Mráz Erzsébet Irma bemutatkozik a hagyományőrző média oldalon

 

Mráz Erzsébet Irma

Nyírmihálydiban születtem, Hajdúnánáson élek. Itt fejeztem be az általános iskolát, érettségiztem, születtek a gyerekeim, tanítottam a nyugdíjazásig. Főiskolás Nyíregyházán voltam. Régóta írok verseket, kimaradtak közben hónapok, évek.
Nyomtatásban először a helyi lapban, a Nánási Újságban jelentek meg, majd 2006-ban az Accordia Kiadó antológiájában. Egy pályázat díja volt a megjelenési lehetőség. Azóta különböző kiadók köteteiben, mesegyűjteményekben, magazinokban és három önálló kötetemben olvashatók írásaim.
Címük: Vers-virágzás /2009/, A hegycsúcs messze van /2013/, Kérdezz, ha érdekel! /2021/.
Írok novellát és verses mesét is. Szépirodalmi tevékenységemért, pályázatokon több
oklevelet, díjat kaptam. /ARANYLANT, ARANYPENNA, ART ARANY , NÍVÓDÍJ,
VIKTÓRIA-DÍJ, KRÚDY-DÍSZOKLEVÉL, KRÚDY-ÉREM, bronz fokozat, ORSZÁGOS
IRODALMI PÁLYÁZAT „LÍRA” KATEGÓRIÁBAN bronz fokozat, MESETESZTELŐ
GYEREKEK KÜLÖNDÍJA /
Tagja vagyok néhány irodalmi érdeklődésű szerveződésnek, köztük a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek, a Cserhát Művész Társaságnak és a Magyar Nemzeti Írószövetségnek.
Mostanában lektorálással is foglalkozom. Folyamatban van gyermekverseim és meséim
kötetbe szerkesztése, most ezen dolgozom. 111 antológiában jelentek meg eddig írásaim.
Fontos számomra a család, két felnőtt gyermekem és egy unokám van.
A szüleim meghaltak, ez életem tragédiája.

 

VERSEIM
EGY PORSZEM

Egy porszem a hatalmas gépezetben,
Porszem, mit könnyen elsöpör a vihar.
Földhöz vágja, felkapja újra,
És nem kérdezi, hogy mit akar.

Nem is mer akarni, pedig szeretne.
Majd holnap bátrabb leszek!
E gondolattal fekszik le
Minden áldott este.

És ha bátrabb lesz?
Ha akarni mer?
Ha lázad sorsa ellen?
Ha tiltakozik, perel?

Akkor figyel rá valaki?
Könnyebb lesz az élet?
Megállítja hiánya
A hatalmas gépet?

Nem! A gépezet nem áll meg.
Dübörög, zakatol, dohog.
Nem is érdekel senkit,
Hogy én, a porszem, hol vagyok.

Nekem kell tudni, hol a helyem!
Az én érdekem, hogy megtaláljam,
Bebizonyíthassam magamnak,
Hogy kellek e zavaros világban.

Nem egyszerű a feladat,
Sokan állják utamat,
De ha igazán akarom,
Nem hagyhatom magamat.

Megaláznak, átlépnek rajtam,
De a kis porszem nem adja fel.
Tudja, hogy elérje célját,
Azért keményen harcolni kell.

A gépezet csak zúg, morog.
Neki a porszem nem érdekes.
Egyedül a kis por tudja,
Csak vele együtt tökéletes.

 

 

NEM KELL SZÓLNOD!

Nem kell szólnod, ha nincs mit mondanod!
Nem kellenek az üres szólamok!
Ne írj azért, hogy fogyjon a papír,
Felelős az, ki valamit leír.
Tisztán szóljon a vers és a próza,
Ne hazudjon se szava, se sora!
Szóljon tisztán, és mondjon igazat,
Úgy eljutnak a szívhez a szavak!
Ha nincs mondandód, ne törd meg a csendet!
Nagyon kell az, mert megnyugtat, pihentet.

Ha csak neked fontos, inkább bölcsen hallgass!
Maszat a papíron, másoknak unalmas.

A vers, az más! Nem papír meg tinta!
Tiszta érzés szavakba foglalva,
Melynek útja a szívekhez vezet,
És megnyitja az elfásult lelket.
Megnyitja, és kicsit gyógyít rajta,
Gyógyírként hat minden áldott szava.
Olyan kor ez, hogy szükség van erre,
Szív, a lélek csordultig terhelve,
De felragyog, egyszer ránk ragyog a fény,
És átvilágít a ború sötétjén.

 

LÁBAM ALATT

Lábam alatt száraz ág reccsen,
Gondolatom szárnyal a csendben.
Nincs semmi nesz, az erdő hallgat,
Élvezem a sétát, nyugalmat.

