Antológiákban jelentek meg verseim, saját kötetem még nincs, munkám és beteg Édesanyám ápolása mellett nem volt időm evvel foglalkozni.
Gyermekverseket is írok, első gyermekversem az Állatkerti séták, melynek versszakait számlálva akár kisregény is lehetne. A gyermekek által ismert, és kedvelt állatok életéről szól egy – egy versszak.
Horvát Jánosné
Életünk
Elrobogott életünk,
mint fürge gyorsvonat,
nézünk csak utána
a megkopott peron alatt.
Intenénk, hívnánk vissza
az elrobogott éveket,
de megfáradt öreg kezünk,
nem bírja már e terheket.
Szárnyaltak éveink,
mint gyors madár az égen,
jöjj vissza, gyors madár,
hozd vissza… csak egy
pillanatra kérem.
De ne, ne… mégse`,
mit érne ama pillanat, ha
szívünk fájdalmában meghasad.
Röpülj tovább, gyors madár,
vidd az elmúlt éveket,
viszont látni nagyon fáj.
Maradjon meg szép emléknek,
ha néha-néha visszatérnek.
Idős kornak a szépsége
betöltheti a szívünket.
Van e kornak is szépsége,
s sok szeretet lakik benne.
Osztogatjuk unokáknak,
sok-sok kedves jó barátnak.
Megtalálhat szép szerelem,
hisz` nem korhoz kötött
e szép érzelem.
Ősszel…
Színes ruhájukba öltöztek a zöld fák,
Csillogva táncot lejt rajtuk a napsugár.
Fáradt sugarainak gyengéjét tagadá`,
Fényét oly bágyadtan szórja ránk.
Milyen csodás is a természet,
Festő nem festhet ily` képeket,
Aranyba burkolják lágyan hulló falevelek,
Szállnak, libbennek beterít`nek fatöveket.
Integetve elköszönnek anyai ágaktól,
Meghúzódnak, védve vannak annak oltalmától,
Ki egész évben nevelte és táplálta óvón,
Most röpködnek zizegve, ha felkapja szélanyó.
Szomszédolnak, ha szélanyó hirtelen irányt vált,
Susognak, szálldosva élvezik a nap sugarát,
Aranyba öltözött, röpködő szívlevelek
Hozzák nekünk a szép, őszi üzenet.
Boldogság…
Boldogság, óh, merre jársz?
Hogy hozzám el nem találsz.
Kereslek mindhiába,
Utunk keresztezi egymást.
Vergődöm
Sorsom immár zsákutcába tévedt.
Nincs már múltam, nincsen még jövőm.
Fakult percek, fásult napok jönnek,
s leélni már nincs elég erőm.
Nem tudok már élni, miként eddig,
kínoznak a hazug szavak.
Jövőt lépnék, messze hagynám múltam,
ám szavaid visszatartanak.
Vergődöm, mint bőrét vedlő lárva,
melynek testén ott van még a múlt.
Leráznám, hogy új életet kezdjek,
de sorsom a testemre szorult.
Ha megfejthetném…
Oh, ha egyszer megfejthetném
létezésünk nagy rejtelmét,
e nagy titkot, mely bennünket
születéstől a halálig,
s még azon túl is elkísér.
Délibáb
Szép virágnak bűvös illatától
Elkábulva tántorgok tovább.
Rám boruló legszebb álmaimból
Elillant a csodás délibáb.
Kikelet
Hóvirágom hervadozik,
kék ibolyám nyiladozik,
kék és fehér ölelkezik,
sok kis bokor terjeszkedik.
Erre nézek, arra nézek,
mindenütt velük szemezek,
csodálatos, kicsiny virág
hozza a tavasz illatát.
Barkáimnak kicsiny bolyha
sorakozik kapaszkodva,
terebélyes a “barkafa”,
égig ér a sok-sok ága.
Aranyesőm sárgasága
emlékeztet napsugárra,
kis szobámat világítja,
ablakomat kopogtatja.
Illatos lonc kapaszkodik,
virágai bontakozik,
bódulok a közelébe,
itt a tavasz, illatával
terjengve jelzi.