Papp-Balog Judit

Papp-Balog Judit vagyok, kézműves nevemen csak Mannapanna.

2014 óta, 6 éve készítek KÉZMŰVES KECSKETEJES SZAPPANOKAT.

Ekcémás vagyok gyermekkorom óta, ami 2014-ben kiújult. Bőrgyógyász ajánlatára kezdtem használni a kecsketejes szappanokat, természetesen először vásároltam, majd gondoltam egy nagyot…

Olvasni kezdtem, hogyan is készülnek ezek a csodák. Heteken hónapokon át gyűjtöttem az infókat, talán magam sem  gondoltam, hogy egyszer tényleg nekilátok. Bonyolultnak tűnt, veszélyesnek a lúggal való munka, és rengeteg türelem kell, mire beérik és használható lesz a szappan. Később mindenem megvolt, kivéve a kecsketej, így kísérleti alapon mandulatejjel és főzettel próbálkoztam. Igen jó ötletnek tűnt tapasztalatot gyűjteni, mert, ahogy házhoz jött a kecsketej, ismert terepen belefoghattam az első kecsketejes élménybe. Innen nem volt megállás, formákat vásároltam, főzeteket készítettem. Sok-sok tanulóidő, befektetett energia után, leírhatatlan boldogság volt a tapasztalás, amit a bőrömön éreztem: a szappanok bizony rendben vannak, segítenek a bőrömnek, a hatásuk kiváló, és rengeteg variáció létezik, amit kipróbálhatok. Szerencsés vagyok, mert a szteroidos krémet is elhagyhattam, ekcémám tünetmentes jelenleg is.  Később ajándékozni kezdtem belőle, ami során rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, így egyre bátrabb és bátrabb lettem.  A kevesebb, több elve szerint készülnek a mai napig. Szappanjaimat a lehető legkevesebb színezékkel ( mica porral ) látom  el, inkább csak díszítő élemként jelennek meg rajta. Illatukat 100% tisztaságú illóolajok, és allergiamentes illatolajok adják. A szappanokat hideg eljárással készítem, öntés után 6 hetet érnek. Szappant használni egyszerűen jó! Anélkül tisztálkodhatunk, hogy bőrünkre kennénk az ártó anyagokat.  A lúgos kémhatás eredményeként leoldja az elhalt hámsejteket és beindítja a tusfürdőktől alvó faggyúmirigy működésünket.  A kecsketejben megtalálható a Q10 koenzim, és több mint 70 telítetlen zsírsav. Elektrolit tartalma gyulladáscsökkentő, ezért külsőleg használva alkalmas a bőrallergia, ekcéma és kiütések enyhítésére. Nemcsak magas az ásványi anyag tartalma, de megegyezik a bőr védőrétegében találhatóakkal, így a belőle készült szappanok mindennapi használat alatt sem szárítják a bőrt. Lúgos kémhatású, így visszaállítja a bőr normál PH- értékét. Alacsony olvadáspontja miatt már 37 Celsius fokon behatol a bőr mélyebb rétegeibe és könnyen felszívódik.

Számomra örök szerelem ez a fajta önmegvalósítás. Jelenleg épp a saját manufaktúrám elindításán dolgozok, hamarosan –  bár új névvel – hivatalosan is jelen leszek.

Aki szeretne, a facebook oldalamra látogatni megteheti: Mannapanna néven keressen.

 

Megosztás:

rifeng-hoszivattyu.hu

Talán a hőszivattyú

Ha választanom kellene valamilyen fűtési módot, nem is menne olyan egyszerűen. Árak fel, árak le, újabb technológiák… A hallottak alapján most a hőszivattyú lehet a nyerő.

Részletek »

Yulius25 – Egy új éra kezdete

A Yulius25 zenekar vérfrissítés után, újult erővel tér vissza a magyar zenei életbe. A formáció tagjai, korábban különböző zenekarokban és projektekben csiszolódtak, közös szenvedélyüket kovácsolták össze egy vibráló egységgé.

Részletek »