„A Sárköz fogalma a mai ember számára szinte egyet jelent egy nagyon gazdag, színes népviselettel és egy jellegzetes,ma már világszerte ismert szőttes kultúrával. Népművészetének pompája, tökéletes színharmóniája többek között Csók István festőművészt is megihlette. Az ország minden öltözete közt a sárközi volt – virágkorában – a legpompásabb viselet. Ma számunkra a népviseleteket nagyrészt az teszi népviseletté, hogy a városi emberek többé-kevésbé tetszőleges, személyes ízlés szerint megválasztott öltözeteivel szemben, egy-egy viseletben járó falu a közös szabályok szerinti öltözködésre ad példát. Ha közelebbről megvizsgáljuk, ez az egy-egy falura vagy falucsoportra jellemző viselet azt is megmutatja, hogy egy ilyen közös szabályrendszeren belül a speciális helyzetek, egyéni szándékok, vonzalmak, kapcsolatok hogyan kapnak a közösség tagjai számára is „elolvasható” kifejezést az öltözet egyes vonásaiban. A népviselet egyik sajátossága a kötöttség és az aprólékosan szabályozott kifejezőkészség. A viselet összeállításának és felöltésének módja azt a célt szolgálta, hogy a viselő testalkatának megjelenítését közelítse a helyileg elfogadott szépségideálhoz. Egy-egy virágjában levő népviselet jelrendszerként is felfogható, amely azoknak, akik ismerték az egyes öltözetdarabok, színek, díszítmények és összeállítási módok jelentést, a viselőről, annak állapotáról, koráról, rangjáról-módjáról, foglalkozásáról, az alkalomról, amihez felöltözött, jóformán mindent elmondott. A színek használatát a kor szabja meg: legszínesebb a fiatalok viselete, az idősebbeknél szinte évről évre elmarad egy-egy szín. A fiatalság a pirosat, tarkát hordja, negyven éven felül elmarad az élénkpiros szín, helyette sötétzöldet, bordót s barnát viselnek, az egészen öregek tiszta feketében járnak. A családi állapotot elsősorban a fejviselet jelezte: a lányok pártát, majd háromrészes bársonyt hordtak, az asszonyok pedig a lakodalom utáni naptól kezdve halálukig főkötőt, ünnepen kendőt is öltöttek. Ehhez a fiatal menyecske fátyolt és ún. csafringot is tett, ezt azonban első gyermeke születése után levetette. Aki gyászolt, esetleg fehérrel élénkítette a feketét, de nem tért vissza többé a színes ruhához. A Sárközben munkára, útra és ünnepekre külön öltözéket állítottak össze, természetesen az ünnepi volt a legszínesebb, amelyben a táncba, bálba, vásárokra jártak. A legünnepélyesebb azonban a menyasszonyi viselet volt.” Irta: dr. Balázs Kovács Sándor múzeológus, néprajz kutató
A fényképeket Hauck Levente fotográfus készítette.
