Mátyás Rita

Mátyás Rita 63 éves budapesti mozgássérült özvegyasszony vagyok. Gyermekkoromban édesapám a hosszú téli estéken sokszor citerázott nekünk népdalokat.  Köréje ültünk  akkor és mi énekeltük a dalokat a citerajátékához.

A hagyományőrzéssel időnként foglalkoztam.20-25 éves koromban sokat foglalkoztam falra akasztható népművészeti tányérok festésével, amikre autentikus matyó, és kalocsai mintákat festettem.A 70-es évek második felében nagy igény volt ezekre a díszítő jellegű tárgyakra. Több száz darabot festettem,zömében Magyarországra, de adtam el Németországba, Belgiumba ,Franciaországba is. Így Európa pár országába is elvitték a magyar népművészetet.
Akkoriban a kalocsai, és matyó mintákkal hímzett terítőket is  hímeztem.

Később eltávolodtam ezektől a tevékenységeimtől, mert családot alapítottam ,és három gyermeket neveltem. Rengeteget dolgoztam címfestőként, hogy a család ne szenvedjen szükséget. 44 évesen kaptam egy sztrokot, ami után újra kellett járni tanulnom. Majd a negyedik sztrokom, és a férjem halála után, verseket kezdtem írni, és képeket kezdtem festeni, grafikákat rajzoltam.
Négy évvel ezelőtt eljutottam Szatmár megyébe, ahol megismerkedtem egy vak férfivel, Szántó Sándorral, aki elkötelezetten foglalkozott népzenével, néptánccal. Ő játszott dorombon és tárogatón . Szatmári táncokat táncolt  még a vaksága előtt, de a táncot is folytatta látásának elvesztése után is. Ő mélyen elkötelezett volt a népzene, és a néptánc iránt. Annyira hogy minden évben  megszervezett egy ilyen egy hetes tábort, ahol mi táborlakók is megismerhettük a különböző zeneszerszámokat, a szatmári táncokat. A tábor végén el kellet jjátszanunk két dalt, én citerán tanultam meg a két dalt,amit a táborban tanultunk meg zene tanároktól, és két táncot is meg kellett tanulnuk tánctanároktól. Az első táborukat, mely a nagyecsedi és kalotaszegi népzenéről, néptáncról szólt, azóta minden évben megismételték egy hétig újra tanulhattuk a nagyecsedi verbunkot, csárdást, a kalotaszegi legényest, csárdást és szaporát, valamint az esti táncházakban táncolhattuk a Kárpát-medence táncait, énekelhettük kedves régi és új népdalainkat, megtanulhattunk népi hangszereken játszani. A zenekar állandó tagjai: Halmos Attila, Kerékgyártó Gergely, Mihálydeák Barna, Lázár Enikő voltak. Végső Miklós, Szabó Adrien néptánc tanárok a néptáncot tanították.

Sajnos Sanyi idén meghalt, így ez a hagyományőrző tábor bezárta kapuit:Én írtam egy verset a táborról:

Mátyás Rita: Nagyecsedi élményeim…

Magyarország keleti vidékén,
Szatmár megye szépséges földjén,
népzene, és néptánc lelkünk szép öröme,
egymásba fonódva, koszorúba kötve,
felmelegítették szívünket lelkünket.
Magyar táncot, zenét ünnepelt a lelkünk,
magyarságunk ízét, együtt ünnepeltük.
Bográcsban tűz fölött, halászlé illatoz,
est sötétjében,tárogató zokog.
Édes- bús dallama szívünkre rásimul,
táncoló lábunktól arcunk kipirul.
Nagyecsedi éjben, zeng a citeraszó,
furulya és doromb, kísér nótaszót.
Táborlakók dala messze száll a légben,
örömünknek hangja táncra kap a szélben.
Sír a hegedű, rákontráz a brácsa,
a nagybőgő adja, ritmusát a táncnak.
Dobbannak a lábak,kezek csattognak,
Lányokon a szoknyák, pörögnek, forognak.
Táncolva, dalolni, csak boldogan lehet,
Nagyecsedi folktáborban búdat temeted.
Magyar táncot, zenét ünnepelt a lelkünk,
magyarságunk ízét, együtt ünnepeltük.

2016. 08. 07.

Itt egy kis bemutató a táborról.

 

Megosztás:

Share on twitter
Share on facebook