Idei Pintér Mária

 

Idei PintérMária vagyok Pincehelyen születtem, ahol 14 éves koromig éltem. Tanulmányaimat Székesfehérváron végeztem ahol azóta is férjemmel élek.

Művészet kedvelő családban nőttem fel Édesapám zenével foglalkozott. Bennem a képzőművészet iránti vonzalom erősödött meg. Első képeimet 2014-ben autodidakta módon kezdtem, majd beiratkoztam az SMV2000 festőtanodába és 2017. novemberében mestervizsgát tettem.

Tanulmányaimat azóta is alkotótáborokban fejlesztem tovább.

A tájképek állnak legközelebb a szívemhez, főleg az ősz és tél világának szépségét szeretem megfesteni, de műveim között a csendélet, modern kép, és a XXI. század anyagaival és technikáival készült alkotás is megtalálható. Képeimhez, olajfestéket használok.

Festményeimmel több önálló és csoportos kiállításon vettem részt. Zsűrizett alkotásaim is vannak.

Tagja vagyok az Országos Cserhát MűvészKörnek és az Ősfehérvár Alkotóközösségnek.

A Cserhát Művész Kör pályázatain,

2016.-ban ART díjat, 2017.-ben Nívó díjas festőművész címet majd

2019.-ben Képzőművészeti Nívódíjat kaptam.

Célom, hogy képeimen keresztül örömet, boldogságot tudjak közvetíteni mindazoknak, akik megtisztelnek vele, és eljönnek megnézni kiállításaimat.

Ars poeticámban azt vallom, lehetünk akár hány évesek, ha vannak megvalósítható álmaink azt tegyük meg, mert életünk csak akkor teljesedhet ki igazán boldoggá.

 

Megosztás:

rifeng-hoszivattyu.hu

Talán a hőszivattyú

Ha választanom kellene valamilyen fűtési módot, nem is menne olyan egyszerűen. Árak fel, árak le, újabb technológiák… A hallottak alapján most a hőszivattyú lehet a nyerő.

Részletek »

Yulius25 – Egy új éra kezdete

A Yulius25 zenekar vérfrissítés után, újult erővel tér vissza a magyar zenei életbe. A formáció tagjai, korábban különböző zenekarokban és projektekben csiszolódtak, közös szenvedélyüket kovácsolták össze egy vibráló egységgé.

Részletek »