Pfeffer Viktória

 

Pfeffer Viktóriának hívnak, 1994-ben születtem Dunaújvárosban. 18 éves koromban vált igazán fontossá számomra az önismeret illetve az, hogy rájöjjek mi az életcélom. Sok minden foglalkoztat, többek között a masszázs, reiki, jóga és a természet gyógyászat. Nagyon szeretek a természetben lenni, kirándulni nagyokat. Az állatokat pedig különösképp kedvelem. A csend, a táj kémlelése és madárcsicsergés hallgatása tölt fel energiával. Mindezek mellett párhónapja jöttem rá, hogy a festés mennyire jót tesz a lelkemnek, ezért teljes gőz erővel belevetettem magam. Az itthon még kevésbé elterjedt alkoholos tintával készítem festményeimet. Az összes képet műnyomó papírra készítem, ugyanis azon mutat a legjobban a festék. A vásznon teljesen más lesz a végeredmény, kevésbé élénkek a színek. Az első perctől fogva magával ragadott ez a technika, nem volt kérdés, hogy én ezzel szeretnék dolgozni. A festmények mellett díszítek bögréket és készítek gyűrűket is. Az alkotásaimat megnézhetitek az instagram oldalamon: v.ink.art néven találtok meg.

 

Megosztás:

Share on twitter
Share on facebook
Magyar Rhapsody Projekt

Magyar Rhapsody Projekt – a zene ősi ereje

Megjelent a Levédia album második klipje. A MRP ezúttal egy harcinóta-feldolgozással üzen a múlt erejéből merítve: „A jelen kor harca már nem a csatatéren zajlik, hanem a lelkünkben – egészségük, harmóniánk megtartásáért.

Részletek »

Interjú Guba Rózsa babakészítővel

Varázslatos babavilág a bánhorváti Platthy-kastélyban   Guba Rózsa babakészítő népi iparművész világot bejárt, pazar munkáiból nyílt kiállítás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánhorvátiban, a patinás, barokk Platthy-kastélyban. 

Részletek »