A citerazenekar 1972-ben alakult meg Kiskunhalason. A citera együttes az alapítás óta eltelt 47 év alatt számos sikert ért el, így például többször is kiváló-, illetve arany okleveles minősítés-t kaptak a különböző országos szakmai vetélkedőkön. A sok hazai fellépés mellett több külföldi meghívásnak is eleget tettek, többek között játszottak Németországban, Lengyelországban, Erdélyben, és Lettországban is. A citerazenekarok közül kiemelkedik hangzatos citerajátékuk. A zenekar tagjai a hagyományőrzést tekintik legfontosabb feladatuknak. Zenei repertoárjukban főleg alföldi népdalok, közte szülővárosuk, Kiskunhalas és környékén gyűjtött dalok szerepelnek, de szívesen játszanak más tájegység zenei anyagaiból gyűjtött dalcsokrokat is. Sikereiket abban látják, hogy a zenélésben, citerázásban örömüket lelik és elhivatottságnak vallják azt. Szlogenünk: a Szilaj citerazene !
Élőlánc zenekar – A zene összeköti az embereket
Az ÉLŐLÁNC zenekar vezetőjével, Nagy Tiborral új videóklipjük kapcsán beszélgettünk.