Rézhúros Banda

 

Rézhúros Banda

Zenekarunk legtöbb tagja elsőként a néptánc órákon találkozott a népzenével, és a népművészettel, amely gyorsan magával ragadott bennünket. Ám hamar rá kellett jönnünk, hogy a tánc és a zene – bár szerves részei egymásnak – egyszerre nehezen művelhető tevékenységek. Így a népzene mellett döntöttünk, ami azóta is meghatározza életünket.

A banda túlnyomó része egy faluból való: a jelentős folkéletéről is ismert Üllés Nagyközségből. Rendszeres továbbképzéseken való részvétellel szeretnénk minél jobban elmélyülni gazdag örökségünkben, elismert mestereink segítségével, akiknek még volt lehetőségük számos legendás zenésztől tanulni. Ezen képzések alkalmával kötöttünk barátságot a banda többi tagjával. Éppen ezért egy sajátos légkör, szellemiség jellemzi a zenekart: a tanulásra való igény és az együtt muzsikálás öröme a közös nevező.

Összességében tehát nem csupán egy zenekarról van szó, hanem sokkal inkább egy népzenei műhelyről, baráti körről. Ebből adódóan hiszünk a népi kultúra közösségteremtő erejében.

Szívesen vállalunk táncházakat, hiszen elsősorban táncházzenészeknek valljuk magunkat, és meggyőződésünk, hogy ilyenkor mutatkozik meg a hagyományunk igazi, élő mivolta. Ennek ellenére nem riadunk vissza egy koncerttől vagy néptánccsoportok kíséretétől sem.

Filozófiánk:

„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

Sebő Ferenc

Elérhetőségünk:
www.rezhuros.hu  

A képeket N2 photo készítette, Mórahalmon.

Megosztás:

rifeng-hoszivattyu.hu

Talán a hőszivattyú

Ha választanom kellene valamilyen fűtési módot, nem is menne olyan egyszerűen. Árak fel, árak le, újabb technológiák… A hallottak alapján most a hőszivattyú lehet a nyerő.

Részletek »

Yulius25 – Egy új éra kezdete

A Yulius25 zenekar vérfrissítés után, újult erővel tér vissza a magyar zenei életbe. A formáció tagjai, korábban különböző zenekarokban és projektekben csiszolódtak, közös szenvedélyüket kovácsolták össze egy vibráló egységgé.

Részletek »