.Festményeim megtalálhatók magángyűjteményekben szinte minden kontinensen. Európán kívül Amerikában, Ausztráliában, Polinéziában, Szamoában (ahol 4 hónapot töltöttem).Közintézményekben, és 4 zalai templomban. Szigligeten 5 évig volt galériám.
Elismeréseim: Árpád rend, Prima díj Szerepelek A NEMZETKÖZI MŰVÉSZADATBÁZISBAN, KORTÁRS MAGYAR MŰVÉSZETI LEXIKON I.–III. kieselbach.hu
A budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász műtermébe jártam 5 évig Somogyi József szobrászművész, rektor magántanulójaként. A művészi látásmódot is tőle tanultam.
Alkotásaimban ötvözöm a szobrászatot a festészettel, és igyekszem elkerülni a pontos ábrázolást. A téma csak kiindulópont, inspiráció, vázlat. Festés közben már elszakadok a valóságtól, és olyanra festem a képet, amilyennek én szeretem látni. Ettől lesz egyedi, mert az érzéseimet vetítem rá a képre. Legtöbb mű alapozása egy krémszerű fehér anyag, mellyel sok formát domborítok fel még a festés előtt. Erre jönnek rá a színek, árnyékok, és sok esetben fémfestékkel, polírozással vagy metálozással aranyozással fejezem be a művemet.
Több mint 130 önálló kiállításom volt országszerte és külföldön, melyek megnyitó műsorait is én hoztam létre: tárlatvezetés mellett vers, zene és táncműsor várta a közönséget.
Szinte minden témában festettem már, köztük számos portré, tájkép, csendélet mellett dombortechnikás fémezett aranyozott műveket, családi címereket, 4 stációt és oltárképeket.Túlnyomó részben pozitív témákat festek, mert azt érdemes erősíteni az életünkben.
Valószínű lehet úgy is festeni, hogy érzelmileg kívül maradunk, és csak ábrázolunk szépen, ahogy illik, én szenvedélyesen, szinte euforikus állapotban festettem képeimet, írtam verseimet.
Külföldi kiállításaim közül kiemelném az 1998-ban megrendezett Jénai Magyar Napokat, mely egy egész éven át tartó rendezvénysorozat volt, s ahol a magyar képzőművészetet ketten képviselthettük szobrászművész férjemmel, Palaics Gáborral. Kiállításunk négy hónapig volt látható, melyből több mint 30 mű kelt el.
1999-ben négy hónapos magán tanulmányutat tettem családommal a Nyugat-Szamoa szigeten. Népi ünnepi öltözékükben festettem meg a helyi lakosokat, s a csodálatos trópusi tájat, melyről vers és útinapló is született. Szamoán volt kiállításom is, néhány festményem még ma is megtalálható ott. Egy a Pasefika Inn honlapján is látható: http://www.pasefikainn.ws/
Ez az út nagy hatást gyakorolt munkásságomra, itt találtam igazán magamra.
2000-ben kézzel készített vizuális versesalbumomat az Operaházban mutattam be a kiállítás-megnyitómon. A látogatók nagy biztatására kiadásra került a kézírású kötet.
Szigligeten öt éven keresztül öt hónapos szezonális kiállításaim nagy sikert arattak, Évente 3-4000 belépő kelt el.
2006-ban Zalai Erdők meséi: Böszmerenghy Töhötöm címmel mesekönyvet adtunk ki, melyet lányommal, Palaics Eszterrel írtunk közösen.
2008-ban megfestettem A lélekút nyolc állomása című sorozatomat, melynek filozófiája mindannyiunk életének folyamatát tükrözi. Munkáimból három DVD összeállítás készült. 1.Úton 2.Szárnyaljatok 3. A lélekút nyolc állomása, melyet lányom készített. a Youtube-on megtalálható.
Jelenleg visszavonultan élek, regényt írok és festek.
Károlyfi Zsófia
Keresztút
I.
Jézust halálra ítélik
Vajon ki az úr itt lenn?
Jézus, Pilátus vagy Isten?
Ki az úr élet és halál felett?
