Syntia Énekesnő,aki kislánykora óta énekelgetett,majd a marosvásárhelyi művészeti zeneiskola canto szakán tanult
három évet és vizsgázott le sikeresen,mint előadó énekesnő. Később vendéglátó egységben próbált gyakorlatot szerezni a közönség előtt,de ez nem volt igazi kihívás és ennél többre vágyott,ezért kiadott egy saját szóló albumot ,amelynek a szövegeit ő maga írta. Ezután az album megjelenése után került fel egy hetilap címoldalára és ezáltal figyelt fel rá egy zenei producer.
Ezt követően újból saját dalok kerültek napvilágra ,majd később más stúdiókban is dolgozni kezdett, feldolgozások is
követték miközben egyre több felkérést kapott Magyarországon és Erdélyben egyaránt. Dalait imádja a közönség,a művésznő közvetlensége magával ragadja az emberek figyelmét és egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Folyamatosan koncertezik mind inkább nevesebb rendezvényeken és fesztiválokon. Közben stílust váltott és a pörgős ,mulatós dalaival egyre nagyobb sikereket ér el és imádja a közönség. Évek óta szerepel különböző TV műsorokban ,dalai több rádió hullámhosszán hallhatóak.
Most már 18 éve énekel, úgymond,nagykorú lett a zenei szakmában, a színpad az otthonává vált és egyben ez az élete,az imádott családja mellett. Slágerei helyet kaptak a Szatmári Vigadó és a Sztereó Láz Válogatás albumain és természetesen ezek aranylemezek lettek. A művésznő folyamatosan frissíti és bővíti a repertoárját,hogy minél szebb és jobb dalokkal kedveskedjen a kedves rajongóinak és imádott közönségének.
Syntia – Állj meg legény (Szatmári Vigadó Tv felvétel 2022) – YouTube
Syntia – Amíg élek (Flört Mónikával Tv felvétel 2022.március 27.) – YouTube
Syntia – Hazajön az én uram ( Zenés Barátságok TV Felvétel ) – YouTube
Syntia – Húzd el cigány az én nótámat – YouTube