Horváth Áron

Szezon nyitó táncház a Dürer kertben. 2019 szeptember Készítette: Horváthné Katona Ágnes

Riport alanyom, egy határozott fiatalember, Horváth Áron, aki a 2016-os Fölszállott a páva győztese, hangszeres szólisták és zenekarok kategóriában.

Áron, most 15 éves, 10 éve zenél. 5 évesen kezdett el dobolni, majd az ütőknél maradva, 7 éves korától, jelen pillanatig is cimbalmon játszik.

Áron, 12 éves voltál, mikor a Fölszállott a Páva nyertese lettél, ennek 3 éve. Mi történt Veled azóta?

Sok fellépés, rengeteg gyakorlás.  Amiket kiemelnék, hogy 2019-ben, felvételt nyertem a Rajko-Talentum Tánc- és Zeneművészeti Iskolába, és 2018-ban a IX. Rácz Aladár Országos Cimbalom Versenyen, korcsoportomnak első helyezettje lettem.

 

Hogyan befolyásolta a további zenei pályádat az, hogy két neves tehetségkutató első helyével is büszkélkedhetsz?

Több helyre hívnak fellépni. Azóta már jártam külföldön is, Belgiumban, Szicíliában, Erdélyben és Délvidéken.

 

Egyedül, vagy bandában zenélsz? Vannak rendszeres fellépéseid?

Nincs állandó zenekarom, de a 2016-os Páván a Sarjú Bandával, voltunk döntősök, velük itt ismerkedtem meg, és az ő bandájukban szoktam zenélni. Rendszeres fellépéseim a Fonóban vannak, a kamasztáncházak alkalmával.

 

Mik a távlati céljaid a zenéléssel kapcsolatban?

Zene Akadémia elvégzése, zenetanári pálya és a saját banda.

 

Áronnak, fiatal kora ellenére, konkrét céljai vannak a jövőjét tekintve. Ehhez kívánok neki nagyon sok kitartást, szerencsét és további sok sikert.

Az interjút Szalay Renáta készítette a hagyományőrző média oldal riportere.

Megosztás:

Share on twitter
Share on facebook
Magyar Rhapsody Projekt

Magyar Rhapsody Projekt – a zene ősi ereje

Megjelent a Levédia album második klipje. A MRP ezúttal egy harcinóta-feldolgozással üzen a múlt erejéből merítve: „A jelen kor harca már nem a csatatéren zajlik, hanem a lelkünkben – egészségük, harmóniánk megtartásáért.

Részletek »

Interjú Guba Rózsa babakészítővel

Varázslatos babavilág a bánhorváti Platthy-kastélyban   Guba Rózsa babakészítő népi iparművész világot bejárt, pazar munkáiból nyílt kiállítás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánhorvátiban, a patinás, barokk Platthy-kastélyban. 

Részletek »