Elbújnak a fák a sűrű ködben,
Alig látni már a szürkületben.
Az avarban száraz levél zizzen,
Ha talpam hozzáér, felszisszen.

Madárdal nem szól, elrepültek rég,
Pedig jó lenne, erre várok még,
Ami nekem szól, néhány dallamot,
Mi szívhez szóló, s ritkán hallhatok.

Bokrok guggolnak a ködfátyol alatt,
Megbotlom néha, keresem az utat.
Jó a nyugalom, nem gyötör félelem,
Hiszem, utamat egyszer majd meglelem.

 

NEM ÉLTEK HIÁBA
/A bátyámnak/

Annyi minden történt életünk során:
Betegség, boldogság, s ámultunk csodán.
Szánkóztunk a dombon, gólyalábon jártunk,
A tér füvét szedtük, jókat bújócskáztunk.

Tetőn ugráltatok, én meg lentről néztem.
Megborzongok ma is, bizony, nagyon féltem.
Nyugodt gyermekkor volt, emléke megmarad,
Jó rá emlékezni, feledni nem szabad.

Aztán a felnőttkor messze sodort minket,
De mi megőriztük a legnagyobb kincset.
És történhet bármi, mi testvérek vagyunk,
Egy percig sem kérdés, mi összetartozunk.

Nagyon erős kapocs, a vérünk köt össze,
Így lesz, amíg élünk, így marad örökre.
Átölelsz, ha könnyem hull, és nem szólsz semmit.
Nem is akarok többet, csak éppen ennyit.

Érzed a fájdalmam, osztoznál, ha lehetne,
Rád számíthatok, biztos lehetek benne.
Ha fentről mindezt anyánk, apánk látja,
Nagyon büszkék ránk, nem éltek hiába.

 

A SITKEI ERDŐ

Lágyan lengedeznek a levelek,
A hatalmas parkban mély csend honol,
Szigorúan néz az ódon kastély,
Távolban sok-sok kismadár dalol.

A lombok között meggyötört hintó,
Jobb sorshoz szokott, elfogadta már,
Kárpitját az idő rég kikezdte,
Tudja, rá enyészet, pusztulás vár.

A bakon nem ül díszruhás kocsis,
A kecses lovak, biz’, messze járnak,
Formás testét benőtte a gizgaz,
Fülkéjében rovarok tanyáznak.

A medence tükrén csillan a Nap,
Sugarai vidám táncot járnak,
A partján rovar, bogár szaladgál
Örömére az éhes madárnak.

Fű, virág, bokor! Üdezöld minden!
Hatalmas, vén fák őrzik a rendet,
Kellemes, megnyugtat a környezet,
Játékos szél friss ágakat lenget.

Tiszteletet parancsol ez a hely,
Régi falak közt a történelem.
Képek, emlékek csendre intenek,
A hangulatát nagyon szeretem.

Mélyet szippantok levegőjéből,
Szmogban edzett tüdőm hálás érte.
A sok növény ontja az oxigént,

Nem óvjuk, őrizzük őket mégse.
Csend lakik a sitkei erdőben,
A lombok között friss szellő oson,
Megrázza a hajlékony ágakat,
Játszik, beszökik az ablakon.

 

GYORSAN REPÜL AZ IDŐ

 

Gyorsan repül az idő:
Órák, hetek, évek.
Szinte észre sem vettem,
S elrepült az élet.

Nemrég letettem a krétát,
De itt maradt a nyoma,
Az ujjaimra tapadva
Fehérlik finom pora.

Néha üldögélek a csendben,
Mosoly fut át arcomon.
Vajon, hány dobozzal írtam el,
Ilyesmin gondolkodom.

Hányszor emeltem fel a kezem,
Hogy felírjak egy-egy mondatot,
Elemezzek szófajt, mondatrészt,
Feljegyezzek egy gondolatot.

Hányszor ültem egy gyerek mellett,
Megtudjam, most épp mi bántja?
Okos szemében könny csillogott,
Ma szavából szól a hála.

Közben eltelt negyven év,
Negyven, szinte el sem hiszem.
A sok szép pillanatot
Nem veheti el senki sem.

Tanáraim jó példát mutattak,
Megtanultam, amit lehetett:
Nevelni jól csakis akkor lehet,
Ha megértés van és szeretet.

Most, mikor letettem a krétát,
Remélem, nincs vége még!
Talán, a sors ad néhány évet,
Dolgosat, és ez elég.

Most majd lekopik végleg a kréta,
Már csak tollamat forgatom,
Papírra kerülnek versek, mesék,
Könyvekbe sok gondolatom.

