Kegye János

Az immár huszonnegyedik alkalommal megrendezett kulturális gálára, nyolc országból harminchat lovag érkezett, az esemény két fővédnöke Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára volt. A Kultúra Lovagja elismerést minden évben azok kapják, akik határon innen és túl, szűkebb vagy tágabb közösségükben önzetlenül, áldozatos munkával, magas színvonalon szolgálják a magyar kultúrát. Az elismerésben részesülők a lovaggá avatás után oklevelet, kitűzőt és nyakdíszt kaptak, nevüket pedig bevésték a Kultúra Lovagjainak aranykönyvébe. Az ünnepi avatás a történelmi díszőrség által őrzött Szent Korona másolatának jelenlétében történt.

– Nagyon megtisztelő, hogy egykori tanárom, Jókai Anna Kossuth-díjas írónő után, én is átvehettem ezt a különleges elismerést. Úgy gondolom, hogy ez a díj nemcsak nekem, hanem a hangszeremnek is szól. A pánsíp a magyar népzenében és kultúrában mindig jelen volt, bár apró ritmikai feladatokra használták már a kis méreténél fogva is, de ez nem von le semmit az értékéből. A Moldvában, Csángóknál használatos hangszert már Kodály és Bartók is gyüjtötte.  mondta a díj átvétele után a művész, hozzátéve, hogy mindenkinek szeretne köszönetet mondani az elismerésért, de főleg, édesanyájának, akit tavaly októberben veszített el és párjának Pilisi Erikának, aki mindenben mellette áll.

Kegyes János neve nemcsak Európában, hanem világszerte ismert. Harminc évvel ezelőtt jelent meg első komoly lemeze Németországban, ezt követően évtizedeket töltött el Amerikában, Európában és Ázsiában. Számtalan albumon közreműködött, számszerűen huszonnyolc pánsíp korongját a világon mindenhol ismerik. Több évig dolgozott együtt Pavarottival, akivel hasonlóan gondolkoztak a művészetről. A fellépései mellett zeneszerzéssel és tanítással is foglalkozik. Böjte Csaba meghívására Erdélyben évekig oktatott zenét, majd nyolcvan templomi koncertet adott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megsegítésére. Tavaly jelent meg Református zsoltárok és dalokból álló, szimfonikus zenekarral készült legújabb lemeze. Az idei évre bőven tartogat meglepetéseket, hiszen közös koncerteket tervez Roby Lakatos világhírű hegedűművésszel, valamint fellép Kéri György skót dudással, Tarján Pál operaénekessel.

https://www.youtube.com/watch?v=IOfbM6KaFp8&fbclid=IwAR3Wi3micu6MXdC_QFtJCiV2gF-rzEpyuaouSm9MR9M-mgkPdziaouk0TbA

Megosztás:

Ofevas

Internetes vásárlás veszélyei

Az interneten kapott kényelmet felhasználva a fogyasztónak nem kell személyesen felkeresnie a kereskedő üzletét és nincsen kötve nyitvatartási időhöz sem, így a nap 24 órájában bármikor rendelhet.

Részletek »