Zurgó együttes rövid bemutatkozása

Az 1993-ban alakult Zurgó Együttes a moldvai csángó magyarok zenéjének bemutatását tűzte ki célul. Az együttes eredeti környezetben tanulta a csángó zenét, hiszen saját gyűjtőutakat szerveztek, így a hagyományos hangszereken megszólaltatott muzsika hiteles előadóivá váltak.

A moldvai csángók muzsikáját hagyományos hangszereken szólaltatják meg,
a tánczene mellett fontosnak tartják a dalok továbbélését is. 1997-ben megjelent Moldvai csángó népzene, és a 2004-es „Szíve járását hallod az időnek” című önálló lemezeik mellett számos válogatásalbumon szerepeltek, valamint játszottak közreműködőként. 2004 őszén a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az együttes eddigi munkáját értékelve Bezerédj-díjjal jutalmazta őket.

Koncerteket és táncházakat gyerekeknek és felnőtteknek, magyaroknak és
külföldieknek egyaránt tartanak. Az együttes műsora kívánság szerint
kiegészülhet ének- és tánctanítással, vagy mesemondással. Állandó
táncházuk több mint 10 éve él Budapesten tánc- és énektanítással,
esetenként koncertekkel és meghívott vendégek közreműködésével.

Az együttes tagjai:
Draskóczy Lídia – hegedű
Navratil Andrea – ének
Benke Félix Ágoston – dob, doromb, tilinkó, levélsíp (cicélés)
Nagy Bercel – furulya, kaval, tilinkó, mese
Sófalvi Kiss Csaba – furulya, kaval, tilinkó, szaxofon

Diszkográfia
1994 – Táncháztalálkozó (közreműködőként)
1995 – Táncháztalálkozó (közreműködőként)
1996 – Táncháztalálkozó (közreműködőként)
1997 – Zurgó Együttes – Moldvai csángó népzene (önálló lemez)
1997 – Új élő népzene (közreműködőként)
1998 – Táncháztalálkozó (közreműködőként)
1998 – Szeretőm e táncba (közreműködőként)
1999 – Táncháztalálkozó (közreműködőként)
2003 – Új élő népzene (közreműködőként)
2004 – Új élő népzene (közreműködőként)
2004 – „Szíve járását hallod az időnek…” (önálló lemez)
2005 – „Nincs Pusztina békerítve…” (gyűjtőként, szerkesztőként)
2005 – Mentés másként (közreműködőként)
2005 – Második forduló (közreműködőként)

2016-ban jelent meg harmadik önálló albumunk Kivirágozva, kilevelezve címmel

Kapcsolat:
Nagy Bercel – 06-30/446-4362

Többre is kíváncsi kérem tekintse meg a következő oldalt: http://www.moldvahon.hu/szervezet/28/zurgo_egyuttes.html

 

 

 

Megosztás:

rifeng-hoszivattyu.hu

Talán a hőszivattyú

Ha választanom kellene valamilyen fűtési módot, nem is menne olyan egyszerűen. Árak fel, árak le, újabb technológiák… A hallottak alapján most a hőszivattyú lehet a nyerő.

Részletek »

Yulius25 – Egy új éra kezdete

A Yulius25 zenekar vérfrissítés után, újult erővel tér vissza a magyar zenei életbe. A formáció tagjai, korábban különböző zenekarokban és projektekben csiszolódtak, közös szenvedélyüket kovácsolták össze egy vibráló egységgé.

Részletek »