Tóth Ibolya

Tóth Ibolyának hívnak. (1976-) Pápán születtem ahol közel 20 évig éltem. Gyermekkorom Nemesgörzsönyben töltöttem,ahol az általános iskolát végeztem. Kereskedelmi pályát választottam,közel 7 évig dolgoztam ezen a területen.
Első házasságom 1996-2003-ig tartott. Két fiúgyermeknek adtam életet. A két válás között élettársam volt mellettem. Alig pár évnyi házasság után 2017-ben ismét elváltam. Családon belüli erőszak és gazdasági terror miatt. A kapcsolatból egy kislányom született. Így már 3 gyermekkel maradtam. Majd 2017. nyarán szexuális zaklatás miatt lettem hajléktalan.
A legnehezebb élethelyzetem a fent említett események, amik fölé emelném Szüleim elvesztését. Érdemleges segítséget a mai napig egy embertől kapok.
12 évesen íródott pár sorom,amit nem vettek figyelembe illetve nem is értékelt senki,így én sem foglalkoztam vele.
A második válásom közepén indult el az a folyamat. Írok szinte bármiről,bárhol csak tollam legyen és füzetem.
Az első versem Édesanyám halálához kötődik.
Valószínű,hogy a rengeteg trauma hozta felszínre ezt az oldalam. Nyertem meseíró pályázaton,tagja vagyok bizonyos irodalmi köröknek,bár ritkán tudok jelen lenni munkám miatt. Ezen körök többségébe Nyiba Sándor hívott. Részt vettem aranyosapátiban,Sitkén és Balatonszárszón tartott alkotótáborokban.
Egy versem némi igazítás után megzenésítésre került,a zeneszerzővel Szórádi Árpáddal duettként adom elő. Helyet kaptam a 2018-as aranyosapáti antológiába. Egy kiskötetet nagy  nehézségek árán kiadattam,40 verset tartalmaz. Bár sajnálatos módon tartalmazott elírásokat,nagyon örültem,hogy sikerült elérnem. Az én sorsom gyümölcse…
Szavak Angyala nevű oldalon találhatók a felnőtt tartalmű műveim. Hangulati szálon hétköznapokról,évszakokról,sorsról,anyaságról,szeretetről,eromantikáról(pikante sorozat), gyászról és magyarságról (Sorsok,az Én himnuszom)olvashat az,aki itt keres fel. Gyermekirodalmi oldalam(Gyereksarok) sajnos nem tudom működtetni így a mesék és a nekik szánt verseim,mondókáim még kéziratban pihennek.
Egy ideje nem indulok pályázaton,mert úgy gondolom,minden alkotás mögött más lélek és más sors lapul. Nem szeretnék versenybe kelni egy poétával sem. Az elismerésem irányukba így is teljes mértékű.
Terveim vannak az írói oldalon,de mecénásom nincs ezért lassabb és döcögősebb a folyamat.
Végezetül szeretném megköszönni,hogy eme oldalon is helyet kaptam.

 

Tóth Ibolya:
Út

Fáradt léptű sorsunk visszük,mert muszáj.
Akkor is ha mesés,akkor is ha fáj.
Ismeretlen lehet sokszor kit kivel,kiért?
A válasz sokszor ismeretlen,nem tudni miért.

Az akadályok erősítik majd a jellemed,
harcok közt a sikert úgyis megleled.
Ne ilyedj meg,olykor falnak ütközöl,
megfordulsz s egy új út máris tündököl.

 

Tóth Ibolya:
Vallomás

Kérlek,ne beszélj…hallgass!
Testeden simítva altass!
Vigyázd a mennyei harcunk,
a vágytól tüzel az arcunk.

Kérlek,ne eressz…fordulj!
Erővel lényemre mozdulj.
Vigyázd a testem mert gyáva,
nélküled oly nagyon árva.

Kérlek,csak csókolj…csak lágyan!
Szívünk már dacol a vággyal.
Úgy éltesd bennem a reményt,
a sötétbe varázsolj csepp fényt.

Kérlek,csak maradj…ne menj még!
Ha itt hagysz sötét lesz az ég.
Nélküled idebent…vérzek,
mert vágyat csak Te Érted Érzek.
(2018.05. átirat)

Megosztás:

Share on twitter
Share on facebook
Magyar Rhapsody Projekt

Magyar Rhapsody Projekt – a zene ősi ereje

Megjelent a Levédia album második klipje. A MRP ezúttal egy harcinóta-feldolgozással üzen a múlt erejéből merítve: „A jelen kor harca már nem a csatatéren zajlik, hanem a lelkünkben – egészségük, harmóniánk megtartásáért.

Részletek »

Interjú Guba Rózsa babakészítővel

Varázslatos babavilág a bánhorváti Platthy-kastélyban   Guba Rózsa babakészítő népi iparművész világot bejárt, pazar munkáiból nyílt kiállítás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánhorvátiban, a patinás, barokk Platthy-kastélyban. 

Részletek »