Sodor és pödör, rutinos mozdulatokkal fűz és összemér, közben áztat és szárít.

Kovács Kata a Népi Iparművészeti Múzeum Nyitott Műhelyében növényekkel varázsol.

Olyan gyakorlott, hogy valójában nem is kérdés a számomra: mindig is ezt csinálta.

 
– Pedig nem – avat be Kata – informatikusként dolgoztam, mondhatjuk, hogy sokáig.

– Mikor váltott és miért?

– Kicsit a kényszer szülte a váltást. Volt ugyanis egy komoly autóbalesetem. Ezután sok mindent újra kellett tanuljak. Ez a helyzet valahogy magával hozta, hogy feltettem magamnak az élet alapkérdéseit. És arra, hogy egész aktív életemben informatikus akarok-e lenne, azt válaszoltam magamnak, hogy nem. S hogy mégis mi, arra azt találtam, hogy kézművességgel szeretnék foglalkozni. Persze a hajlam és a késztetés már régebben megvolt bennem.

– Hogyan képezte magát?

– Őszintén mondhatom, hogy a lehető legjobb helyek egyikén. A Hagyományok Háza évekóta tart képzéseket, ahol meg lehet tanulni a különféle népi mesterségeket, aztán nagyonnépszerű például a népi játszóházvezető tanfolyam is.  Így lettem népi játék és kismesterség oktató, számos mesterséggel megismerkedtem a képzéseim során.

– Tehát manapság Pestre kell jönni, hogy az érdeklődő hagyományos népi mesterségeket,technikákat tanuljon.

– Ez sem ilyen egyszerű. Sok mindent meg lehet tanulni a helyi közösségekben az öregektől.

Érdekes, hogy szüleim vidékről költöztek Pestre, de én nem láttam őket kézműveskedni.

Aztán egyszer mutattam egy csuhé tárgyamat, s anyukám mondta, hogy ilyet ő is tud,gyerekként sokat csinálta. Hogy miért nem mondta előtte? Talán a tárgy hozta elő a régi emlékeket, talán én nem kérdeztem, nem tudom.  Pedig jól kérdezni fontos. Mi Gyálonlakunk, s hétvégente ott is árult egy erdélyi házaspár kosarakat, miegymást. Nagyon szépdolgokat. Őket is jól kellett kérdeznem, hogy tanulhassak tőlük. Mikor megértették, hogy én  nem versenytárs vagyok a számukra, egyből kedvesek lettek és nyitottak, és meg is tanítottak sok fortélyra. Tehát így is lehet tanulni, de tény, hogy a rendszerezett tudásra a Hagyományok
Háza tanfolyamain tettem szert.

Kovács Kata  és munkái a Hagyományok Háza 2015-ös kiállításán, mely a hallgatók munkáit mutatta be.

– Megváltozott az élete.

– Igen, de kedvemre. Sokkal természetesebben élek.  A munkám nemcsak az egyes tárgyak elkészítését jelenti, de előtte például be kell szereznem az alapanyagot.  Mivel ez nekem több mint hobbi, nem a kreatív boltokba járok alapanyagért.

– Hanem?

– Kreatívan oldom meg, amit lehet. Kukoricacsuhét például egy bácsitól kapok ősszel, cserébe tavasszal, nyáron segítek neki a kukoricásban. Sokkal emberibb így, nem igaz?

– Mit alkot most?

– Gyékény imaszőnyeget.

A képen a gyékény imaszőnyeg látható.

 

– Ez azért távol áll a magyar népi kultúrától.

– Bizony. A Hagyományok Háza egyik szakmai továbbképzésén mutatta be Vidák István akasmíri gyékényszőnyeg készítését. Az eredeti imaszőnyegen tanulmányozhattuk, hogymiben különbözik az ottani és a hazai gyékényszövet. Ez engem nagyon megfogott, úgyhogy belevágtam. Tudtommal én vagyok Magyarország egyetlen gyékény imaszőnyeg szövője, de ha van más rajtam kívül, akkor keressen meg, mert szívesen konzultálok.

– A gyékény növényből hogyan lesz alapanyag?

– A gyékény aratása a hagyomány szerint augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napjánkezdődött, és akár szeptember végéig is eltartott. A gyékényt a vízben, a töve fölött zölden vágják ívelt pengéjű, kaszaszerű, hosszú nyelű, gyékényvágókéssel. A levágott növényt aztán egy ideig a vízparton hagyják száradni. Úgy két hét elteltével kévékbe kötve hazaszállítják.  Ezután következik a gyékény feldolgozása.

– Mi történik azután a gyékénnyel?

– Először lehántják a gyékény külső rétegét, erre nincs szükség, majd levelekre bontják agyékényszálakat, aszerint válogatva, hogy mit szeretnének készíteni belőle.

– Miben más a gyékény fonása, szövése, kötése?

