette azt is , hogy fontosnak tartja a népkultúra és a nemzeti sport együttes jelenlétét a mindennapjainkban.
A vásárosnaményi Beregszem Egyesület tagjainak elismerése azt a célt szolgálja, hogy a beregi keresztszemes is megkapja az előkelő Hungarikum minősítést a matyó és a kalocsai hímzések mellett.
A lokálpatriotizmust megerősítő program nem titkolt célja az is, hogy minden magyar büszkén vállalja fel a szűkebb pátriáját.
„Reményeink szerint a Magyar szórvány napján tartott debreceni konferencia után egyre többen fogják ismerni a furtai és a komádi hímzések, vagy éppen a hortobágyi szűrrátét apropóján a Hajdú- Bihar megyei településeinket is”- foglalja össze a Hímezz magyarra program küldetését Szöőr Anna ötletgazda.

2019. november 11.

Megosztás:

Yulius25

Yulius25 – Egy új éra kezdete

A Yulius25 zenekar vérfrissítés után, újult erővel tér vissza a magyar zenei életbe. A formáció tagjai, korábban különböző zenekarokban és projektekben csiszolódtak, közös szenvedélyüket kovácsolták össze egy vibráló egységgé.

Részletek »

A te weboldalad webszemét?

Sok magyar vállalkozás weboldalának technikai színvonala elég siralmas. Drága ezen oldalakat hirdetni; gyengébb besorolást kapnak, majd kattintásokat is veszítenek.

Részletek »