Buzás Virág vagyok, a páromtól évekkel ezelőtt kaptam a picivirág nevet, ami úgy rámragadt, hogy ezen a néven ismertek a szakmámon belül és az írói nevemként is ezt használom, és így születtek meg a picivirág csecsebecsék is.
Körmösként is egyfolytában ékszereket készítettem, aztán a gyurmaékszerek világában merültem el. Közel áll a szívemhez az üveglencsés ékszerek világa is – ezekben gyakran a saját festményeim köszönnek vissza, mert így magunkkal vihetjük a hangulatunkhoz leginkább megfelelő képet, ami egy medálba rajzolt kis világ. Ezek mellett elkezdtem mélyebben anyagismerettel foglalkozni és a körmös szakmában ismert zselé lett a szerelmem: imádom, ahogy a csillogó dolgoknak üvegszerű mélységet ad. Így találtam rá egy a zseléhez eléggé hasonlító anyagra, a műgyantára. Nagyon szeretem az anyag terülését, azt, hogy szintezni tudom a különféle beépített díszeket benne, legyen szó akár csillámokról, akár a természet szépségeiről, vagy az emberhez köthető kincsekről. A legjobb benne, hogy jellemformáló is, mivel türelemre tanít, hiszen egy-egy réteg 12-24 órát köt, és utána tehető rá biztonsággal a következő réteg és addig nem vehetem ki a formából…
A gyantaékszerekben nagyon szeretem, hogy emlékőrként is működik: készülnek a műhelyemben anyatejes, babahajas és fogacskás ékszerek is, szóval, ha megkérnek rá, még fogtündérként is működök. Azért kedvelem annyira ezt a kategóriát, mert fantasztikus, hogy egy megfoghatatlan köteléket kézzel foghatóan meg tudunk őrizni. Ez az anyáknak valamiféle leírhatatlan öröm, az egymáshoztartozás kicsi emléke, hiszen olyan gyorsan felnőnek…
A Mátra alján élek, a Sár-hegy kicsi falvában, Abasáron. Itt vannak a legszebb túraösvények, mégis az eldugottabb helyek a legvarázslatosabbak: a Meddőhányón sétálva megannyi pici növényke várja, hogy sétáim során begyűjtsem és ékszer lehessen egy picivirág csecsebecsében. Egy speciális szárítási technológiai eljárás után kerülnek bele a gyantába a Mátra kincsei, mivel ha szárítás nélkül tesszük a gyantába, kicsapódik a víz és tönkremegy az ékszer. Nagyon fontosnak tartom, hogy meg tudjam őrizni a természet darabkáit, és az ékszergyanta tökéletes erre és ezeknek az ékszereknek a készítése újra megtanított arra a képességre, amit valahol gyerekkoromban elveszítettem: észrevenni a legminiatűrebb csodákat és igazi gyermeki ámulattal örülni minden kis apróságnak. Ha valaki lát messziről, biztosan jókat derül rajtam, mert lépek kettőt és lehajolok, végigsimítom a füveket, a fákat és csak azokat a darabkákat veszem magamhoz, amiket el tudok képzelni valamilyen ékszer formájában. Igazság szerint minden pillanatomat az alkotás teszi ki, még akkor is, ha épp nem a gyantát csepegtetem, hanem csak sétálok egyet a gyerekeimmel. Mindig jár az agyam valami újon, a kreativitás a mozgatórugóm.
Az ékszerek mellett portrékat rajzolok és mindenfélét festek is. Kedvencem most az olajfesték; fantasztikus, ahogy a nehéz textúra a finom mozdulatokkal megszelídül a vásznon. A nagy szerelmem mégis az akvarell: szeretem nézni, ahogy a vízben oldódva terülnek a pigmentek, különleges, soha meg nem ismételhető hatásokat hozva létre. A kész műveknél jobban gyönyörködtet az alkotás ideje. Szeretem a csendet, az egyedüllétet, amikor csak én vagyok és a művészetem. Ezekbe a lopott percekbe olykor évek férnek bele a papíron. Ugyanezt az alkotó csöndet szeretem, amikor írok. A verseim, mininovelláim mind-mind érzelmesek, szenvedélyesek, néha egészen hisztérikusan írok, s a versek ritmusával együtt sírok. Ha kibillenek, nehezen találok vissza arra az alkotómesgyére, ahol éppen jártam. Úgy vélem, ezt nevezik flow-élménynek.
Nagyon sokszor megpróbáltam más lenni, mint aki vagyok: komoly, felelősségteljes felnőtt, aki minden lépését előre megtervezi, de én valahogy innen is elkéstem, mint bármikor bárhonnan… Az idő fogalma érdekes, mert a nézőpontjaink határozzák meg ezt is: az idő akkor telik igazán pörgősen, ha azt csináljuk, amit szeretünk, másként csak lassan vánszorog. Ha viszont a flow-ban próbáljuk meghatározni, akkor igazából nem létezik. Így arra a következtetésre jutottam, hogy hagyom magam az időtlenségemben alkotni, hiszen ezzel azt az energiát is átadom a vásárlóimnak, ami megtanított arra, hogy ha beleállok az erőmbe, minden elrendeződik körülöttem. Én ezt megengedésnek hívom, ha fogalmakba kellene skatulyázni valahogy mindezt. Ez a féle nyugalom és időtlenség járja át minden ékszeremet,festményemet és írásomat ami kikerül a kezeim közül…
Elérhetőségeim:
https://www.facebook.com/piciviragcsecsebecsek
https://www.facebook.com/piciviragir
