Betekintést nyerhetünk Isabel Ortega Hernandez (Venezuela) az Escuela Internacional “Arte de América” főigazgatója jóvoltából, Sergio Ramos Guerrero kolumbiai festő alkotásának bemutatása által a Wayuu őslakos kultúrájának egyik aspektusába, melyet a Wayuu szövés ihletett meg.
Tíz évvel ezelőtt, 2013-ban új hagyományt teremtettek, amikor életre hívták a Koronázási Ünnepi Játékokat.
A rendező, a jászberényi Jászság Népi Együttes 1971-ben alakult. Az együttes művészeti munkájának elsődleges célja és feladata a magyar paraszti és zenei folklór hagyományainak felkutatása, és leghitelesebben történő megismerése, átadása.
Csíki Margit : NEM BŰVÖL EL… nem bűvöl el az ősz varázsa és el se szomorít úgy járkálok a hervadásban mint aki semmit nem veszít
Kovács Gyula interjú Pár évvel ezelőtt költöztem Bükkábrányba, számomra nem volt ismeretlen hely, mert a szomszédos faluba jártam a Nagyszüleimhez. Kovács Gyulával, a mai beszélgetőtársammal,
Poór Edit Debrecenben születtem és itt élem a mindennapjaimat. Az általános iskola elvégzését követően a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában végeztem építészként. Előbb a szakmában
INTERJÚ Dr. Hillol Ray költővel, íróval, dalszerzővel és mérnökkel – ILONA ART HUNGARY (wordpress.com) INTERJÚ Dr. Hillol Ray költővel, íróval, dalszerzővel
Varga Anikó vagyok, Békésen élek. Közel egy éve kezdtem el fába faragni, és az akvarell ceruzáimat egy ágvágós láncfűrész váltotta fel. Az első munkám
Bándoli Jánosnak hívnak. 1957. március 19-én, Svájcban születtem magyar szülők által. Jelenleg Fertőhomokon élek a feleségemmel. Iskoláimat Sopronban végeztem el. Textilipari iskolában tanultam. Életem során
1963 január 10-ikén születtem Székelyudvarhelyen, Erdély, Románia. Zetelakán nevelkedtem és képzömüvészeti középiskolába, majd gimnáziumba jártam Székelyudvarhelyen. Az elsö benyomásaimat, ismereteimet innen kaptam. Ma is
© Hagyományőrző Kulturális Egyesület Szombathely