Horváth Edina Katalin bemutatkozik a hagyományőrző oldalon

Bemutatkozásom Édesanyám fotójával kezdeném,  hiszen Neki köszönhetem, ahol tartok, Ő hagyta itt a tehetségét, de sajnos az álmait már csak  én válthatom valóra.
1970.Június 6.-án születtem egy Baranyai megyei városban Komlón.
Pécsett Kereskedelemi képesítésem után, a szakmámban tettem próbára magam több szakirányban. Szerettem, de ez mégsem elégített ki teljes mértékben.  Valami hiányzott az életemből amit akkor még nem tudtam hogy mi.

2016-ban mozdult meg bennem valami a festészet és a kreativitás iránt.  Első időkben a virágok festése hozott lázba,  ez tett boldoggá. Egyre nehezebb célokat tűztem ki magam elé.

Az idő előre haladtával textilszobrászattal is próbálkoztam,  nagyon szeretem ezt a technikát is, de igazán a magaménak a festészetet éreztem.

Ezért ebbe az irányba kezdtem el képezni magam, többféle anyaggal is dolgoztam, de mára csak az olajfesték maradt,  ez is segít hogy az érzéseimet vászonra tudjam vinni, megmutatni azt ami a lelkemben lakozik.

A tájkép festészet lett az ami megmaradt, ebbe a világba szeretném az embereket meghívni,  ha csak virtuálisan is,  az én szemem és szívemen keresztül megmutatni magam. Korszakaim vannak, de a mediterrán hangulat, a tenger a fő témám, és az erdő szeretete is megmutatkozik a munkáimban. Tudom hogy ebben a rohanó világban jól esik megállni egy pillanatra a művészet mellett.

Az idei év sok kihívást és újat hozott számomra. Hosszú telünk az év elején hagyott időt arra hogy kialakuljon az amire vágytam,  hogy mások stílust véljenek felfedezni a munkáimban.

Németországban élek,  de fontos volt számomra mindig,  hogy a Szülőföldem hagyományait magammal vigyem, az általam képviselt értékeket át tudjam adni. Van egy Csoport Regensburgban,   “Gyere Magyar Kulturális Egyesület” akikkel több közös  munkánk volt már,  ebből kiemelném Május 1.-én egy magyar majálist, ahol gyerekeket és felnőtteket is oktattam, nagyon jó hangulatban. Minden évben felajánlásaim is vannak számukra,  hiszen a gyerekek mi jövőnk,  Őket ahol tehetem, támogatom.

Ebben az évben óriási boldogság a Ver-Deco Művészeti díjátadó, ahová a pályázatom után szakmai elismerésben részesültem.

A nyári szezon végén megadatott hogy az Olaszországi Toszkánában egy kreatív táborban vegyek részt,  sok-sok kulturális élményben és többekkel együtt, a közös alkotástól feltöltődve folytatom mindennapjaim.

 

 

 

Soha nem vagyok elégedett, sokat szeretnék még  fejlődni,  de remélem hogy egyszer eljön az idő amikor már csak a művészetnek szentelhetem minden percem.

Megosztás:

Yulius25

Yulius25 – Egy új éra kezdete

A Yulius25 zenekar vérfrissítés után, újult erővel tér vissza a magyar zenei életbe. A formáció tagjai, korábban különböző zenekarokban és projektekben csiszolódtak, közös szenvedélyüket kovácsolták össze egy vibráló egységgé.

Részletek »

A te weboldalad webszemét?

Sok magyar vállalkozás weboldalának technikai színvonala elég siralmas. Drága ezen oldalakat hirdetni; gyengébb besorolást kapnak, majd kattintásokat is veszítenek.

Részletek »