1945-ben születtem a Vízöntő jegyében Debrecenben. Szüleim iparos emberek voltak. Négyen voltunk testvérek. Az általános iskolát a debreceni Kossuth Lajos Leányiskolában/ a régi Dóczy József iskolában, Szabó Magda írónő nyomdokain járva/ végeztem 1959-ben. A debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban érettségiztem 1963-ban. Tanítói oklevelet szereztem 1966-ban a debreceni Tanítóképző Főiskolán. 1971-ben férjhez mentem. 1972-ben született Zoltán nevű fiam. Tanítói munkámat egy kis faluban, Monostorpályiban kezdtem. Több év után sikerült szülővárosomban munkahelyet találni. Innentől Debrecenben dolgoztam nyugdíjazásomig.
41 évig dolgoztam a pályán. A tanítás mellett tevékenykedtem munkaközösség vezetőként , igazgatóhelyettesként . Nyertem több országos pedagógiai pályázatot. Több pedagógiai kísérletben vettem részt. Oktató munkámért a Magyar Köztársaság Minisztertanácsa által adományozott “Kiváló Munkáért” kitüntetésben részesültem. Megkaptam a ” Pedagógus Szolgálati Emlékérmet”. 2016-ban megkaptam a tanítói Aranydiplomámat.
Írói munkásságom 1969-ben az Alföld Irodalmi Folyóirat pályázatán való sikeres részvételemmel kezdődött, ami által felvételt nyertem az Alföld-Stúdió, a Debreceni Művész Kör tagjai közé is. Az írás, az alkotás segített az értelmes, teljes élet megélésében, az élet legnehezebb perceinek elviselésében. Később illusztrációkat is készítettem verseimhez, és elkezdtem olajjal festeni.
. 1970 óta jelennek meg folyamatosan írásaim helyi, országos lapokban, irodalmi folyóiratokban, antológiákban R. Gyöngyösi Katalin Edit néven. Leánykori nevem és a férjem vezeték nevének kezdőbetűje adja írói nevemet. Első írásaim az Alföldben, az Életünkben, a Hajdú-Bihari Naplóban , a Magyar Ifjúságban, az Ifjúsági Magazinban, Kristályban, Új Arcban stb. jelentek meg. Azóta 37 antológia is jegyzi írásaimat. Egy kortárs irodalmi lexikon pedig irodalmi életrajzomat jegyzi. Alapító tagja voltam az Alkotó Képzőművészek és Írók Országos Szövetségének. Több író-olvasó találkozóm volt. Jelenleg a Délibáb Irodalmi Művészeti Magazinban publikálok rendszeresen. Jelenleg a Batsányi Cserhát Művész Körnek vagyok tagja.
Az interneten több irodalmi csoport tagjaként rendszeresen publikálok Két könyvem jelent meg. Önálló illusztrációs kötetem a ” Kétarcú rapszódia” című ikerantológiában ” Lógok csillagálmokon” címmel jelent meg 2009-ben. A könyv érdekessége az, hogy a másik szerző a fiam. További érdekesség a könyvben pedig az, hogy mindketten úgy válogattuk össze az írásokat, hogy egy életutat, vagyis a saját életutunkat fogja át. Mégpedig: idősebbét-fiatalabbét, nőét-férfiét, anyáét-fiáét. Teljesen önálló kötetem 2012-ben ” Vesztesek mezsgyéjén ” címmel jelent meg. Több versvideóm van fent a Youtubon .
ARS POETICÁM
– Hiszek a szavak, a lélek megtartó erejében, s cselekvő emberként keresem a létezés humánus méltóságát hitem és akaratom szerint. – Vallom, a mindennapi életen túl gondolatainkkal is lehet értelmes harcot vívni a világban, hiszen minden gondolati úton jelenik meg először, s gondolatunk határozza meg életünket.
