Lődi Éva

 

Kedves Olvasó!
Tóth Róbertné Lődi Évi vagyok, 40 éves,  19 éves fiú, 16 éves lány és egy 27 hónapos örökmozgó kislány édesanyja. Földesen születtem és itt is élek. Horgolásom története nem is olyan régen kezdődött. 2 évvel ezelőtt a legkisebbem születése után.
Az internetet böngészve rátaláltam egy horgolt babára. Annyira megtetszett, hogy eldöntöttem megtanulok horgolni. Az alapok elsajátítása után neki is láttam egy maci készítésének. Hát mindenre hasonlított csak macira nem. Nem adtam fel, még mélyebbre ástam és idegen nyelvű oldalakról kezdtem tanulni. Heteken keresztül bújtam az internetet alvás helyett, hogy minél jobbá váljak.
A következő projektem egy unikornis lett. A babára még nem álltam készen.
4 hónapba telt mire elkészült, mert a legkisebbem úgy döntött, nem alszik éjszaka se, nappal se, így Én időre nem maradt már energiám.
Ez az unikornis indította el a lavinát
Meg megmutattam ismerőseimnek, és nem is gondoltam volna hogy ennyire tetszik az embereknek. Jöttek a kérések, egyik figura a másik után. Mára már eljutottam arra a szintre hogy saját mintákkal dolgozom, vagy fotó alapján horgolok.
2 évvel az első szemek meghorgolása után elindítottam a vállalkozásomat.
Loriz Kézzel Készített Szeretet néven.
Loriz a kislányom után, ugyanis Lorinának hívják.
Miatta indult minden, és azóta nem csak neki hanem nagyon sok gyermeknek tudtam örömet okozni.
Minden egyes termékemet át járja a szeretet és a hála,duplán!
Én szívvel, szeretettel készítem őket, Lori pedig mindegyiket megölelgeti,megszeretgeti mikor elkészült.Kapnak a figurák egy nagy szeretet aurát tőlünk  ️.A figurák mellett  ételek, gyümölcsök, zöldségek, sütemények is találhatók a kínálatban. Ezek tökéletes játékok,babakonyhába
,egyidejűleg fejleszti is a kicsiket játék közben.
Kizárólag Öko-tex 100 tanúsítvánnyal rendelkező fonallal dolgozom. Amely garantálja hogy a fonal káros vegyi anyagoktól mentes. Többszörösen mercerizált, nem szöszölő baba barát fonal. Nem utólsó sorban mosógépben is mosható.
Rengeteg terveim vannak a gyerekek számára,de erről majd később És hogy ne csak a babáknak kedvezzek hanem az anyukáknak is, táskák horgolásába fogtam bele. Megtanultam egy nagyon érdekes horgolás technikát.
A tapestry technika nagyon régi időkre nyúlik vissza, hazánkban nem túl elterjedt. Egy idejűleg több szállal kell dolgozni és ez mintától függőben akár lehet 10 szín is. Ez a technika szövet hatást kelt és gyönyörű mintákat lehet készíteni vele. Minél vékonyabb a fonal annál szebb a minta, és hát én nem a haladós könnyebbik utat választottam. Egészen vékony fonallal dolgozom Egy táska elkészítése több napot is igénybe vesz.
Szeretném belecsempészi a gyönyörű magyar motívumokat, hímzés mintákat a táskákba.
A kezdetek óta készült ugyan egy pár baba de azt a bizonyos babát még nem sikerült meghorgolnom, de ami késik nem múlik!

“Mindig olyan dolgokat csinálok amiket nem tudok, így leszek képes megcsinálni azokat”
Pablo Picasso

Facebook oldalam :
https://www.facebook.com/lorizfonal /

 

Megosztás: