Kacsó Krisztina
A napokban kaptam egy felkérést, hogy írjak néhány sort magamról a Hagyományőrzés oldalán. Azt gondolom, hogy magunkról a legnehezebb beszélni, önmagunk bemutatása az egyik legbonyolultabb feladat az életben.
Néhány éve kezdtem komolyabban az írás felé fordulni, de mindig is kedveltem azt a gondolataimban elmerülős világot, amiben már gyerekként is szerettem létezni. A szavak, a versek nem bánthatnak, míg a körülöttünk lévő világ sokszor mar belénk és ölt nyelvet ránk. Ellenben a versek, a rímek, a versekbe ágyazott gondolatok megnyugvást hozhatnak számunkra, de nem csak az írók, hanem a verskedvelők, az irodalomkedvelők számára is.
Szeretek írni, mert az írás egyfajta szabadságot ad, de más világba, világokba, legfőképpen a magam alkotta világokba is eljuthatok. Bevallom, néha jól tud esni egy ilyenféle menekülés, mert sok élethelyzetet csakis az írásnak köszönhetően tudtam feldolgozni.
Néhány versemmel és novellámmal kisebb sikert ugyan elértem, de az igazi elismerést egy regénypályázat hozta el számomra. Idén jelent meg a Múzsám, Nerina című regényem, ami nem változtatott sztárrá, nem lettek rajongóim, mégis jó érzés, amikor kapok egy-egy pozitív visszajelzést. Az egyik ilyet, a napokban. Az illető azt mondta, hogy nem tudta letenni a regényemet, annyira lekötötte a cselekmény és a világ, amit alkottam. Ezek azok a pillanatok, amelyekért érdemes írni és ilyenkor eszembe jut a gyerekkorom. Akkor is hittem abban, hogy egyszer majd én is felnőtt leszek és olyan lehetek, mint a nagyok. Most sincs ez másként, habár az álmodozással ma már kicsit óvatosabb vagyok……
Kacsó Krisztina
Meggy és meggymag vagy
Aprócska mag bújik meg
a mélyben
vöröslő hús öleli körül
izzón lüktet
a vágy
hogy beleharapj
édes cseppjei
hulljanak ajkad vonalára
szelíden.
Szirupos rostok
hallhatatlan
hallható
szakadása
a rend felbomlása
ahogy harapod
émelyítő húsát.
Bűnre csábít
játékos rezgése
az ágon
fehér virága
ártatlanságot maszkíroz
magára.
Ringó tánca
szél játéka
kívánatos.
Nap érleli.
Kiszáradt szájat oltják
cseppjei
bíborvörösek
roppanósak.
Ráncosra szívja a meleg.
Szára
barna
csenevész
kevélyen feszít a mag
odabent
a belsejében.
Büszke tartására
petyhüdt palástot
kanyarít
az idő
lebernyege rátapad kemény
központi elemére.
Te meggy
és meggymag vagy.
Kacsó Krisztina
Végtelen vonal
Végtelen vonalat égettél a tenyerembe
sziszegő kígyó
kúszott az ujjamig
szavaid túlcsordultak egy pohárban
édes aromája torkom balzsama.
A tó vize éhesen harapott lábfejünkbe
a messzeség vörösen izzó köntöse
mindent betakart.
Percekig nem is láttalak
sziluetted fészkelődött a homokban
összekoccanó szemcsék csikorogtak
fogaim között.
Kézen fogott a hit
sálként tekerted a nyakamra.
Ez az univerzum kidobott magából
tenyered vonala zsákutcához ért.
Óvtál az igazságtól
csillagot tűztél a hajamba
holdezüsttel balzsamoztad a lelkem
kacagó napsütéssel töltöttél színültig
szereteted karperec a csuklómon.
Kabátot gombol rám a kályha melege
fogaim koccanása
jéghegyek ütközése
a gyász parazsa
izzó billog a húsomon.
Tenyerem vonala felszisszen alatta.
Zsugorodik.
Hallójáratomban érzem.
Hómező a bensőm
semmi nem olvasztja
a szeretet patakja simogatja a bokámat
kavics sóhaja a talpam alatt.
Ujjaim felbőszült vadak a vízben
harmatos cseppek
mossák tenyerem.
Benne a végtelen.
A hit,
az örök
életem.
