Horvát Jánosné vagyok. Békéscsabán születtem, életem nagy részét is itt töltöttem. Szüleimnek, tanáraimnak köszönhetően, az irodalmat, az olvasást kis iskolás korom óta szeretem, a versekkel is, már akkor megbarátkoztam. A munka, majd gyermeknevelés mellett nem volt alkalmam, időm az írással foglalkozni, de több tucatnyi füzetet teleírtam pár szavas jegyzetekkel, amit kincsként őrizgettem íróasztalom fiókjában. Első verseimet 2000-ben kezdtem írni, még mindig az asztalfióknak, de azt hiszem, kortárs költőtársaim körében szinte mindenki így kezdte. Akkor már battonyai lakos voltam, ahol aktív irodalmi élet folyt, aminek én is résztvevője lettem, szinte hetente rendeztek irodalmi esteket a könyvtárban. 2006. – ban éreztem, hogy verseim megérettek egy megmérettetésre, akkor küldtem be először pályázatra munkámat Kardoskútra, egy kedves kis községbe, ahol évtizedek óta felkarolták az írást kedvelőket. Ez a már nem kis közösség majd negyven éves múltra tekint vissza, országon belül, és határon túliak is megmérettetik magukat. Az első siker itt dobogtatta meg szívemet, majd a „ranglétra” minden fokát megjártam, a különdíjtól az első helyezettig, ami nagy lendületet adott, hogy máshol is próbálkozzak. A poet.hu oldalon kezdtem publikálni verseimet, nem is gondolva, milyen szigorú követelményeknek kell megfelelni beküldött verseinknek. Irodalmi estek keretében több helyen bemutatkozhattam verseimmel. Békéscsabán az Arany János Művelődési ház „Rímszerdás” csoportjának tagja vagyok, és egy – egy rendezvényen saját versemmel is felléptem, s remélem, a továbbiakban is színesíthetem a művelődési ház rendezvényeit.

  Több száz versem, prózám gyűlt össze, melyek a poet.hu oldalon kívül, más oldalakon is publikálok: Holnap Magazin, Versek EU, Verseskönyv.hu, Szerelmes versek oldalakon.
Antológiákban jelentek meg verseim, saját kötetem még nincs, munkám és beteg Édesanyám ápolása mellett nem volt időm evvel foglalkozni.
Gyermekverseket is írok, első gyermekversem az Állatkerti séták, melynek versszakait számlálva akár kisregény is lehetne. A gyermekek által ismert, és kedvelt állatok életéről szól egy – egy versszak.

Nincs egyféleképpen meghatározható alkotói stílusom, mindenről írok, ami közel áll hozzám, vagy ami éppen az életemben történik. Írok gyermekverseket, és prózát is. Prózáim nagy részben misztikus írások, megörökítek emlékeket írok le, idősektől származó valós /vagy nem/ történeteket.

Verseim általában úgy születnek, hogy napközben lejegyzetelem a kulcsszavakat és hatásokat, amik értek, majd alkalomadtán megírom a költeményeket. Sokszor írok ünnepekre, szeretem a természetet, melyről csodás verseket lehet írni. Most, hogy nyugdíjas korba léptem, alkotásaimban többet foglalkozok az öregedés, gyermeknevelés, unokák kérdéskörével is.

Horvát Jánosné
Életünk

Elrobogott életünk,
mint fürge gyorsvonat,
nézünk csak utána
a megkopott peron alatt.
Intenénk, hívnánk vissza
az elrobogott éveket,
de megfáradt öreg kezünk,
nem bírja már e terheket.
Szárnyaltak éveink,
mint gyors madár az égen,
jöjj vissza, gyors madár,
hozd vissza… csak egy
pillanatra kérem.
De ne, ne… mégse`,
mit érne ama pillanat, ha
szívünk fájdalmában meghasad.

Röpülj tovább, gyors madár,
vidd az elmúlt éveket,
viszont látni nagyon fáj.
Maradjon meg szép emléknek,
ha néha-néha visszatérnek.
Idős kornak a szépsége
betöltheti a szívünket.
Van e kornak is szépsége,
s sok szeretet lakik benne.
Osztogatjuk unokáknak,
sok-sok kedves jó barátnak.
Megtalálhat szép szerelem,
hisz` nem korhoz kötött
e szép érzelem.

Horvát Jánosné

Ősszel…

Színes ruhájukba öltöztek a zöld fák,
Csillogva táncot lejt rajtuk a napsugár.
Fáradt sugarainak gyengéjét tagadá`,
Fényét oly bágyadtan szórja ránk.

Milyen csodás is a természet,
Festő nem festhet ily` képeket,
Aranyba burkolják lágyan hulló falevelek,
Szállnak, libbennek beterít`nek fatöveket.

Integetve elköszönnek anyai ágaktól,
Meghúzódnak, védve vannak annak oltalmától,
Ki egész évben nevelte és táplálta óvón,
Most röpködnek zizegve, ha felkapja szélanyó.

Szomszédolnak, ha szélanyó hirtelen irányt vált,
Susognak, szálldosva élvezik a nap sugarát,
Aranyba öltözött, röpködő szívlevelek
Hozzák nekünk a szép, őszi üzenet.

Horvát Jánosné

Boldogság…

Boldogság, óh, merre jársz?
Hogy hozzám el nem találsz.
Kereslek mindhiába,
Utunk keresztezi egymást.

Horvát Jánosné

Vergődöm

Sorsom immár zsákutcába tévedt.
Nincs már múltam, nincsen még jövőm.
Fakult percek, fásult napok jönnek,
s leélni már nincs elég erőm.

Nem tudok már élni, miként eddig,
kínoznak a hazug szavak.
Jövőt lépnék, messze hagynám múltam,
ám szavaid visszatartanak.

Vergődöm, mint bőrét vedlő lárva,
melynek testén ott van még a múlt.
Leráznám, hogy új életet kezdjek,
de sorsom a testemre szorult.

Horvát Jánosné

Ha megfejthetném…

Oh, ha egyszer megfejthetném
létezésünk nagy rejtelmét,
e nagy titkot, mely bennünket
születéstől a halálig,
s még azon túl is elkísér.

Horvát Jánosné

Délibáb

Szép virágnak bűvös illatától
Elkábulva tántorgok tovább.
Rám boruló legszebb álmaimból
Elillant a csodás délibáb.

Horvát Jánosné

Kikelet

Hóvirágom hervadozik,
kék ibolyám nyiladozik,
kék és fehér ölelkezik,
sok kis bokor terjeszkedik.

Erre nézek, arra nézek,
mindenütt velük szemezek,
csodálatos, kicsiny virág
hozza a tavasz illatát.

Barkáimnak kicsiny bolyha
sorakozik kapaszkodva,
terebélyes a „barkafa”,
égig ér a sok-sok ága.

Aranyesőm sárgasága
emlékeztet napsugárra,
kis szobámat világítja,
ablakomat kopogtatja.

Illatos lonc kapaszkodik,
virágai bontakozik,
bódulok a közelébe,
itt a tavasz, illatával
terjengve jelzi.