Kadarcs Népzenei Együttes bemutatkozó Az Együttes 2008-ban alakult népzenét, néphagyományt szerető, kedvelő, őrző és ápoló felnőttek kezdeményezésére. Célja főként a Hortobágy mellyéki tájegység dalainak, népzenéjének
Bózsa Brigitta vagyok festőművész, művésztanár, a Pannon Art Line Alkotóművészeti Egyesület tagja. Mindig zavarba hoznak, amikor megkérdezik tőlem, hogy mit írjanak a nevem után. A
Bihari Banda Hagyományőrző Egyesület vagyunk. 1999-ben alakultunk, akkor még egy debreceni néptáncegyüttesben aktívan táncoló lelkes fiatalok összefogásával. Mára több éves színpadi tapasztalattal és
A Bogár István Hagyományőrző Egyesület 1931-ben alakult, azóta több évtizedes többé-kevésbé összefüggő múltra tekint vissza.
A GENCSAPÁTI HAGYOMÁNYŐRZŐ NÉPTÁNCEGYÜTTES BEMUTATÁSA (1938) 1993-ban alakult újjá a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes és működik azóta folyamatosan a helyi Művelődési ház és Könyvtár hagyományőrző, művészeti
A ” Kisdunamente” Magyar Kulturális Kör Soroksár Egyesület 2012-ben alakult. A Török Flóris Általános Iskola Toppantó tánccsoportja volt az ötlet adó. A gyerekek, lelkesek, ügyesek
A Budapest X. kerületében, Kőbányán működő Törekvés Táncegyüttes 1961-es alakulásától kezdve számos szakmai elismerésben részesült. Az egykori alapító tagok 1968-ban megnyerték az év ’Ki Mit
Az 1993-ban alakult Zurgó Együttes a moldvai csángó magyarok zenéjének bemutatását tűzte ki célul. Az együttes eredeti környezetben tanulta a csángó zenét, hiszen saját gyűjtőutakat
A zenekart Iván Lajos alapította.2010-ben kezdtek együtt zenélni. Barátok és testvérek… „Sok mindent köszönhetünk a népzenének” A zenekar egy erdélyi kirándulásnak köszönheti megalakulását. Egy kalotaszegi
Az Eszterlánc, megalakulása óta, elsősorban hagyományos mezőségi népzenét játszó zenekar. A korábbi években Búza és Melegföldvár hagyományaiba elmélyült együttes 2015-ben egy mezőkeszüi dalokból összeállított programmal jelentkezett. Koncertjeiken azóta a búzai
A Kóka Néptáncegyüttes gyermekcsoportként alakult 1985-ben, a 4500 lelket számláló, néptáncot, népi hagyományait és kulturális értékeit őrző Pest megyei településen, Kókán. Az eltelt idő alatt
© Hagyományőrző Kulturális Egyesület Szombathely