Angáné Nagy Anita vagyok, egy borsodi kisfaluban Tardonán élek a két nagy fiammal, akik 20 és 22 évesek és a férjemmel. Jelenleg egy munkaerő kölcsönző irodában dolgozom, mint ügyfélszolgálati és toborzás támogató asszisztens. Kb. 3 éve kezdtem el meséket írni. Egy kedves író, költő barátnőm indított el ezen az úton.
Egy festőművészeti kiállítást nyitottam meg és ő elkérte a szöveget, amit írtam.
Az első mesémet az ő segítségével írtam. Aztán elkezdtem észlelni az élet apró csodáit. S mindig van valami ami megihlet. Egy pillanat, impulzus, egy árválkodó kis virág. A gyerekek a legbefogadóbb lelkek a világon! Remélem eltudjuk hinteni bennük újra az olvasás szeretetét! Tanulságos rövid kis meséimmel jó lenne újra hagyományt teremteni.
Maciszerelem
Az álomerdő egyik kis barlangjában élt Ribizli a macilány az édesanyjával. Nagyon szeretetben éldegéltek. Sok barát vette körül őket.
Bár még tombolt a nyár, azért ők szorgalmasan dolgoztak. Gyűjtögették a gyümölcsöket, hiszen mackómama nagyon finom lekvárt készített mindig. Egyik nap épp lekvárfőzéshez készültek, de elfogyott a méz. Így hát Ribizlit arra kérte a mamája, hogy menjen el a virágos rétre, s kérjen mézet a méhecskéktől. Így hát elindult, s ahogy sétált az erdőben észrevett egy szép szál macifiút, aki gondterhelten nézelődött.
-Szép jó napot, mi járatban errefelé? kérdezte a medvelány, s kicsit el is pirult, mert mi tagadás, tetszett neki ez a medve.
-Szia, Igor vagyok. Most költöztem ide az örökzöld fenyőerdőbe, segítséget keresek. A barlangomat körülvevő kerítést szeretném lefesteni, de még nem ismerek itt senkit sem.
Ó, hát, ha csak ez baj, szívesen segítek neked. Szólok a cicabarátomnak, ő nagyon ügyes az efféle feladatokban. Igor nagyon megörült ennek és meg is beszélték, hogy másnap elvégzik a munkát.
Ribizli haza vitte a mézet és elújságolta a mamájának, hogy kivel találkozott, s hogy nagyon szeretne segíteni. Medvemama nagyon büszke volt, hogy ilyen segítőkész lánya van. S megengedte, hogy segítsen, ezen a szegény elveszett medvefiún. Szóltak hát Cili cicának, aki örömmel ment el segíteni, mert nagyon szerette Ribizlit.Másnap reggel hozzá is láttak a feladathoz. A cica nagyon ügyesen dolgozott, ám a medvelánynak nem ment könnyen ez a feladat,mert eddig sosem csinált ilyet. Nagyon vicces látványt nyújtott, hiszen több festék volt rajta, mint a kerítésen. Igor mosolyogva szemlélte, s mindig más feladatot adott neki, mint Cilinek. Ribizli pedig azt gondolta, hogy neki már ide holnap úgyse kell jönni, hiszen nem elég ügyes ebben, s Igor biztos kineveti. Közben a nagy munkában a festék is elfogyott. A macifiú így szólt: Rajtatok kívül még nem ismerek itt senkit, s még festéket kellene venni. Ribizli elkísérnél engem a városba? Megmutatnád, hol tudok festéket beszerezni?
-Persze! Felelte szívrepesve.
Ahogy elindultak, egyszer csak Igor megfogta Ribizli mancsát és a szemébe nézett.
-Én még ilyen szép és cserfes lánnyal nem találkoztam soha, ahogy megláttalak ott a réten, ahogy csetlettél-botlottál, beléd szerettem. Szeretném, ha ezentúl velem laknál a barlangomban!
A szerény kis medvelánynak csakúgy ragyogott a szeme a boldogságtól.
-Nekem is megtetszettél, ahogy megláttalak, boldogan lakom ezentúl veled!
Mindenkivel megosztották az örömhírt és jó nagy mulatságot csaptak, ahová az erdő és a rét minden lakóját meghívták, hiszen mindenki velük örült. Így a kedves a macilány és a medvefiú vidámságban, boldogságban élt együtt tovább.
