Kovács Éva

 

Művész név: KOVÁCS ÉVA

( Boncsér Éva)

“A színek világa mint mágnes úgy vonz magához, s ebben az elvarázsolt világban itt boldogságra találok.”

1962. július 26-án születtem Ózdon.

Az alkotás iránti vágy már gyermekkoromban is hihetetlen erővel tört fel bennem, rajzoltam, festettem, kézimunkáztam. Általános Iskolai tanulmányaim során tanáraim művészi pályát javasoltak számomra, de sajnos az élet más irányba sodort.

Vegyipari Technikusként több pozícióban 35 éven keresztül a BorsodChem Wanhua-nál dolgoztam.

Az olajfestéssel 2006-ban kezdtem el komolyabban foglalkozni, de család és munka mellett, nagyon kevés időt tudtam a festővászon előtt tölteni.  2014 év végén úgy döntöttem, feladom addigi életem és azt fogom csinálni ami örömet okoz számomra és ami boldogabbá tesz.

A színek világa és az olajjal történő technikai módszerek kipróbálása és elsajátítása egyre nagyobb teret engedett képzeletemnek.  Elsősorban a csendélet és tájképfestés áll közel hozzám, de szívesen festek portrét, életképet, illetve modern és absztrakt képeket is. Alkotásaimat leánykori nevemmel is szignózom.

Az interneten keresztül a közösségi oldalak művészeti csoportjaihoz is csatlakoztam ahol különféle és számos nemzetközi elismerésekkel jutalmazták alkotásaimat. A PORTRETISTO nevű  (portré festő) nemzetközi projekten is több alkalommal is sikeresen szerepeltem, több művész portréját megfestettem, s ezzel egy időben 2015  szeptemberben felkerültem a JOSE GALVAN féle ARTSCAD nemzetközi  könyvtárba. Az Anna German lengyel énekesnőről készített alkotásom melyet a Planet Anna című projekt keretén belül alkottam, egy nemzetközi albumban is helyet kapott. Számos kiállításon vettem részt és több Antológiában is megjelentem alkotásaimmal.

Hivatalosan is tagja vagyok a Magyar Alkotók Internetes Társulása  Egyesületnek és a Cserhát Művészkörnek.

2016-ban a Magyar Alkotók Internetes Társulása Egyesület által meghirdetett  „Szavakba Szőtt Idő című Jubileumi Pályázatra beküldött képeim közül két alkotásomra a zsűri Nívódíjat és Bronzecset-díjat adományozott.  Ezt követően 2017-ben a ” Földről nézve” című pályázatra beküldött ” Újjászületésem emlékére” jeligéjű alkotásommal első helyezést értem el, a zsűri Bor István Iván díjjal jutalmazta.  2018-ban a Cserhát Művészkör által kiírt pályázatra beküldött alkotásaimat, a zsűri Batsányi János Képzőművészeti Nagydíjjal, Tompa Mihály Emlékdíjjal és Időtlenség Képzőművészeti Díjjal jutalmazta.

2018 év végén Művészetek Mestere Cím Bronz Fokozata kitüntetést vehettem át a MAIT Egyesülettől.

2017 novemberben saját galériát nyitottam szülőfalumban, Dédestapolcsányban.

Számos Festői Nap alkalmából mint művészeti vezető vettem részt.

Számos alkotásom van magántulajdonban, illetve adományoztam képeket jótékonysági célból , közintézményeknek, galériának is.

A festés fortélyait autodidakta módon igyekszem elsajátítani, és folyamatosan törekszem a minél jobb eredmény elérésére.

Nem büszkélkedhetek neves mesterekkel, csupán az elhivatottságom a tanítóm.

 

Artistname: ÉVA KOVÁCS

(Éva Boncsér)

“Colours of theworldmagnetize me and I findmyhappiness in thisenchantedworld.

I wasbornon 26 July, 1962 at Ózd. .

Early in mychildhood, desireforcreation got upwith an incrediblepower in me, soeventhen I had beendrawing, painting and embroideringaswell. During myelementarystudiesmyteachersproposedtochoose an artistictrack, butunfortunatelythe life drifted me towardanotherdirection.

As a chemicaltechnician I havebeenworkingfor 35 yearsatcompanyWanhua BorsodChem in differentposition.

In 2006 I startedtopayattention more seriouslytooilpainting, however in additiontothedailyroutine of thefamily and thework I couldhavespentjust a littletimebeforethecanvas.  Atthe end of 2014 I decidedtoquitmyactual life and launchedtodosuchthingswhichbring me happiness and make me much more well-balanced.

Colours of theworld and testing and studying of technicalmethods of oilpaintingleftmuch more room of myimagination. Primarilystill life and landscapepaintingaremylovedones, but I am alsopaintingportraits, genrepaintings, nevertheless modern and abstractpictureswithpleasureaswell.  Myartworksarealsosignedbymymaidenname.

Bythehelp of the Internet I alsojoinedtotheartisticgroups of the SNS wheremyartworkswerehonouredwithseveral and a largenumber of internationalawards. I appearedmanytimessuccessfully in internationalprojects of PORTRETISTO (portraitpainting), I havepaintedtheportrait of severalartists and I gained a membershipintothe JOSE GALVAN style ARTSCAD internationallibrary during September, 2015. Myartwork of Anna GermanPolishsingercreatingforthe project “Planet Anna” wasselectedsoastoget a place in an international album. I haveparticipated a largenumber of exhibitions and representedmyselfwithmyartworks in severalAnthology.

I have an officialmembership of HungarianArtists Internet Association and that of Cserhát ArtisticAssociationaswell.

In 2016 twopieces of myartworkcreatingfor a Jubilee Contest of “Time WovenintoWords” announcedbytheHungarianArtists Internet Associationwashonouredby a jurywiththeAwardfor Excellence and theBronzeBrushAwardaswell.

Followedbythat, in year 2017 I wasranked no.1. positionwithmyartwork “In Memory of MyRebirth” whichwassubmittedtothecompetition of “SeenfromtheEarth” and honouredbythejurywiththe Bor István Iván award. In thecourse of year 2018 myartworksweresubmittedtothe contest organizingby Cserhát ArtisticAssociation, wherethejuryhonouredthemwiththe Batsányi János Art Grand Award, the Tompa Mihály MemorialAwardaswellastheEternity Art Award.

 

Megosztás: