A zenekart Iván Lajos alapította.2010-ben kezdtek együtt zenélni.
Barátok és testvérek… „Sok mindent köszönhetünk a népzenének” A zenekar egy erdélyi kirándulásnak köszönheti megalakulását. Egy kalotaszegi táborzáró táncházban tüzetesebben megismerkedtek a népzene hangulatával, majd hazaérve eldöntötték, muzsikálni fognak. Azóta a népzene megváltoztatta nemcsak a családi légkört, hanem az egész életüket is. Azt mondják, mivel Felvidékiek, főleg felvidéki népzenét játszanak, de bármi olyanhoz szívesen nyúlnak vissza, ami „fekszik nekik.” A Kárpát-medence egykori falusi vonós cigányzenekarainak zenei világát igyekeznek feleleveníteni, visszahozni a köztudatba és megkedveltetni a jövő generációival. A zenekar neve a megalakulásának helyéhez köthető, a Gelle községet alkotó nyolc falu egyikéhez, Pósfához.
Táncházakat, koncerteket muzsikálunk, táncegyüttesek műsorait kísérjük és népi hagyományokhoz köthető eseményeken muzsikálunk.
Tagok: Iván Péter – hegedű Iván András – brácsák Iván Zoltán – klarinét, tangóharmonika Gólya Márton József – cimbalom Álló István – nagybőgő