Szabó Márta bemutatkozik a hagyományőrző média oldalon

 

 

Szabó Márta vagyok.
Pár éve írok verseket.
Nem volt könnyű életem, ma sem az, de valaki mindig egyengeti útjaink, akkor is, ha azt nem vesszük észre.
Az egyszerű és nagyszerű dolgokat szeretem és azt, ha valaki soha nem adja fel. Én is ezt teszem.
Senkitől sem vagyok különb csak annyiból, hogy belőlem is csak egy van ezen a világon.
A versírás csodálatos művészet, sajnálom hogy nem ismertem meg előbb, de szerencsére  igaz, hogy “ami késik nem múlik” és hogy a “tehetség nem vész el”!
Nem tudom, hogy én tehetséges vagyok – e, de azt igen, hogy köszönettel tartozom az Istennek és magamnak is, amiért volt merszem keresni, kutatni hogyan tudnám magamból a legtöbbet kihozni, hogyan tudnék  magamból adni valamit, ami kifejezné embertársaim iránti szeretetemet.
Ezt a verseimben tudom legjobban kifejezni, mert másképpen sajnos nincs rá lehetőségem.
Nem vagyok milliomos, hogy minden árva házat és minden értelmi sérült emberekkel foglalkozó alapítványt támogatni tudjak.
De a kis dolgokból születnek a nagyok és ha egy pár szó miatt csalhatok valaki arcára egy kis mosolyt, akkor már elértem valamit, hisz a legfontosabb az életben az, hogy boldogok legyünk és tudjunk szeretni, és ha tudunk szeretni, akkor adni is tudunk, és ha adni tudtunk akkor elégedettek lehetünk az életünkkel!
A versírás művészete építi a lelket, átformál, átszellemít.
Alkotni csak szívből és lélekből lehet, tisztelni az írást, megbecsülni a szavakat, mert a szavaknak ereje van.  /hatalmas erők a szavak/
Alázatosnak kell lennünk ,hogy ne mérget, hanem életet adjunk és az élethez pedig szeretet kell.
E nélkül nem lehet alkotni.
Az írás felemeli az “Én”-t, a legfelsőbb szintre, itt nincsenek határok, de mindehhez szeretetre, és alázatra, tiszta lelkületre van szükség.
Olyanná tett engem is, mint  aki mindig is vágytam, akartam lenni, az igazi önmagam.
Talán csak még félúton járok, talán még sokat kell tanulnom, de tanulni soha sem szégyen főleg akkor nem, ha elfogadjuk, hogy ki a tanító mesterünk, és megtudjuk köszönni neki minden pillanatot míg itt lehetünk és alkothatunk, hogy valami jót, valami szépet tudjunk magunk után hagyni mert, ugye a : ” a szó elszáll,  az írás megmarad”!
Végül ne feledjék!

“Aki könyvet vesz a kezébe,
egy lélek nyílik ki előtte” !

 

1/

Szabó Márta
Ballada/Az elveszett szerelem/

Elveszett remények,
Nincsenek már álmok,
Nélküled én már
az út porát se látom.

Üresek a szavak,
Hidegek a kövek,
A legjobb barátom tán
a szívem most nekem.

Az emlék feltör,
A lélek mélyéről,
Nem enged a jövőbe
a múltam közeléből.

Telhetnek a napok,
Múlhatnak az évek,
De ő rá nem hat már
semmilyen szép ígéret.

Kínoznak a reggelek,
Gyötörnek az éjek,
A gondolatom elmémben
csak miattad ébred.

Engedj végre mennem,
Tépj ki karjaidból,
Add vissza reményem,
add vissza holnapom.

Kezemet imára,
Fejemet párnára,
Könnyek közt fuldoklom
a bánat folyójába.

A folyó nem enged,
Húz az ár magával,
Életem vesztettem
szerelmed hálójában.

Néma a világ,
Nem beszél a csend sem,
Őrjítő vágyam éget el
s emészti fel testem.

Feledni oly nehéz,
Mint hegyet megemelni,
Kőszikla hullt reám,
s nem tudok megmozdulni.

Végy erőt testem,
Mozdulj meg te láb,
Ne sirasd szemem a tegnapot,
lelkemben égjen el a láng.

Szeretnék még élni,
De hogyan ha másé vagy,
Elrepült galambom ajkai
mást csókolgatnak.

Nem lehetek boldog,
Ki vallhatja kárát?
Immáron a lelkem hervad el
a puszta hiányod árán.

