Köles Nóra

 

Köles Nóra vagyok. Albertirsán élek a családommal.

Amennyire emlékszem a rajzolás iránti szenvedélyem már kisgyermekkorban                   megmutatkozott. Így nem volt kérdés, hogy középiskolai tanulmányaimat is művészeti iskolában folytattam.

2001-ben keramikusként érettségiztem.

Majd a következő években a lakberendezési és tervezési ismereteket is elsajátítottam.

A művészet egész életemben közel állt hozzám, ám a felnőttkor kötelezettségei sajnos más irányba sodortak, évekig dolgoztam kereskedelmi és banki szférában.

Mindig csodálattal néztem a festményeket, amit úgymond a,,nagyok” festettek, de nem éreztem késztetést, hogy ecsetet ragadjak. Mostanáig… A festészet iránti vágy valahogy jött, megmagyarázhatatlanul…mindig is ott volt szerintem, de tényleg igaz, hogy mindennek eljön a maga ideje. Így alakult, hogy a 2018-as évet egy festőtanodában kezdtem, néhány alkalom után pedig egyre többet gyakoroltam egyedül, autodidakta módon képeztem magam. Festményeimet többnyire vászonalapra, akril festékkel alkotom. Közös bennük, hogy vidámak, tele vannak élettel, érzelemmel, nagyon színesek, élénkek, intenzívek. Kedvelem a változatos témaköröket, de nagy kedvencem a mediterrán tájak és a városképek ábrázolása.

Először 2018-ban adódott lehetőségem nyilvánosan is bemutatni munkáimat, egy csoportos kiállításon vehettem részt Albertirsán.

Majd ezt követően:

2019 Gödöllő, Eyciir Varázsbolt és Galéria, egyéni kiállítás

2020 Albertirsa, egyéni kiállítás

Mindeközben több, egyedi igény szerint is alkothattam képeket, valamint egy E-book borítójára is felkerült az egyik festményem. Ezek az események folyamatosan előre lendítettek, megtisztelő, hogy ilyen sokan értékelik alkotásaimat.

Emiatt is igyekszem folyamatosan tanulni, a lehető legmagasabb szintre fejleszteni tudásomat. Hihetetlen nagy élményt, feltöltődést ad egy-egy kép megalkotása és hálás vagyok a rengeteg pozitív visszajelzésért, hogy ezt mások is így élik meg, ha ránéznek a képeimre. Szerintem ez a mai világban nagyon fontos, hogy másoknak is adni tudjunk. Kell, hogy legyen egy hely, akár képzeletbeli világ, ahová időnként gondolatban elvonulhatunk. Én ezt szeretném elérni, ilyen „világokat” teremteni a képeimmel a néző számára. Célom, hogy a festményeimmel értékeket tudjak adni, kiemelkedő ékei és meghatározó hangulati elemei legyenek az otthonoknak, élettereknek. Hiszen egy festmény örök darab. Fontos, hogy mit sugároz magából.

Nagyon örülök, hogy egyre több ember ismeri meg a munkáimat, illetve érzékelik azt, amit közvetíteni próbálok a képeimen keresztül.

Továbbra is arra törekszem, hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból, mindig feszegetem a határaimat, szeretnék minél több tudást szerezni, más technikákat elsajátítani és tovább haladni előre ezen a számomra csodás úton.

Elérhetőségeim:

E-mail: nora.koles@gmail.com

Facebook: noraArt www.facebook.com/KolesNora/

Instagram: noraArt

2020.03.20.

 

Köles Nóra

Megosztás:

Ofevas

Internetes vásárlás veszélyei

Az interneten kapott kényelmet felhasználva a fogyasztónak nem kell személyesen felkeresnie a kereskedő üzletét és nincsen kötve nyitvatartási időhöz sem, így a nap 24 órájában bármikor rendelhet.

Részletek »