Láncziné dr. Göncz Krisztinának hívnak, Budapesten születtem 1982. október 14.-én, jelenleg is Budapesten lakom. Végzettségem alapján szakvizsgázott jogász vagyok.
Érdekes módon – mivel mindig is fiús lány voltam – inkább érdekeltek a kisautók vagy a foci, mint a Barbik, emellett soha nem vonzott semmilyen kreatív tevékenység. Édesapám elvégezte a képzőművészeti főiskolát, grafikusművész volt, de úgy tűnt, az ő művészi génjeiből semmit nem örököltem, még egy egyenes vonalat sem tudok húzni. Engem kiskorom óta a jogi pálya vonzott, elég erős igazságérzettel vagyok megáldva. El is végeztem a jogi egyetemet, és a három év szakmai gyakorlat után letettem a szakvizsgát. Dolgoztam az adóhivatalban, ügyvédeknél, szakszervezetnél. Egyszer egy rendkívül kreatív kolleganőm mutatott néhány csodaszép gyöngyékszert, főleg gyűrűket, amiket ő készített, és valahogy kedvet kaptam ahhoz, hogy megtanuljam a technikát. És sikerült! Ami feltűnt, és többen is megjegyezték, hogy rendkívüli érzékem van a színek párosításához, lehet, hogy apu génjei kezdtek megmutatkozni. :)))
A munka mellett ezt csak hobbinak szántam, sejtelmem sem volt, hová fajul a dolog néhány év múlva.
Az idő előrehaladtával úgy alakult az életem, körülbelül öt éve, hogy mivel egy világméretű önkéntes munkát végzek napi két-három órában, részidejű állásaim voltak. Sajnos néhány rossz tapasztalat után kiábrándultam a jogi pályából, ami amúgy sem nagyon teszi lehetővé a részidejű munkát, arra gondoltam, mi lenne, ha fejleszteném a készségeimet a gyöngyfűzés területén, és eladnám a készített ékszereket. Így elkezdtem tanfolyamok után kutatni az interneten. És ekkor megláttam egy elképesztő szépségű ékszert. Fura volt számomra, azelőtt ilyet még sosem láttam. Egyszer csak leírhatatlan vágy lett rajtam úrrá, hogy megtanuljam ezt a technikát, a sujtást, ugyanis szerelem volt első látásra. Viszont arra gondoltam, hogy ilyen ékszert biztos csak valamilyen képzőművészeti végzettséggel lehet elkészíteni. A szóban forgó ékszert viszont egy olyan hölgy készítette, aki szintén hasonló cipőben járt mint én, közgazdasági végzettséggel, nem szükséges hozzá szakképzettség – csak tehetség és kitartás – és tartott tanfolyamot is. Két alkalommal elmentem az általa tartott workshopok-ra, bár megmondom őszintén, vért izzadtam, annyira nehéznek tűnt ez a technika, sokkal nehezebb mint a gyöngyfűzés, ugyanis nagyfokú kézügyességet is igényel.
Eleinte csalódott voltam, hogy ez nekem nem fog menni, sokan egyébként, akik gyönygyfűzéssel foglalkoznak, a sujtást nem erőltetik.
De nem adtam fel. Addig addig gyakoroltam, immáron otthon, amíg egyre szebb, egyre igényesebb kivitelezésű ékszerek kerültek ki a kezeim közül.
A technika lényege, hogy több zsinórt precízen egymáshoz illesztve összevarrok, ezután pedig különböző nagyságú, formájú gyöngyök, swarovski elemek, kabosonok köré varrom, általában mindig van egy központi elem, amihez ezután varrom hozzá a további zsinórokat, gyöngyöket, ez a folyamat a végtelenségig folytatható. Van, amikor több különálló elemet, motívumot készítek el, amiket ezután egymáshoz varrok, és így valósul meg egy komplexebb forma.
Maga a sujtás eredetileg ruhadíszítésre használt, fonatolással előállított zsinór, a 17. sz.ban jelent meg a magyar viseletben, pl. a mentéket díszítették vele.
Napjainkban, az ékszerekben is visszaköszönnek a kacskaringós motívumok, a rendelkezésre álló számtalan féle zsinór és gyöngy révén csodaszép, egyedi kézműves ékszerek születhetnek.
Mára már elmondhatom, hogy ez a fő munkám, több száz eladott ékszerrel büszkélkedhetek, rengeteg megkeresésem és munkám van.
Már több alkalommal megkerestek, hogy nem tartanék-e workshopokat, de egyenlőre nem tervezem, csak az alkotás öröme vezérel. Sok jó barátság is kialakult a visszatérő vásárlóm némelyikével.
Törekszem az egyediségre, arra, hogy az ékszereimet saját magam tervezzem meg, emellett igyekezzek megvalósítani minél gazdagabb szín-, és formavilágot, hiszen ez a technika lehetőséget ad erre.
Ami számomra igazi siker, igazából kicsit megfoghatatlan ez számomra, a visszajelzésekből derült ki, hogy az ékszereimmel közvetítek egyfajta szeretetet is, nyilván, mert az mindig is vezérelt és fő szempont volt számomra, hogy ne csak ékszereket gyártsak, hanem a munkáimmal örömet szerezzek másoknak.
A már korábbiakban említett önkéntes munka, ami egyfajta szellemi segítségnyújtás kedves embertársaim felé, a legfontosabb munka az életemben, ezt követi minden más, az ékszerkészítés is, ami a megélhetésemet biztosítja részben. Úgyhogy a jövőben is fogok ékszereket készíteni, nagy terveim nincsenek, csak hogy alkothassak a magam és mások örömére. És végre kiderült, hogy “mégiscsak apám lánya vagyok.”
Munkáimat a facebook.com/krisztisujtas oldalamon lehet nyomon követni.