Egy megtébolyult tömeg?
Kié a dicsőség?
II.
Jézus vállára veszi a keresztet
Nem kérdezi senki, bírja-e majd válla?
– Vidd a keresztet! – mondják
egyként, csodára várva.
Jöjjön hát,
mi hátra van,
Jézusnak halála.
III.
Jézus
először esik el a kereszttel
Hát elbukott Ő,
Istenem.
Súlyos keresztje
testére hull…
…de nem!
Nincs vége még.
Talpra veri a gonosz,
hitünk jóságos Istenét.
IV.
Jézus
találkozik anyjával
Mária értő szíve látja:
Jézus az Isten útját járta.
Most ismét anyja lelke várja,
kíséri utolsó útjára.
V.
Kirenei Simon segít Jézusnak
Mily keserű,
ha úgy könnyítik terhed,
hogy kényszerű,
és nem a szívből
termett.
VI.
Veronika
kendőjét nyújtja Jézusnak
Már csak az arcát látja.
Kendőjét, szívét nyújtja,
és örökkévalóvá válik
a szétfoszló pillanat:
Veronikaszívűek őrzik
fájdalmas
képmásodat.
VII.
Jézus
másodszor esik el a kereszttel
Jézus fáradtan földre hull,
véres seb, és korbács lepi testét.
Égi erőtől elindul,
tiszta szívvel viszi
tovább
terhét.
VIII.
Jézus
a siránkozó asszonyokhoz szól
Asszonyok bánatos arcát nézed.
Kéred őket, könny ne essen érted.
Férjeiket, fiukat sirassák,
kik a kardnak
majd vérüket
adják.
IX.
Jézus
harmadszor esik el a kereszttel
Elpattant erőd húrja,
nem véd se szív, se ész.
Testedet ütések zuhataga
zúzza,
de
lelked
töretlen,
egész.
X.
Jézust
megfosztják ruháitól
Sorsot vetnek ruhájára,
elveszik mindenét.
Égig kiált pőre teste,
szólítja
Istenét.
XI.
Jézust
keresztre feszítik
Hát mégis megteszik.
Keresztre szegezik
Jézust…
ki tett velük száz és
ezer csodát.
Farkasok
tépik a
holnap
torkát.
XII.
Jézus
meghal a kereszten
Tér és Idő elszakad.
Uram! Sötét az Ég!
A mennybolt kettészakad,
és egy villám elég,
Látom halott arcodat.
Lelkem borul eléd.
Tér és idő elszakad.
Uram!
Sötét
az Ég!
XIII.
Jézust
leveszik a keresztről
Jézusnak földi útja véget ért.
Teste most anyjához visszatért.
Kinek holtan
hull ölébe
fia,
az tudja,
mit érez
Mária.
XIV.
Jézust
sírba teszik
Szent Teste csak, mit sírba visznek,
sötét hideg kősírba tesznek.
Kinek Istené
volt élete,
afelett
a halál
győzhet-e?
Szép szavak
Hordozzatok már tenyereteken,
Őrizgessetek a lelketekben,
Szíveteknek szebbik szavát várom,
Hisz`Tinéktek álmodom az álmom.
Kidobálom a nappalok vágyát,
Éjszaka élem a titkok titkát.
Gyertek, amíg el nem nyom az álom,
Szíveteknek szebbik szavát várom.
Kitárom már kapuit a mának,
Fejem felett kékmadarak szállnak.
Elküldök most hozzátok is egyet,
Képeimre mosolyokat festek.
Kicsim
Hogy magyarázzam meg Neked, drága,
hogy miért születtél a világra?
Kis szemeddel már látható:
nem én vagyok a mindenható.
Csak a kezedet foghatom,
talán lesz rá alkalom,
hogy megtaláljuk a jobb utat,
melyen szív és gondolat
fog kéz kezet –
Legdrágább úr a szeretet…
Azt is kell, hogy tudd:
minden út a végtelenbe
fut,
magad kell,
hogy járjad,
hát elbocsátlak
és visszavárlak.