IRODALMI MUNKÁSSÁGOMÉRT A KÖVETKEZŐ ELISMERÉSEKET KAPTAM:
– Az Alföld Irodalmi Kritikai Folyóirat Tehetségkutató Pályázaton felvételt nyertem az Alföld – Stúdió, és a Debreceni Művész Körbe. – A Magyar Ifjúság Karikatúra Pályázatán országos első díj. – Új bekezdés Irodalmi Alkotócsoport és Művészeti Egyesület: Elismerő Oklevél. – Magyar Írók Nemzetközi Szövetsége VIII. Országos és Nemzetközi Irodalmi Pályázatán: Elismerő Oklevél. – Alterra Svájci – Magyar Kiadó három tehetségkutató pályázatán, ingyenes megjelenés három antológiában. – A Játszó – Tér Kulturális Egyesület Versíró Pályázatán: 3. helyezés – A Hegyaljai Alkotók Társulása Nézőpont Irodalmi Pályázatán: Ezüsttoll – díj, azaz országos 2. helyezés. – Alföld Művészeti, Kulturális és Sport Egyesület Csongrád: Vers és novellaíró pályázatán országos 3. helyezés. – Az Alkotó Képzőművészek és Írók Országos Szövetsége által alapított AKIOSZ Különdíj, kimagasló művészeti tevékenységért. – Batsányi Cserhát Művész Kör: 2 Aranydiploma
VERSEIM
ÉLETEM
csak a nap, óra, perc, a pillanat
őrizheti hangomat, arcomat
gyökereim semmivé porladtak
ágaim is a semmibe nyúlnak
életem kopár, parttalan szakasz
mint folyóvíz, semmihez sem tapad
csak sodor az éjjel és a nappal
többmilliárdomodik féle arccal
REGGEL
még homályosak a percek
a szó tiszta vallomás
ásító számon kiesik a hazugság
az utcára kilépve
kulcsok zörejében
összetörik egy éj
ANYÁMNAK
égben, földben, fűben, fában
szélben, napban, kis virágban
szeretlek…
égben, földben, fűben, fában
szélben, napban, kis virágban
féltelek…
égben, földben, fűben, fában
szélben, napban, kis virágban
e bitang ösztönű szívós
világban, tétován folyton
kereslek…
álmodom széttört életed
és cseresznyepiros-ajkú
szavaim gyöngyfüzérével
fohászkodom, könyörgök hozzád
szeress, keress, félts te is engem
adj emberséget, erőt, hitet
mindennapos küzdelmemhez
– de már a születésnek és
a halálnak, a két karéjt
leszelte testeddel a lét
nem lehetsz már menedékem
csak rejtett, féltett kincsem
mert ősanyag, lélektűz vagy
ég…föld…szél…és nap… –
APÁM
Kievesedett sáros utakon
tenyérbe kövesedett verítékkel
homokba fuldokló kapaszkodással
emléked földereng, puhán körülleng
léttelen léteddel építesz
vadóc lelkemnek sasbérc menedéket,
hol katlanként izzó vakító nap
leomló, perzselő sugarainak
aranyszínű emlőiből szívom
tajtékzó, szédült mohósággal
acélos akaratodat, hited
s búzamezők ringó kalászaiban
érlelem arcod a végtelennek.
ESTI KÉP
Idebent kuporgok
mozdulnék érted
de csontomra
szikkad az izom
csak élek –
a fáradtság az
álmát fölkínálja
az óra is mind
halkabban ketyeg
feketedik a csönd
néma fölénye.