Nem a lábamat lógatom,
Vannak bőven terveim.
Hátha valóra válthatom,
Megengedik éveim.

És, ha egyszer időm lejár, menni kell,
Megyek, és nem panaszkodom.
Életem, talán, nem volt haszontalan,
S akkor panaszra nincs okom.

 

ESZEMBE JUT NÉHA

 

Eszembe jut néha gyermekkori álmom,
Hogy betegen fekszem a kórházi ágyon.
Arctalan alak ül mellettem a széken,
Kedvesen azt súgja: Gyere velem szépen!

Ellentmondást nem tűr, megfogja a kezem,
Érintése hideg, én nem követhetem.
Sötét van szobámban, nem látszanak fények,
Nem akarok menni, de nem szólok, félek.

Pár pillanat múlva üresen áll székem,
Hova tűnt az alak, nem tudom, nem értem.
Éreztem, hogy lassan elengedi kezem,
Elmúlt a látomás, elmúlt a félelmem.

Közel volt a hajnal, ébredtek a fények,
Orvosok, ápolók, kezdődött az élet.
Nem akartam estét, rémisztő álmokat,
De többé nem jött el a fekete alak.

Meggyógyultam akkor, bár sokáig tartott,
Az a kicsike lány haladékot kapott.
Akarta mindenki: anyám, apám, bátyám,
Senki nem sejtette, ezután mi vár rám.

Nem kímélt az élet, próbára tett sokszor,
Én álltam a sarat kínok között olykor.
Felnőttem, tanultam, gyerekeket szültem,
Aztán tanítottam, hisz erre készültem.

Siker és csalódás volt az úton társam,
Büszke voltam néha, sok mindent megbántam.
Boldogság, csalódás, öröm, sok-sok bánat:
Elvesztettem drága anyámat, apámat.

Elteltek az évek, az összegzés készen,
Azt a régi álmot újra felidézem.
Itt ül ágyam mellett talpig feketében,
Hol járt ennyi évig, nem tudom, nem kérdem.

Keze az ölében, nem fogja még kezem,
Talán, csak arra vár, én kérjem, hogy vigyen.
Amikor azt érzem, felesleges vagyok,
Megfogom a kezét, percig sem maradok.

 

GÖDÖR

Gödör, mély, nyirkos, sötét, sötétebb, ha benne vagy,
A bőrödön érzed, hogy mélyebb, sokkal nyirkosabb.
Megborzongsz egy érintésre, megrémít, mert nem látod,
Állat, növény, valami más, ez nem a te világod.

Fázol, félsz és kiutat keresel, de hiába minden,
Nem lelsz megoldásra, gondolatok cikáznak fejedben.
Gödör, mély, nyirkos, sötét, olyan, mint a zsákutca.
Egyik vége bezárva, és nem fordulhatsz vissza.

Nincsen létrád, más eszközöd, nagy a lelki teher.
Nem akarod, de belátod, hogy most segítség kell.
Szükség van rá, hiszen vágysz a fényre, elfogadod.
Egy lépés előre, jövődet tisztábban látod.

Más barátok, és más fények, lassan oszlik a homály,
A tudat, nem vagy egyedül, ez elég, hogy talpra állj.
A gödör nem gödör többé, élettér, barátok vesznek körül.
Látják, újra a régi vagy, boldogság, mindenki veled örül.

Még egy lépés, az utolsó, s elmúlnak a gyásznapok,
Ez egy érzés, csodás érzés, melyet tőled kaphatok.
Gödör, mély, nyirkos, sötét, betemette az élet.
Most, hogy itt vagytok velem, már semmitől sem félek.

 

ÉLETEM DELÉN TÚL
/szonett/

Életem delén túl elgondolkodom,
Mit csináltam jól, és mit rontottam el,
Hiába kérdezem, senki nem felel,
Keresem a választ, talán megtudom.

Tudnom kell, végre, hát tovább kutatok,
Őszinte szavak, most hova lettetek,
Nem is voltatok, vagy csak eltűntetek?
Legalább magamnak nem hazudhatok!

A számvetés készen, elszállt az idő,
Gyorsan fogy az utam, fogytán az erő,
És a végszót ti mondjátok ki mégis,

Mert minden út egyszer lassan véget ér,
Nem hiszem soha, ha bárki mást ígér,
Beletörődöm, és elmegyek én is.

 

Megosztás:

Ofevas

Internetes vásárlás veszélyei

Az interneten kapott kényelmet felhasználva a fogyasztónak nem kell személyesen felkeresnie a kereskedő üzletét és nincsen kötve nyitvatartási időhöz sem, így a nap 24 órájában bármikor rendelhet.

Részletek »