Vonzásban
Ha földi imám kifogyott,
Körbevesznek a Csillagok,
S egy holdudvaros Éjszakán,
Valósággá lesz az álom,
az egy után kettő jön,
a kettő után három,
Mégis
súlytalan léptek visznek,
tértelen lelkek hívnak
Időtlen szívek kérnek,
Hogy a kozmikus zene
Nagy csendjébe,
Bele ne
vesszek!
Mert még itt vagyok.
Jaj fogd erősen a kezem –
Imádkozom,
És maradok –
Ma láss
A múlt tükre szilánkokra tört.
Mit róla gondolsz, ma gondolod.
Ma élsz, ma szeress, ma szeretlek.
A holnap bizonytalan arca ma születik meg.
Ma fáj, ha bántasz, és ma –
Ma bocsáss meg, ha kérlek,
Ma látlak téged szépnek.
A tegnap nehéz teher,
A holnap pillekönnyű álom,
Valódi súlya
Ma van szavamnak,
Ma hallgass,
Ma beszélj,
Ma nézz és
Ma láss.
Világot építettél
Átdübörögsz szívemen Attila
Mint átdübörgött rajtad a vonat
Világlok élek beszélek és
Átvettem világodat
Virágcsokrot küldj nekem Attila
Mert hangszereden játszom dalomat
Szeretek kérek adok is én
Hallod-e sóhajomat
Nem érti meg dalomat Attila
Mint nem értett téged sem a vágyott
Ezrek megértik olvassák is
Kellünk mi e világott
Világot építettél Attila
És csak magadnak nem volt benne gát
Mit érzel most hogy éneklik
Bölcselő szíved szavát
Átdübörgök szíveden Attila
És hangszeremen játszom dalodat
Világolsz élhetsz beszélhetsz és
Hallom sóhajodat
Út
Nem láttam,
Nem éreztem,
Nem hallottam,
Csak mentem,
Szorongva, rettegve
Az Úton.
Fekete árnyak lengtek körül.
Kellett a Fény,
Kellett a Tűz,
De égetett…
Elégett a testem, és léptem.
Valami megmaradt,
Mi továbbvitt a ködös Úton,
Mely újra sötét lett és hideg.
Dermesztő zajok zengtek mindenütt.
Hiányzott a Csend, de kellett a Hang.
Harang szólt, de üldözött a kongás,
És megszakadt a hangom.
Valami megmaradt, mi továbbvitt egy csendes úton,
De a csend fájt
Kerestem tovább egy más Utat,
Mi várt…
Fényeset, díszeset, zenét…
De az előadásnak vége lett
És csak a könny, mi megmaradt,
És a szív üres…
A szememet elnyelte a Tenger…
Valami mégis felhozott,
Mert kellett a szó.
És meghallottam a Hangot,
Megéreztem a pillanatot,
Megláttam a fényt, a Fényt,
És
Enyém a nap melege,
a harmat
a köd,
Enyém a hullámok hangja,
a madár
és a harang
Enyém a fa
a levél
és az est
Enyém a Hajnal
a gyümölcs és a virágszirom
Enyém a mosolyod
és a könnyed
Enyém a suttogás
a szó a Titok
Enyém a Kapu a Tél a Nyár
Enyém a Törvény és a gyöngy
Enyém a Csillag a Végtelen és a lét
Enyém a Kenyér a Szeretet és a megváltás
Enyém a lépés az ígéret és az Út
Enyém az Élet a szabadság és a Hatalom
és elvonul a Múlt,
Enyém a Csoda,
Mert szemet cserélve láthatlak újra,
Föld, Mindenség, Isten
Jöjjön…
Jöjjön valaki,
Akit az emberek
nem fognak
megfeszíteni,
Akit felismernek,
Aki kell,
Aki lát…
Aki hordozza
mindenki
fájdalmát…
Aki könnyeket
fakaszt,
fájdalmasat
és feloldozót
és felszabadult
megváltó mosolyt
És kacagást…
Oly sokan lettünk –
Küldjetek sok-sok
Messiást!
Elmúlt-e?
