Kovács Gyula interjú
Pár évvel ezelőtt költöztem Bükkábrányba, számomra nem volt ismeretlen hely, mert a szomszédos faluba jártam a Nagyszüleimhez.
Kovács Gyulával, a mai beszélgetőtársammal, az egyik könyvbemutatómon találkoztam, a helyi lap, az Ábrányi Krónika szerkesztőjével. Pár év után tudtam meg, hogy Gyula otthon, kincseket tart. Persze a kíváncsiságom nem hagyott nyugton. Ugyan milyen kincsek lehetnek ott? Miket gyűjt? Felkerestem, és az interjúm során felfedjük a titkot.
Szeretettel köszöntelek! Kérlek, mesélj egy kicsit Magadról, a gyermekkorodról.
– Tősgyökeres bükkábrányi családba születtem, 1968-ban Mezőkövesden. A szüleim bükkábrányiak, az egész gyerekkoromat itt töltöttem Bükkábrányban, a Táncsics úton, egy meglehetősen nagy baráti körrel, és egy nagy rokonsággal körülvéve. Milyen gyerekkorom volt? Azzal az egy szóval válaszolnék, hogy szenzációs. Én azt mondom, ha a mai gyerekeknek ilyen gyerekkoruk lenne, mint a miénk volt – nyilván meg vannak a sajátjukkal elégedve –, de azzal még jobban meglennének. Tizennégy éves kormig itt töltöttem az életem, az Általános Iskolába is ide jártam. Az falusi gyerekek igazi életét éltük, a patakon tanultam meg úszni, a halastóra jártunk horgászni, állandóan a szőlőhegyet, a rétet, a kiserdőt jártuk. Otthon is megvoltak azok a feladatok, amiket elvégeztünk, ott voltak körülöttünk a rokonok, barátok. Van egy testvérem, öt évvel fiatalabb tőlem, aki Miskolcon lakik. Anyukám sokáig háztartásbeli volt, apukám a Miskolci Közútnál dolgozott, mint gépkezelő. Egyszerű munkáscsalád, mellette, meg ami a gyerekkoromat beárnyékolta, hogy bizony három hold dohány van ültetve, most egy hold krumpli, és mindig mentünk dolgozni. Én ebbe nőttem fel, úgy neveltek, hogy folyamatosan a háztájiba, a mezőgazdaságba, állatgondozásba ott kellett lenni. Akkor azt mondtam, hogy nem szívesen, de mai fejjel nagyon szívesen csinálnám, de sajnos nincs rá lehetőség. Mindeközben ott volt a rokonság, az anyai nagyszülők, Apukám szüleit nem nagyon ismertem, viszont a rokonságban is voltak idősebb emberek, akik napi vendégek voltak nálunk. A helytörténettel, és a régiség gyűjtéssel így kerültem kapcsolatba, ami elindult nálam öt-hat éves koromban. Dohánycsomózás, kukoricafosztás, vagy csak egy vasárnapi családi összejövetel, borozgatás, ahol felemlegették a régi időket. Akkor vert gyökeret bennem a történelem szeretete, és a régi dolgokra való koncentrálás, ami most ötvenöt éves koromig is elkísért, valahol ott kezdődött.
Mivel foglakozol?
– Tizennégy éves koromban kerültem el Borsodból. Itt is lett volna lehetőség, de szüleimmel megnéztük a kecskeméti Piarista Gimnáziumot, ami meg tetszett. Abban az időben nagyon ritkaságnak számító katolikus Gimnázium volt, az országban nyolc ilyen Gimnázium volt. Soha nem bántam meg, hogy itt végeztem. Majd visszatértem Bükkábrányba, ahol jelenleg is dolgozom, a BV Média Bt, az Eleven Televíziónál vagyok felelős szerkesztő. Itt már tizenöt éve vagyok a kollégákkal, ahol szerteágazó munkát végzek, illetve végzünk, az én feladatom elsősorban, a sok más mellett, a helyi televíziónak a felvételek készítése, koordinálása, a különböző témák megkeresése. Közéleti hírek főleg, de csinálunk számos más portréfilmet is. Mellette két újságot is szerkesztek, az Ábrányi, és a Keresztesi Krónika. Mindkét újságnak a kiadója a Polgármesteri Hivatal.
Gyerekkori álmod volt, hogy ezzel foglalkozzál?
– Nem igazán. Sok minden akartam lenni, a vadászpilótától, a postásig. Nem volt gyerekkori álom, ez úgy jött, és megtetszett. Annak idején a bükkábrányi bányában kezdtem, de amikor 2003-ban az Eleven Televízió megalakult, pontosan a helytörténeti dolgok miatt kezdtem együtt dolgozni a fiúkkal, akik alapították, egy ilyen helytörténeti sorozatokat igyekeztünk összehozni, és ennek kapcsán kerültem kapcsolatba a Tv-vel, 2004-2005 környékén. Akkor kezdtünk el beszélni, és szervezni, hogy egy ilyen anyagot készítünk. Nyilván hozzám fordultak, mint ezzel foglalkozóval, mint hobbi történész, és itt indult el a közös munka. 2007-től pedig ez lett az új munkahelyem, és az óta is ott vagyok.
