Igaz Gyöngyi

Igaz Gyöngyi örömfestő

Ének-zenei Művészeti Általános iskolába jártam. Furulyán és zongorán
tanultam játszani. Középiskolai tanulmányaimat a Vasvári Pál Gimnázium
Óvónőképző szakán végeztem, ahova rajzból felvételizni is kellett. Ezt
követően elvégeztem a Felsőfokú Óvónőképzőt és az ELTE gyógypedagógiai és logopédiai képzését.

A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál dolgozom, mint gyógypedagógus 22. éve.
A zene és a rajzolás szeretetét már az általános iskolában megalapozták a
tanáraim.
Paksi Éva Kreatív Stúdiójában ismerkedtem meg az ausztrál őslakosok
művészetével, a pontozós technikával.
Jobb agyféltekés kezdő és haladó tanfolyamokat, és festő tanfolyamokat
végeztem Éva Kreatív Stúdiójában.
Több technikával megismerkedtem Évánál. Dolgozom pasztellkrétával, olaj
és porpasztellel egyaránt, akril festékkel és akvarell technikával. Sok
grafikai munkám is van, mivel nagyon szeretek rajzolni.
Kedvenc témáim a nőalakok, ezen belül a balerinák és a természet
ábrázolása, ahol lehet a színekkel játszani. A portré rajzolást szintén
nagyon szeretem, ahol érzelmeket lehet közvetíteni az arcokon keresztül. A
piros színt nagyon szeretem a munkáimban alkalmazni.
Öröm és lélek festőnek tartom magamat. Általában, ha benyomások érnek,
vagy valami megérint, neki állok festeni, amikor időm engedi.
Csóka Judit meseterapeuta és klinikai pszichológus számára készült két
mese illusztrációm. Szívesen festek jótékonysági célra.
2017-ben Az Ősfehérvár Alkotóközösséghez csatlakoztam, majd ezt követően
2018-ban a Cserhát Művészeti Társaság tagja lettem.  2018-ban a Cserhát
Művészeti Társaság zsűrizte 4 benyújtott festményemet.
2018. nyarán „A nyár varázsa” antológiában megjelent két alkotásom, a
„Színes falevelek, és a „Rózsám” festményeim. A Cserhát Művészkör által
kiadott Délibáb folyóiratban is megjelentek festményeim 2018-ban.
Sipos Mari az Ősfehérvár Alkotóközösség Vezetője kért fel kiállításra, így
első önálló kiállításom megnyitója 2018. augusztus 9-én „Fantázia és
valóság” címmel nyílt meg a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárban, ami 3
hétig volt látható.
Több alkotóval csoportos kiállításon vettem részt, 2018. szeptember 6-án
nyílt meg „Színek és formák az Ősfalközből” címmel, Budapesten a Sashalmi
Szabó Ervin Könyvtárban.

Időtlenség képzőművészeti díjban részesültem a Cserhát Művésztársaság
által 2018-ban.
2018. októberében a Székesfehérvári Maroshegyi Óvoda kért fel kiállításra.
2018-ban csoportos pontozós technikával készülő kézműves foglalkozásokat
tartottam nevelőszülőknek, és a gyermekvédelmi gondoskodásban élő
gyermekeknek.
2019-ben Az Isten tenyerén képzőművészeti pályázatra bejutott Őrangyal
munkám.
2019. 04. 13-án a VER-DECO elnöke Veress Gabriella hívott meg csoportos
kiállításra. Így a Liget galériában 4 festményemet kiállíthattam több
alkotóval együtt.
2019. Cserhát Művészkör által kiadott Délibáb művészeti folyóiratban 2
festményem jelent meg, A kis balerina és Az emlékek utcája képeim.
2019. áprilisában az ERESZ-KULTÚRPONT által meghirdetett Tavasz illata
pályázaton festményem az Üde tavasz, bejutott 65 képből a 20 legjobb közé,
és csoportos kiállításon vehetett részt.

„2019. június 8-án a Painter Galéria meghívására a DREKO Pubban állíthattam ki az alkotásaimat.

2019. Honvédség meghívására kiállítási lehetőséget kaptam Székesfehérváron.

2019. szeptemberében csoportos kiállításra kaptam meghívást a Kisfaludy Közösségi Házba.

2019. novemberében a Székesfehérvári KÖFÉM Művelődési Ház meghívására nyílt kiállításom.

2019. Tiffany lámpa készítői tanfolyamon vettem részt Paksi Éva Kreatív Stúdiójában.

Internetes oldalam: Igazgyöngy art néven található a facebookon, ahol minden festményem megtalálható.

A festés mellett gravírozok poharakat is. Festményeimmel a továbbiakban is szeretném támogatni a rászoruló gyermekeket, a gyerekek sorsa szívügyem, és nagyon megérint.

 

Megosztás:

Share on twitter
Share on facebook
Magyar Rhapsody Projekt

Magyar Rhapsody Projekt – a zene ősi ereje

Megjelent a Levédia album második klipje. A MRP ezúttal egy harcinóta-feldolgozással üzen a múlt erejéből merítve: „A jelen kor harca már nem a csatatéren zajlik, hanem a lelkünkben – egészségük, harmóniánk megtartásáért.

Részletek »

Interjú Guba Rózsa babakészítővel

Varázslatos babavilág a bánhorváti Platthy-kastélyban   Guba Rózsa babakészítő népi iparművész világot bejárt, pazar munkáiból nyílt kiállítás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánhorvátiban, a patinás, barokk Platthy-kastélyban. 

Részletek »