Ott
a Balaton déli partján
akkor
mikor talpam vékony bőrét sem
sértette a szétomló homok
s a víz lágy ölelése
körbefogott
Még a napsugár is
a halak pikkelyébe
belemosolyogva ragyogott
Ott
akkor
te nem létező Idő
miért pergetted
tovább
a homokot?
Olajbokrok ezüstgyönyöre
szétomló bogyója számban
Papsajt, bodzavirág…
Micsoda Ígéretek!
Miért lett más a fény a mában?
Szegfűgomba íze, akácvirág édese
s illata a paradicsomlevélnek
Elmúlt-e végleg
Vagy
a mai napig
kelleti magát
a Létnek?
Indulj
Indulj,
ne félj,
mert a
gyávák bére a rettenet,
homály
ne ülje szemedet,
indulj
és vidd a hírt,
hogy
többé már nem öli lelkedet
apró
hegyes fogával a gyűlölet,
indulj,
és szeresd kedves,
szeresd
az ellenségedet.
Ma
Kiástam a holtakat,
Kezembe József Attila akadt,
És mondja újra, mit tudok rég,
Közös a sors, közös mi ég
szívünkben, égi csatornások.
Hát tovább ások, mert ki él
közülünk, csak rágva körmét
elalél,
A földi léttel babrál,
Barbár módon csak a szavakkal
bánik jól, de nem hozzám hajol.
Ha jól tudom Attila,
„Ki szeret s párra nem találhat,
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.”? Hát akkor ások,
kaparok, égek, mert
akarom a legutolsó menedéket.
Daloddal
„Az Isten itt állt a hátam mögött,
s én megkerültem érte a világot…”(J. A.)
Talán így van jól.
Kezünkbe adtál magunkról mindent,
Ránk bíztad, hogy továbbvigyük a mesét,
hogy a tisztán látók bizonyosságával
erősíthessük az istenkeresők hitét.
Kutadba tekintve arcomat látom.
Forrásodba merítem tenyerem,
elég ennyi,
Nincsen szükség vödröket cipelni,
de a mesét azt vinni kell mindvégig,
s azon is túl…
A tisztán látók bizonyossága legyen az úr.
József Attila!
Utánad nyújtom kezem a túlpartra.
Megtört ím az átok,
daloddal fakadok ma dalra.
Tükrök
Simogatom a cicát, paskolgatom a lovat
sétáltatom a kutyát, csodálom a többi állatot
s szívemet bátor szeretet önti el.
Szívem egy megnyugvás, szívem pihen
szívem beléjük merül, szívem menekül.
Kik űzik?
Féltél-e valaha attól
hogy szeretett dédelgetett macskád
más gazda után néz, s kölykeit rád hagyja, neveld?!
Vagy kutyád, ki városi lakásban szorong veled
s piszkát visszatartva várja
hogy körülményes életed engedélyezze dolgát végezni
s ezt csaholva köszöni meg…
Féltél-e valaha attól, hogy nem tér hozzád vissza
nem vállalja tovább a veled való kényelmetlen együttélést?
Utánad eredt-e már egy cirkuszi ló
mondván hogy elege van a csillogásból
s ha tőled naponta két kockacukorral többet kap, veled marad?
Van-e olyan állat, aki ha gyógyításodra szorult
talpra állása után hátbatámadott?
S magadról, mondd, mi a véleményed?
Valami
Valami mindenütt ott van…
Egy madármozdulatban, hangban…
Egy önfeledt gyermekarcban,
Egy emlékben,
Egy csendes pillanatban.
Láng duruzsol,
Illatos a hajad,
Nem szólsz,
Nézel,
S elhagyod múltadat.
Reccsen a padló
Ahogy lépsz…
Árnyékok tánca a lépcsőfordulón…
Távoli járműhangok…
Egy régi íz a terített asztalon.
Hallod a levegővételt,
Lassú a szívműködés,
Ritka a pillantás.
Ránézel a macskára, szeme csukva,
Dorombolni kezd.
A tornácon,
Hangos a bogár lába,
S a szellő a tested csikálja.
Petúnia és estike az orrban,
És a Nap lenyugvóban
