Frész Zsuzsanna

 

Frész Róbertné (Ferenczi Zsuzsa) vagyok. 1958-ban születtem Székesfehérváron, a gyerekkoromat Vértesacsán töltöttem. Jelenleg Bicskén élek. A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban érettségiztem. 40 évet dolgoztam az Országos Mentőszolgálatnál, mint mentésirányító. Munka mellett Közgazdász diplomát szereztem. Nyugdíj után kezdtem el festeni olajjal, de a képzőművészet addig is érdekelt. Nagyon sok könyvet vásároltam, olyan sorozatot is, ami egészen az ókortól napjainkig mutatta be a művészet, építészet alakulását, fejlődését. A festést internet segítségével tanulom, sok oktató videót nézek, azzal próbálom fejleszteni magam. A festés számomra kikapcsolódás, nyugalommal tölt el. Más elfoglaltság miatt kevesebbet festek, mint szeretnék, de ahogy az időm engedi ecsetet ragadok.

2017 szeptembere óta az Expresszív Rózsacsokor című művem állandó kiállításon van a dániai Frederiksværk városában található European Art Museumban, ahol kortárs európai amatőr művészek képeit mutatják be. Nagy megtiszteltetés,hogy Magyarországot másodikként képviselhetem.

Tagja vagyok a székesfehérvári Ősfalköz alkotó csoportnak, és a Cserhát Művészkörnek is.  2018-ban Cserhát képzőművészeti díjas lett egy festményem, 2019-ben pedig Cserhát aranyoklevelet kaptam.

Az E-book Könyvház és kiadó gondozásában megjelent Kiállítóterem második és harmadik kiadásában kapott helyet több festményem.

Kiállításom eddig Vértesacsán, Bicskén és Budapesten volt. Budapesten több csoportos kiállításon is részt vehettem, két lehetőséget pályázat nyereményeként kaptam.

Megosztás:

Yulius25

Yulius25 – Egy új éra kezdete

A Yulius25 zenekar vérfrissítés után, újult erővel tér vissza a magyar zenei életbe. A formáció tagjai, korábban különböző zenekarokban és projektekben csiszolódtak, közös szenvedélyüket kovácsolták össze egy vibráló egységgé.

Részletek »

A te weboldalad webszemét?

Sok magyar vállalkozás weboldalának technikai színvonala elég siralmas. Drága ezen oldalakat hirdetni; gyengébb besorolást kapnak, majd kattintásokat is veszítenek.

Részletek »