HA SZERETSZ
vergődök a közöny csapdájában
kínzó gondolatok fogságában
tapadok a földhöz, máshoz semmihez
beszélek az égnek, másnak senkinek
senki sincs velem, senki ellenem
a lázadás perceit is leejtem
szövetkezem a sunyi sors kezével
úgy táncolok, ahogyan vezényel
mert nincs erőm, se kedvem a harchoz…
de ha szeretsz, felemelsz magadhoz
a szikrázó pillanat feloldoz
a küzdés belém karmol, s izzok
sámáni tűz leszek és lobogok…
ÉJI VARÁZS
kitárult csodája az éjnek
kínál mesés menedéket
a sötétség kulcslyukán
kukucskáló néma Hold
földre ereszt káprázatos
áttetsző sugárnyalábot
csillagok csillanó szája
fénycsókokat szór a tájra
ágaskodó jegenyék
összekócolt levelein
hancúrozik a fényesség
csacsogó patak hangja
surran a csend udvarába
libbenő kóbor szélben
neszek szögletében
halk sóhajok feszülnek
szikrázó álomcseppek
megkoccantják szememet
lecsukódó pilláimra
kiveti hálóját lopva
a hömpölygő nyugalom
vágyszirmokat bont az álom
álomképek rajzanak
mámorosan csatangolnak…
…fölbukkanó égi jel
gondjaimat kirázza
a semmi asztalára…
…pillanatok tüzén lobog
ami zavart, feldúlt, bántott…
…végtelen ringó teraszán
angyalok szerenádja zeng
szárnyukról örömsugár leng…
…szélhintóval szárnyalok
csillagkapukon kopogok…
…keringőzöm a felhőkkel
ölelkezem a mindenséggel…
ujjongó lelkem oly tiszta
mint hópihék fehér arca
mint a fölbukkanó forrás
éter húrjain szárnyaló
szívből fakadó fohász
UNOKÁM ALSZIK
Kis testét ölemben ringatom,
buksi fejecskéjét simogatom.
Megpihenek bársonyos arcán,
erőt gyűjtök szíve dobbanásán.
Reménycsillagomon szendereg,
pillája leragadt, meg se rebben,
szuszogása zenél a csöndben.
Égi hancúrozáson mosolyog,
édes angyalkákkal álmodhatott.
Örömkönnyeimmel hadakozok,
életem újra értelmet kapott.
HIÁNYOD BÖRTÖNÉBEN
süvítő hidegben
kergetőző széllel
hópelyhek táncának
incselkedésével
levelet bontó fák
üdítő színével
virágok bókoló
illatos kelyhével
aranyló napsugár
kacér melegével
bíbor napnyugtának
andalgó csendjével
sűrű sötét éjnek
csillagos fényével
örökösen várlak …
patakok csacsogó
hűs csobogásával
suttogva suhanó
tenger morajlással
mézet gyűjtő méhek
nyüzsgő zsongásával
trillázva éneklő
madarak hadával
zsenge zöld füvekből
harsogva fölzengő
tücsök szerenáddal
száradó torkomba
fojtott kiáltással
sóvárogva hívlak…
őrlő bánat könnye
hasítja arcomat …
csillagokon lépkedsz
ölel a végtelen …
hiábavalóság
vad szorításában
mardosó hiányod
börtönében élek
egybefolyó napok
hetek, hónapok, évek
sorjázó évtizedek óta
álmomban formállak
mindenség szájából
zsarolom szavadat
lelkem ketrecében
csodaként hordozlak…
A CSEND RÓZSÁI
A csend rózsái nőnek
egyre nagyobbra nőnek…
dermesztő neszét érzem
a tél lélegzetének.
Holdfényű fagyos felhőkkel
bezárt ajtókat döngetek
csenevésznyi semmiben
menedéket keresek.
A küzdés biztatást nem talál
a remény is elcsitult már
a sötét éj végtelent zár,
imbolygó utam nyomát
csípős szél hordja tovább.
CSÖNDES BOLDOGSÁG
ülök álmodozva a teraszon
csöppnyi ég a világra ablakom
ringatózom a lét varázsgömbjében
szeretteim dajkálom a szívemben
körülvesz pirosló muskátlik arca
átjár bólogató hársfa illata
szélhárfán játékos dallam csendül
kedvem partjain kuksol mosoly, derű
a mindenség végtelen fonalából
dudorászva szövök csillagszirmokat
távoli csillag milliárdoknak
szememet fényükbe megfürösztöm
angyalok táncában gyönyörködöm
imáimat mormolom csöndesen
vigyázza életem a kegyelem