Stéber Ferenc

 

Nevem Stéber Ferenc.
1958-ban születtem Lentiben. Gyermekkoromat itt, nyaraimat főként Petrikeresztúron töltöttem.
Iskoláimat Lentiben és Zalaegerszegen végeztem. 2009-ben kezdtem el komolyabban rajzolni.
Nagy segítségemre volt ebben az internet és a rajzzal, grafikával kapcsolatos művészeti
szakkönyvek. Szüleim tiszteletére 2014-től Perlaki Stéber Ferenc néven szignózom alkotásaimat,
melyeken a kisvárosunk és a környék falvainak régi épületei szerepelnek. Nem áll tőlem távol a
portré készítés grafittal, valamint a természet szépségeinek megörökítése, amit főként pasztellal
oldok meg, de akvarellel is készültek már tájképeim. Szülővárosomban és a környező településeken voltak kiállításaim. Szerepeltek rajzaim verseskötet és Településképi arculati kézikönyv illusztrálásaként is. Jelenleg Lentiben élek feleségemmel.

Megosztás:

rifeng-hoszivattyu.hu

Talán a hőszivattyú

Ha választanom kellene valamilyen fűtési módot, nem is menne olyan egyszerűen. Árak fel, árak le, újabb technológiák… A hallottak alapján most a hőszivattyú lehet a nyerő.

Részletek »

Yulius25 – Egy új éra kezdete

A Yulius25 zenekar vérfrissítés után, újult erővel tér vissza a magyar zenei életbe. A formáció tagjai, korábban különböző zenekarokban és projektekben csiszolódtak, közös szenvedélyüket kovácsolták össze egy vibráló egységgé.

Részletek »