Bernáth Ferenc bemutatkozik a Hagyományőrző oldalnak

Bernáth FerencBernáth Ferenc, 1981-ben zenész családban született Kárpátalján (Ukrajna).
Zenei tanulmányait a Csapi Zeneiskolában kezdte 1987-ben zongorán, majd 1990-ben gitáron.

1996-2000 az Ungvári Művészeti Szakközépiskolában Szmericsko Ferenc gitárművész növendéke volt.
2001-ben a Harkovi Nemzeti I. P. Kotlyarevsky Művészettudományi Egyetemre (Zeneakadémia) nyert felvételt, Vlagyimir Docenko professzor, Ukrajna Érdemes Művésze osztályába, ahol kitüntetéssel szerzett tanári és művész diplomát.

Tanulmányai során részt vett híres művészek mesterkurzusain: Eötvös József, Roth Ede (Hungary), Leo Brouwer (Cuba), Aniello Desiderio (Italy), Vlagyimir Docenko (Ukraine), Szergej Kordenko (Russia), Ichiro Suzuki (Japan), Piotr Zaleski (Poland).

Jelenleg Budapesten él, a “Vienna Konservatorium Budapest” Zeneművészeti Tanárképző Főiskola, valamint a Budapesti Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola gitártanára.
Rendszeresen koncertezik klasszikus gitáron szólóban, valamint duóban gitár, fuvola, hegedű, zongora vagy ének társaságában, ahol a komolyzenén kívül megszólal jazz, latin, flamenco és népzene. Több gitárversenyt is bemutatott zongoraművész feleségével, Bernáth Viktóriával, valamint szimfonikus zenekar kíséretében.

Bernáth Ferenc szorosan együttműködik a Magyarországi Országos Ukrán Önkormányzat és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesülettel. Szóló hangversenyei mellett fellép Medenczi Román magánének művésszel Ukrán népzenét adnak elő saját feldolgozásban, illetve Vihula Mihály gitárművésszel, akivel közös klasszikus gitár CD-je is készült „Kettős parafrázis” címmel. A CD Ukrán népdal fantáziákat és parafrázisokat tartalmaz duóban illetve szólóban. Ukrajnában született, Magyarországon él, missziójának érzi a Magyar és az Ukrán zene népszerűsítését. Erről tanúskodnak a koncertjein előadott Ukrán és Magyar szerzők művei, valamint saját klasszikus gitárra írt művei is: Magyar Fantázia, Ukrán Ballada, magyar és ukrán népdal feldolgozások, Zádor Dezső egyes műveinek és J. Brahms 5. Magyar táncának átirata klasszikus gitárra.

Számos díjat és oklevelet kapott, szakmai oklevelek mellett pl. Guinness Rekord diplomát, oklevelet az Ukrán és Magyar kultúra népszerűsítéséért, és az Ukrán-Magyar nemzetek közötti viszonyokba fektetett jelentős munkájáért is elismerő díszoklevelet kapott,  a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus “PRO CULTURA MINORITATUM HUNGARIAE” díjjal jutalmazta, 2012-ben az ARTISJUS Zenei Alapítvány díját vehette át.

Részt vesz jótékonysági koncerteken, karitatív rendezvényeken. Játszott pl. a Nagycsaládosok Országos Egyesülete javára, a Budapesti Bajcsy-Zsilinszky kórház javára, a Krími Burdenko Mozgássérült szanatórium javára, az Ungvári vakok és gyengén látók Intézete javára stb.

Több CD, DVD, Ukrajnai, Magyarországi és külföldi Rádió és TV felvétel közreműködője.

Eddigi munkáját megörökítette néhány hang és kotta anyag formájában:
“Érzések és Hangulatok” (szóló CD 2005), “Lírai dallamok” (fuvola-gitár CD 2009), “Gitár Mágia” (Élő koncert DVD 2011), “Kettős Parafrázis” (gitár duó CD 2012) “Gyerekjáték” (Karakterdarabok klasszikus gitárra KOTTA 2012)

Fontosabb fellépések:
Ukrajna, Kijevi Nemzetközi Gitárfesztivál
Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál
Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál
Miskolc, Nemzetközi Operafesztivál Bartók+Szlávok
Ukrajna, Ungvári „Zene határok nélkül” Nemzetközi fesztivál
Ukrajna, Ungvári „Papp Jazz” Nemzetközi Fesztivál
Krím Autonóm Köztársaság (klasszikus gitár hangverseny sorozat)
Opatia, Rijeka (Horvátország)
Rust, Inssbruck (Ausztria)
Pozsony, Párkány, Érsekújvár, Tardoskedd (Szlovákia)
Kijevi Nemzeti Filharmónia Hangversenyterme
Kárpátaljai Területi Ungvári Filharmónia Hangversenyterme
Magyarországon: Budapesten Budai Vigadó, Duna Palota, stb; Esztergomi Szent István Bazilika, Várszínház; Nagycenki Széchenyi Kastély; továbbá Székesfehérvár, Szeged, Veszprém, Komárom, Miskolc, Nyíregyháza, Nyírbátor, Debrecen, Záhony, Esztergom, Salgótarján, Keszthely, Sopron stb.

Elérhetőségek:

e-mail: ferenc2005@gmail.com

mobil tel: +3620 424 44 88 (Hungary)

mobil tel: +38 050 511 05 42 (Ukraine)

www.bernathferenc.gportal.hu

www.facebook.com/ferencbernathguitar

www.youtube.com/ferencguitar

 

 

 

 

 

Megosztás:

Share on twitter
Share on facebook
Magyar Rhapsody Projekt

Magyar Rhapsody Projekt – a zene ősi ereje

Megjelent a Levédia album második klipje. A MRP ezúttal egy harcinóta-feldolgozással üzen a múlt erejéből merítve: „A jelen kor harca már nem a csatatéren zajlik, hanem a lelkünkben – egészségük, harmóniánk megtartásáért.

Részletek »

Interjú Guba Rózsa babakészítővel

Varázslatos babavilág a bánhorváti Platthy-kastélyban   Guba Rózsa babakészítő népi iparművész világot bejárt, pazar munkáiból nyílt kiállítás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánhorvátiban, a patinás, barokk Platthy-kastélyban. 

Részletek »