Közel 10 éve énekelünk együtt, de a zene szeretete már gyermekkorban az életünk része lett. Műsorunkban a 70-es, 80-as, 90-es évek közismert slágerei hallhatók. Pl. Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa, vagy a Neoton Familia. Műsorainkat évről évre színesítjük a közelmúlt közismert slágereivel. Pl. Republic, Quimby vagy a Magna Cum Laude. Zenés – és céges rendezvényeken, fesztiválokon, nyugdíjas programokon, születésnapi – és névnapi zsúrokon, bálokon, osztálytalálkozókon nagy sikerrel lépünk fel vidám tánc-popdalokkal, és nosztalgiaslágerekkel. Van egy másik, élőzenés formációnk is, amelyben könnyedebb hangvételű rockzenét játszunk. Repertoárunkban a saját szerzeményeink mellett az általunk kedvelt magyar előadók feldolgozásai is szerepelnek. 2 éve jelent meg kislemezünk két saját dallal, amely lemezen a legendás Atlantisz és Dogs együttes dobosa, Pintér István dobol. Tavaly elkészítettük első nagylemezünket. 3. éve folyamatosan, s az albumon is együtt dolgoztunk állandó vendégművészünkkel Jenei Szilveszterrel a Kormorán együttesből. Nevünk: Twins and the Crazy Dogs Számtalan klub koncerten, zenés rendezvényeken, fesztiválokon nagy sikerrel szerepeltünk már.
Pénteken a GyulaKultKlub színpadán a Véletlencorp
Véletlencorp koncert Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központ GyulaKultKlub színpadán, Január 31- én pénteken 21:00 órakor.