Nem bántad meg, hogy munkahelyt váltottál?
– Nem. Nem bántam meg, ez tény.
Most rátérünk a hobbidra. Mi az, amivel szeretsz szabadidődben foglalkozni? Mi az, amit gyűjtesz?
– Mindent, ami régi.
Történelmi korszakhoz lehet kötni?
– Nem. Ami a régi koroknak, a hatvanas, hetvenes évek elejétől visszafelé vannak retró dolgaim, amit értéknek tartok, és sajnálnék kidobni. Ezek például a régi magnók, rádiók, lemezjátszók, bakelit lemezek, nagyon sok műszaki cikkek. Vannak a római kor érméi, a Bükkábrányi földből előkerült cserép darabok, amik 90%-ban bronzkoriak, vannak középkori cseréptöredékek. A Kálvria előtt talált kelta gyűjteményt csak látásból ismerem, mert a régészek itt végezték a kutatást. Amit én találtam leleteket, és nagy értéket bírt, azt leadtam a régészeknek. Találtam még a 48-as szabadságharc idejéből, és az utána lévő népművészeti használati tárgyak, és minden, ami régi, megtartom. Az újságokat, és a könyveket is nagyon szeretem a régi időből, ezek számomra a szívem csücskei.
A munkád, és a helytörténeti feltáráson kívül is van valami hobbid?
– Igen, a másik, még ami fontos számomra, ötvenöt éves fejjel még mindig a motorozás az, ami leköt. Most vettem egy komolyabb terepmotort, és ezzel függ össze az is, hogy természetfotózok. Nyakamba akasztom a fényképezőgépem, a kameratáskát, a hátamra veszem a hátizsákot, felülök a motorra, és megyek a borsodi mezőségre, a Mátrába, elmegyek motoros kirándulásokra, minél szebb helyekre próbálok eljutni. Ezeket a kirándulásokat végig fotózom. Említhetjük a kertészkedést is, vagy a barkácsolást, és sorolhatnám tovább.
Beszélj egy kicsit a családodról.
– Jelenleg is Bükkábrányban lakom, de nem ott, ahol a gyermekkoromban laktam. Az Alsóábrány volt, most pedig Felsőábrányban építkeztünk, 1996 óta lakunk itt. A régi időkben „hazaárulás” lett volna, hogy Alsóábrányból-Felsőábrányba költöztem, mert a két falu népe között kisebb-nagyobb ellenétek voltak, főleg a vallás miatt. Felsőábrány református, Alsóábrány pedig katólikus volt. Most már egyesítették, és Bükkábrány lett a neve. A feleségem Margó, akivel 1991-ben kötöttünk házasságot, azóta is együtt vagyunk. Született egy fiunk, aki jelenleg a Bükkábrányi Rendőrőrs járőrparancsnoka. A feleségem a helyi Iskola alkalmazottja.
Szeretsz itt élni, vagy vágytál más helyre? Szeretnél egy nyüzsgő városba költözni?
– Soha. Soha nem merült fel bennem, hogy máshol éljek. Főleg nem városban képzelném el az életem. Szeretek kikapcsolódni, sokat járunk Egerbe sétálni, Miskolc különböző részeire menni. Például Tapolca, Lillafüred, Diósgyőr, és persze a sétáló utcáját sem hagyjuk ki. De hosszú távon máshol élni, azt nem szeretném.
Mit adott Neked Ábrány? Mert ugye van több falu is.
– Ez egy jó kérdés, és nem is gondolkodtam el. De ide kötnek a gyökerek, ugyanúgy az apai, és ugyanúgy az anyai részről a rokonok is itt laknak. Itt vannak az emlékeim, és minden ideköt. A munkahelyem, a bánya, a feltárások, a hobbim is ideköt. Hogy mit adott Ábrány? Mindent. Mindent, amim van.
Hallottam, hogy tavaly a munkádra egy díjat kaptál.
– Igen…, ezt nem akartam megemlíteni.
Tudom, ezért kérdeztem, hisz egy díj nagyon sokat jelent annak, aki kapta.
– Nagyon meglepődtem, de kellemes meglepetés volt, amikor közölték, hogy meghívnak augusztus 20-ra, a minden évben megrendezett színvonalas ünnepségre. Eddig mindig úgy álltam ott, mint aki a kamera hátsó oldalán áll, és ezen a napon, a kamera másik oldalán álltam. Megkaptam a Bükkábrány érdemérmet. Ezúttal is köszönöm mindenkinek, hogy eszükbe jutottam.
Gratulálok hozzá!
– Köszönöm!
Az utolsó kérdésem pedig, a gyűjtést tovább folytatod?
– Igen, amíg tudatában vagyok a régi emlékek értékének, addig gyűjteni fogom. Amikor pedig eljön az az idő, hogy el kell mennem, szeretnék valami olyasmit hátrahagyni ezzel a gyűjteménnyel, helytörténeti anyaggal, amit majd valaki olyan fel tud használni, aki ezt tovább viszi.
Köszönöm az interjút, és kívánom, hogy tovább tudd bővíteni az eddig megtartott, és megtalált kincseket.
Bubrik Zseraldina
