Eszterlánc zenekar

Az Eszterlánc, megalakulása óta, elsősorban hagyományos mezőségi népzenét játszó zenekar.
A korábbi években Búza és Melegföldvár hagyományaiba elmélyült együttes 2015-ben egy mezőkeszüi dalokból összeállított programmal jelentkezett. Koncertjeiken azóta a búzai mellett  keszüi és magyarpalatkai tánczenét is játszanak. Műsoraikban és hangfelvételeiken gyakran közreműködnek mezőségi énekesek, de ezzel párhuzamosan az elmúlt néhány évben az együttes munkájába több fiatal énekes és hegedűs is bekapcsolódott, akik egy zenei műhelyt alkotva segítik és gazdagítják az előadásokat.
Az idén megjelent Keszü című CD-n elsősorban mezőkeszüi énekek hallhatók, de hasonlóan mint az elmúlt 15 év koncertjein és lemezein, ezen a korongon is találkozhatunk Szilágyi Anna melegföldvári énekessel, valamint  Dresch Mihály dzsessz-zenésszel. A zenekar és a visszatérő vendégművészek munkáját Császár Attila fogja össze, mezőségi gyűjtőútjaira támaszkodva.

Komáromi Márton – hegedű
Császár Attila – brácsa
Liber Róbert – bőgő
Közreműködők:
Navratil Andrea, Fekete Zsuzsanna, Sturcz Noémi – ének
Mihó Attila – hegedű, Juhász Dénes – hegedű és furulya

Eszterlánc Eszterlánc-jelvény-fekete__ Eszterlánc_Jegesen-H-1024x785

Megosztás:

rifeng-hoszivattyu.hu

Talán a hőszivattyú

Ha választanom kellene valamilyen fűtési módot, nem is menne olyan egyszerűen. Árak fel, árak le, újabb technológiák… A hallottak alapján most a hőszivattyú lehet a nyerő.

Részletek »

Yulius25 – Egy új éra kezdete

A Yulius25 zenekar vérfrissítés után, újult erővel tér vissza a magyar zenei életbe. A formáció tagjai, korábban különböző zenekarokban és projektekben csiszolódtak, közös szenvedélyüket kovácsolták össze egy vibráló egységgé.

Részletek »