Rácz Endre

“Én a művészetem adom a világnak, mintegy fizetségül, azért a csodáért, amit úgy hívnak, hogy ÉLET.”

 

Rácz Endre vagyok. 1972. november 15-én születtem Püspökladányban. Születésemtől, egy Hajdú-Bihar megyei kis faluban Szerepen élek.

Kőfaragóként dolgozom.
Munkám mellett a hétköznapjaimat a művészetek töltik ki (költészet, próza, népművészet, népzene.)

Az írás már gyerekkoromtól kísér, mégis csak 2011-ben (39 évesen) vált komollyá, és az elmúlt éveket tekintve, azt hiszem, nyugodt szívvel állíthatom, hogy az életemmé.

Nagyon fontos szerepet tölt be az életemben a népi értékek megőrzése, ápolása és továbbadása. Tulajdonképpen e fent említett négy művészeti vonal mára már teljesen eggyé olvadt bennem. Éppúgy őrzöm népi értékeinket a költészetben, mint a pásztoreszközök készítésében.
Szívesen öltök magamra (ha odaillő) egy-egy fellépésemen hagyományos pásztorviseletet, amivel népies költeményeimet még hitelesebben tudom a nagyközönség elé tárni.

2016-ban jelent meg első dupla verseskötetem ”Délibáb és Rózsakert” címmel, amely két kötetet foglal magába: Századok nyomában (népies költemények) és Bolondos álmodó (lírai és egyéb költemények.)
2017-ben jelent meg a második, szintén dupla verseskötetem ”Álmok a pásztortűz körül” címmel.
2018-ban pedig ”Pipacstenger” címmel egy novelláskötetem, amely színtiszta falusi történeteket rejt magában.

Új kötettel készülök a 2020-as évben, ”Ahol a fák mesélnek” címmel, amelyet, hasonlóan az előzőekhez, egy terjedelmes elbeszélő költeménnyel kezdek.

Készülőben van egy kisregényem, ”Az utolsó Barát” címmel, amelyhez kis falum Szerep legendáját vettem alapul.

Mivel nagyon sok költeményem születik dallamra, egy-egy népdal dallamát dúdolva, úgy gondoltam, hogy eljött az ideje saját dalok írásának. Nagy örömömre most már előadásaimat, szavalataimat saját dalbetétekkel színesíthetem. Természetesen imádott népi hangszeremmel, citerával kísérve. Ezzel is jelezve népi örökségeinkhez való ragaszkodásomat.

Most dolgozom egy színházi esten, amelyben költeményeim, dalaim és meglévő történeteim színpadi változata szerepelne.

Hitvallásom:

„(…) A költészet nem remény: egy élet ára!

S fizetni tudni kell szeretve, csodálva! (…)

Megosztás:

Ofevas

Internetes vásárlás veszélyei

Az interneten kapott kényelmet felhasználva a fogyasztónak nem kell személyesen felkeresnie a kereskedő üzletét és nincsen kötve nyitvatartási időhöz sem, így a nap 24 órájában bármikor rendelhet.

Részletek »