Ne ily sorsot adj nekem,
Ki odafent ragyogsz!
Inkább adj halált e percben itt,
vagy holnap ott, amott.

Mit ér így az élet,
Két szép szemed nélkül?
Megvakított az üresség,
szívem is belekékült.

Rabság így az élet,
Engedj szabadulni,
Bezárt börtönödből végre
végleg kirepülni.

Hagy repüljek, szálljak,
Szabadságom szárnyán,
Mert akit szerettem nagyon
itt hagyott oly árván.

Árva lettem, s bujdosó,
A világ sem kell nékem,
Hiába süt reám a Nap,
ha nem ér el a fénye.

Csókod íze megfagyott,
Keserű a lehelet,
A szél is azt susogja odakint,
hogy te már nem szeretsz.

Magamra hagyottan,
Sóhajom is elszáll,
De néma víztükrében valahol,
egyszer majd ott vársz rám.

2022.03.06

 

 

2/
Szabó Márta
Embertelen világ

Hát nem féltek a háborútól?
Hát nem féltek irtani az élőket?
Kik vagyunk mi emberek,
kiknek nem számít az élet?
Hol marad a jóság, az irgalom és a hit?
Mert e három – nincs már köztünk régóta  -itt.
Ellopta valaki!
Ott fut vele a kertek alatt,
s úgy zárta börtönbe a szabadságot –
mint kalitkába egy madarat.
Vétek így az élet!
Átok hullt reá!
Kiáltsátok ti élők, hogy elég,
kiáltsátok ne tovább!
Vagy nem halljátok, hogy a Föld is kiált?
Mikor jő már el a békés, szebb világ,
mikor ébred fel a hajnal és hoz vigaszt,
s eltörli a háborút eme ég alatt?
Ifjú vérek vére folyik, s beszívja a föld magába,
mint nektárt csepegtet a földre a háború
zsiványa
s mind elaludnak örökre ma és holnap
kiknek ártatlan teste borult rá a porra.
Ama porra, melyből lett a test,
s most a gyűlölet szája eszi és rágja meg.
Hova rohan az élet?
Sírnak már a fák!
Nem lássátok?
Pusztul a világ!
Nem jó úton mész ember!
Nem jó úton haladsz!
Az élet nem értékesebb annál, hogy eltűnjék egy perc alatt?
Háború és vér, dörgések villámlások,
gyermeki szíveknek utolsó dobbanásuk.
Árván maradtak, özvegyek lettek,
kik éltek még tegnap, ma a temetőbe mentek.
Nyomorúság Istene ez, a sötétségből való,
kevés már a földön a jó akaró.
Halld meg hát ó, világnak Istene!
Szent kezed, nyújtsd most ide -le!
Vagy álmot adj reánk, hosszú nagy-nagy álmot,
s mire felébredünk, nem látjuk ezt az  ördöggel cimboráló, embertelen …világot.
2022.03.09

 

3/
Szabó Márta
Embernek maradok

Valamit kéne tenni,
Jó lenne embernek maradni!
Jó lenne bízni, ha volna kiben,
Jó lenne hinni,  valamiben!

Hinni, de szép is volna még,
Ha lennének igaz szavak, s remény,
Remény, mely éltet és gondot űz,
Az igaz szó, mely betűz..

Téged..egy nagy-nagy könyvbe,
S nem temet el mindörökre,
Ha a szó igaz, a szív is az,
A remény  így megmarad!

Ó..,de én most panaszkodni merek,
Hisz nem találok ilyen embereket!
Nem tudom hova bújtak,
Előlem mind elzárkóztak!

Valamit kéne tenni,
Szeretnék ember maradni!
Szeretnék hinni, és remélni,
Abba a nagy-nagy könyvbe bekerülni,

Fáradt lettem, túl sokat vártam,
Lesz-e még erőm hogy tovább is várjak?
Az igaz szóra, az igaz szívre..
Bíznom kéne valakiben!

Remélnem, hogy csak álmodom,
És a valóság az a dolog,
Melyben minden emberben ott a szív,
S én majd így, hiszek is.

Hiszem, mit hinnem kell,
Remélem a reményt,
Bízva bízom, igaz vagyok.
És tettem is valamit..!
Embernek maradok!

Embernek maradok,
Szívvel-lélekkel,
Szeretni is tudok,
Szeretek szeretettel,

S mindennap teszek valamit,
Hogy szeretetem sose múljon el!

2021.07.22

 

 

 

Megosztás:

Share on twitter
Share on facebook