– Kis túlzással teljesen más a három technika. A gyékényfonó, -kötő és a -szövő másképpen és  részben más nyersanyagból dolgozik. Szövésre a keskenylevelű gyékény alkalmas.  A széles levelű úgynevezett vajasgyékény viszont jól köthető. A gyékényfonására keskenylevelű vagy más néven mogyórógyékény való.

– Mi kell a kötéshez?

– Ez a legkevésbé eszközigényes: gyékénytűre van szükség hozzá meg egy bicskára.

– Mire van szükség a fonáshoz?

– Kaptafák kellenek hozzá.

– És a szövéshez?

– A három technika közül ez a leginkább helyigényes. És persze szükség van egy jó

szövőszékre, az az alap. A gyékényszövés igényel némi előkészületet. Ahhoz leszedjük a gyékény külső rétegét.  Ezután minden gyékényszálról lefejtjük a selymét – az a finom gyékényszál. A selyemből két

tenyér között sodorjuk az ijant, ez lesz a szövés hosszanti vetülékszála. Gyors kézjárás kell a sodráshoz.  A selyemszálat tenyerünkbe véve, újabb szálak hozzáadásával mindig egy irányba sodorjuk.  Aztán a borda lyukain keresztülfűzzük az ijant és az átalfákhoz erősítjük. A feszesre húzott ijan a gyékény váza.  Aztán a szövő megfogja a gyékényszálat a tövénél és a kifeszített ijanszálak közé úgy fűzi be, hogy az első szál alatt felhúzza, a második felett áthúzza, és a harmadik szálnál megint alá dugja.  Gyakorlatilag így folytatja az ember, amíg a végéhez nem ér, ott pedig fintorítja. A kész gyékényt a pelyhektől megtisztítjuk: lepihézzük, majd kiterítve megszárítjuk, aztán lehet összehajtogatni.

– Mióta dolgozza fel a gyékényt az ember?

– Ezt nem tudjuk pontosan megmondani, mert a növényi alapanyagból készült tárgyak idővel elenyésznek, lebomlanak.

– Honnan tudunk akkor róla?

– Írott forrásokban találunk említést a gyékényfonatok, -szövetek használatáról. Az írásos

emlékek szerint a középkori Magyarországon a szegények és a szerzetesek földre terített és az

ágyon elhelyezett gyékényen aludtak.  A gyékényen alvás olyan mélyen beleivódott a magyar

nyelvhasználatba, hogy magát a növényt és a belőle készült, földre teríthető, fekvőhelyet máig

gyékénynek nevezzük.

– A szerzetesek hozták magukkal a gyékény felhasználását?

– Igen valószínű, hogy nem. Bizonyosnak tűnik, hogy a magyarság már jóval a honfoglalást

megelőző időszakban ismerte és használta a gyékényt. Maga a gyékény szavunk honfoglalás

előtti időből való.  A növény és a belőle készült tárgyak már a török kor előtt jelen voltak a

magyar kultúrában. Őseink használhatták takaróként, ágy elé helyezett szőnyegként,

„térelválasztóként”, a piacon a kofák leterítették, a közmondás is így szól: „egy gyékényen

árulnak”, ajtót helyettesítő „függönyként” vagy éppen tetőfedő anyagként.   Aprólékos

munkával a világon egyedülálló tárgyak készülhetnek. Régen számos dolog készült

gyékényből.

– Mire használják ma?

– Felhasználása ma is széleskörű, népszerűek a szatyrok és a gyékényszőnyegek is.

Különböző méretű ponyvákat, szőnyegeket, szatyrokat készítenek mind a mai napig. Tápé

évszázadok óta a gyékényesek hazai központja. Méltán került fel a Szellemi és Kulturális

Örökség Listára a tápéi gyékényszövés hagyománya, mert megőrzendő, védendő közös

értékünk.

– Ön mit készít gyékényből?

– Jómagam használati tárgyakat készítek. Ezekre kereslet is van.

– Ilyen népszerűek a gyékényszőnyegek?

– Bizony, de nem csak a lakásban a földre terítve. Használják tornaszőnyegnek,strandszőnyegnek.  Kiránduláson is jó szolgálatot tesz. A gyékénypárnát leginkább a jógások keresik.  A tolltartók, szatyrok is igen kedveltek, ezekből a tárgyakból sokat készítek.

Látja, most készültem el a kasmíri imaszőnyeggel, amely igazi különlegesség, s közbennagyon jó volt készíteni.  A gyékény mellett más anyagot is alkalmaztam: sodrott sásfelvetőszálat használtam az imaszőnyegen, és sással is dolgoztam el. Ez dupla szálra vanfelvetve, a magyar gyékényszőttesek szimplára vannak. Az indiai, kasmíri gyékényeken két szál fut át minden bordalyukon, nálunk csak egy. Másik különbség, hogy itt a sorok végén nincs fintor, sodrott sással dolgozzák el a szövés befejeztével. Tehát vannak különbségek a magyar gyékényszövés és a kasmíri között. Kihívás ezt is megismerni, jó érzés kreatív, alkotó életet élni.  Engem ehhez segít hozzá a kézművesség.

 

Tánczos Erzsébet írása