
Stevie Ker zenekar – Nekünk a zene szenvedély
A Stevie Ker nagyváradi rockzenekar énekesével, Keresztes Istvánnal beszélgettünk. A zenekar 2019 decemberében alakult, akkor még csak négy fővel.
A Stevie Ker nagyváradi rockzenekar énekesével, Keresztes Istvánnal beszélgettünk. A zenekar 2019 decemberében alakult, akkor még csak négy fővel.
Rézhúros Banda Zenekarunk legtöbb tagja elsőként a néptánc órákon találkozott a népzenével, és a népművészettel, amely gyorsan magával ragadott bennünket. Ám hamar rá kellett
Üllési Folkműhely Az Egyesület célja, minden lehetséges eszközzel elősegíteni Üllés község 40 éves múltra visszatekintő népzeneoktatási hagyományait és annak folytatását. Szeretnénk, hogy a település
A citerazenekar 1972-ben alakult meg Kiskunhalason. A citera együttes az alapítás óta eltelt 47 év alatt számos sikert ért el, így például többször is kiváló-,
Életem a falusi zenei népművelő munkától, főiskolai tanárságon át vetett a tudományos kutatáshoz.Szeretném, ha gyűjtésem és tudományos megállapításaim eredményei gazdagíthatnák az utánunk jövő generációk
ATARU TAIKO .:. zenekari áttekintő .:. Az ATARU TAIKO ütőegyüttes 2006-ban alakult, azonban a zenekar tagjai már az ezt megelőző több éves időszakban is sokat
Unger Balázs cimbalmos csapatai idén szeptemberben taroltak a világzene élvonalában! A Cimbaliband legújabb, Balkan Projekt című lemezét beválogatták a 2018-as Songlines Top of the World lemezei közé! Mind a
A zenekar a 60-70-80-as évek magyar és külföldi dalait tolmácsolja a közönség felé. Céges bulik,születésnapi partik,élőzenei szolgáltatása. A zenekar tagjai: Géza Gary Kun-Sebestyén *
3 tagú zenekarként – Kocziány Antal (dob), Varga Ildikó (szintetizátor,ének), Ballay Gábor (gitár, ének) – vállaljuk lakodalmak, bálok, céges és magán rendezvények zenei szolgáltatását. Repertoárunk
Így indul a szóló életem. Első koncertünk a Chrome Rt. zenekarral június 24. Zsombó, a Trióval július 20. az Ismerős Arcok előtt Berettyóújfalu, Móló panzió.
Generális Rock Band 2014. márciusában alakult azzal a céllal, hogy a 70-es és a 80-as évek magyar rockslágereit műsorán tartva tisztelegjen a legendás hazai előadók
Az Ismerős Arcok zenekar 1999 óta van jelen a magyar könnyűzenei életben. Rendszeres szövegírói-zeneszerzői munkájával, nagyszámú közönséget vonzó koncertjeivel népszerűsíti, tudatosítja az egyetemes magyar kultúra
© Hagyományőrző Kulturális Egyesület Szombathely