Horváthné Hollenczer Anita bemutatkozik a hagyományőrző oldalon

Horváthné Hollenczer Anita vagyok Gecséről,művésznevem Anetta. 2010. óta énekelek különböző rendezvényeken,fesztiválokon,falunapon,gyermeknapon,idősek napján,adventi ünnepségeken is.Repertoáromban megtalálhatók slágerek,örökzöldek,gyermekdalok (interaktív gyermekműsor),operettek,mulatós,sőt már a rockzene is egyre közelebb áll a szívemhez. Mint ahogy már említettem,2010.-ben kezdtem pályafutásom. A Pápai Megafon Zenei Egyesület művészeti vezetője Klesitz-Horváth Kinga magánénektanár vett szárnyai alá,akinek nagyon sok mindent köszönhetek.Hosszú évekig tanított énekelni,és bizony sok-sok fellépést biztosított számomra az Egyesületben.
2017.-ben bekerültem a Győr-Moson-Sopron megyei Dr.Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér előadói közé,sok-sok fellépést biztosítva ezzel nekem. Jövő évtől (2020), a Vas megyei Berzsenyi Dániel könyvtár is minden bizonnyal segítségemre lesz fellépéseim szervezésében. Büszke vagyok saját dalomra,melynek szövege teljes egészében az én szerzeményem (youtube:Egyszer sztár leszel). Az éneklés mellett verseket is írok, gyermekeknek és a felnőtt korosztálynak egyaránt.
2018.nyarán nagyszerű lehetőséget kaptam:néhány hónapig jómagam is állandó fellépője lehettem a Zenebutik csatorna Dalpresszó ill. Bakelit Fesztivál című műsorainak (Radics Márk műsora). Idén újabb műsorban mutatkozhatok be a csatornán,hamarosan a Csárda Party-ban is látható és hallható leszek (Barna Barnabás és Csibész Tóth Miki műsora).
Műsorrendelés:0630/430-2963
Email:horvathna@freemail.hu

 

Megosztás:

Ofevas

Internetes vásárlás veszélyei

Az interneten kapott kényelmet felhasználva a fogyasztónak nem kell személyesen felkeresnie a kereskedő üzletét és nincsen kötve nyitvatartási időhöz sem, így a nap 24 órájában bármikor rendelhet.

Részletek »