Élőlánc zenekar – A zene összeköti az embereket

Az ÉLŐLÁNC zenekar vezetőjével, Nagy Tiborral új videóklipjük kapcsán beszélgettünk.

Hogyan lett ÉLŐLÁNC a csapat neve?

Nagy Tibor: Ez egy kedves történet. Nevet kerestünk az együttesünknek, és eszünkbe jutott a Halott Pénz zenekar. Innen ered az ötlet. Ha a pénz lehet halott, akkor miért ne lehetne egy lánc élő? Így esett a választásunk az Élőlánc elnevezésre, ami nálunk összetartozást, összekapcsolódást jelent. A zene összefűzi, összeköti az embereket – ezt szeretnénk kifejezni a névvel.

Még fiatal a csapat, de azért van már valamennyi múltja is…

2023-ban fogalmazódott meg bennem, hogy létre kellene hozni egy zenekart; már csak azért is, hogy a saját dalaimat elő tudjam adni. Minden téren fiatal a csapat, én vagyok korban a legidősebb a tagok közül. Vannak bizonyos dalszövegek (például a szerelem és a hozzá hasonlók), amik az én számból már furcsán hangzanak, egy fiatal előadótól viszont hitelesen szólnak. Az együttesalapítás elsődleges okát a saját dalaimnál kell keresni, a másik ok pedig, hogy van egy lányom, aki nagyon szeret énekelni. Mindannyiunknak van kötődése a nagykunsági Kunhegyeshez, itt találkoztam a zenekar többi tagjával, és egy nagyon összetartó csapat jött létre.

Kik a tagok?

Az énekesünk Nagy Kata Kincső, a billentyűsünk Csúr Patrik, a basszusgitárosunk Tárnok Zoltán, a doboknál Tatai Vencel hallható, én pedig gitározom, éneklek és vokálozom.

Hol van lehetőségük fellépni?

Sokféle eseményen zenéltünk már: iskolai rendezvényeken, gálákon, templomi koncerten, pünkösdi és karácsonyi ünnepségen, falu- és városnapokon. Másodszorra kerültünk be a Mihály-napi Sokadalon programjába, ahol egy nagyszínpados koncertprodukcióval fogunk fellépni szeptember végén.

Az Élőlánc formáció egy hobbizenekar vagy kacérkodnak a gondolattal, hogy professzionális szintre emelik?

Szeretnénk komolyan csinálni, minden tag így gondolja. Most még az elején vagyunk, építgetjük a zenekart, és keressük a hozzánk illő stílust, arculatot. Azt már tudjuk, hogy a pop-rock zene irányába akarunk menni, célunk a dallamos rockos megszólalás. Sokat ötletelünk; foglalkoztat például, hogy háttérsávot is alkalmazzunk, mert attól modernebb lesz a hangzás, és mi elsősorban a fiataloknak játsszuk a dalainkat.

 Mi készül most?

Szeptember 27-én jelent meg az új videoklipünk, a dallal együtt Tini élet címmel. Neki kezdünk a következőnek, a Fészket raktál bennem című számunkhoz is készül klip, annak a megjelenését novemberben tervezzük.


Az ÉLŐLÁNC együttes 2023-ban alakult Kunhegyesen, mai formájában 2024. február 24. óta létezik. Stílusát tekintve dallamos rockot játszik, fellépésein elsősorban saját szerzeményeit adja elő, albumain is ezek hallhatók.

Dalaikkal felléptek már falu- és városnapokon, gálákon, iskolai rendezvényeken, templomi koncerteken, pünkösdi és karácsonyi ünnepségen. 2024-ben második alkalommal hallható az együttes a Mihály-napi Sokadalon nevű rendezvény nagyszínpadán.

Miért ne? című saját daluk és videoklipje 2024 tavaszán jelent meg. Szeptember 27- én mutatták be Tiniélet címmel készült új dalukat, a hozzá forgatott klippel együtt. Ezt követi majd a Fészket raktál bennem című szerzemény, melynek megjelenése ősszel várható.

Az együttes tagjai:

Nagy Kata Kincső (ének, vokál), Nagy Tibor (gitár, ének, vokál), Tárnok Zoltán (basszusgitár), Csúr Patrik (billentyűk), Tatai Vencel (dobok)

Facebook:
https://www.facebook.com/elolanczenekar

Tini élet:
youtu.be/ss4WqleFZM8?si=-KZtrq_0hEjGMIpq

Megosztás:

Yulius25

Yulius25 – Egy új éra kezdete

A Yulius25 zenekar vérfrissítés után, újult erővel tér vissza a magyar zenei életbe. A formáció tagjai, korábban különböző zenekarokban és projektekben csiszolódtak, közös szenvedélyüket kovácsolták össze egy vibráló egységgé.

Részletek »

A te weboldalad webszemét?

Sok magyar vállalkozás weboldalának technikai színvonala elég siralmas. Drága ezen oldalakat hirdetni; gyengébb besorolást kapnak, majd kattintásokat is veszítenek.

Részletek »